Best WordPress Hosting
 

„Nem kellene a következő három évet is eldobni” – tüntettek a Telekom Veszprém szurkolói

Kedd este több százan tüntettek a Veszprém Aréna előtt, hogy felhívják a figyelmet a kézilabdacsapat szurkolói az elégedetlenségükre.

A demonstrációt a Veszprémi Szurkolói Egyesület hirdette meg, az eseményen pedig petíciót is indítottak, hogy Momir Ilics és Gulyás Péter távozzon a csapat éléről, mert elégedtlenek a játékkal és az eredményekkel is. Mindemellett dr. Csík Zoltán vezérigazgató munkáját is kritizálták a szurkolók.

Nem kellene a következő három évet is odadobni. Kívánom, hogy rövid időn belül jussunk el oda, ahol minden szurkoló szeretné látni a csapatot. Ehhez az is kell, hogy szakmai kérdésekben az döntsön, aki ért is hozzá

Új területre törne be az Apple

Az Apple saját mesterségesintelligencia-chipek kifejlesztésén dolgozik adatközponti szerverekhez – derül ki a Wall Street Journal jelentéséből. Az ACDC névre keresztelt projekt már több éve folyik a partner Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC) társasággal, de nem tudni, hogy mikor, vagy hogy bemutatásra kerül-e a projekt.

Leleplezték az észak-koreai és az oroszok titkos paktumát

Egy amerikai tisztviselő szerint Oroszország megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának előírásait, amikor jelentős mennyiségű finomított kőolajat szállít Észak-Koreába. Válaszul újabb amerikai szankciókat vetnének ki mindkét országra. Vélhetően Észak-Korea fegyvereket is szállít Oroszországnak az olajért cserébe.

Izrael szokatlanul kemény közleményben tiltakozik, hogy a volt iráni elnököt Budapestre hívták

Izrael budapesti nagykövetsége szokatlanul kemény közleményt adott ki Mahmud Ahmedinezsád volt iráni elnök budapesti látogatása kapcsán.

Irán korábbi elnöke, Mahmud Ahmadinezsád önjelölt holokauszttagadó, aki közvetlenül is felelős a holokausztot és annak áldozatait gúnyoló, lekicsinylő és megkérdőjelező eseményekért, mint például a hírhedt holokauszttagadó konferenciáért 2006-ban. Ahmadinezsád a terrorizmust támogató iráni rezsim egykori elnökeként maga is folyamatosan Izrael elpusztítására szólított fel. Egy ilyen személy meghívása, hogy előadást tartson diákoknak bármely nyugati egyetemen, súlyosan sérti a holokauszt áldozatainak emlékét. Vasárnap emlékeztünk meg Budapesten a izraeli Holokauszt Emléknapjáról, külön kihangsúlyozva a magyar zsidóság kiirtásának 80 évvel ezelőtti kezdetét. Ahmadinezsád látogatása súlyosan sérti és megtiporja a holokauszt során meggyilkolt mintegy 600.000 magyar zsidó állampolgár emlékét.

– írja a nagykövetség a Facebookon. Ahmedinezsád látogatásáról itt írtunk részletesebben. 

Fideszes miniszter buktatta le az állami médiát

Szijjártó Péter a közmédiához tartozó MTI-n keresztül buktatta le a hirado.hu-t, hogy az fake newst terjesztett. A szokatlan eset érdekessége, hogy az MTI és a hirado.hu erős fideszes befolyásolás alatt áll.

Elölről kezdik a csengeri örökösnő perét

Újrakezdi a csengeri örökösnő ügyének tárgyalását a bíróság, miután az asszony elfogultságot jelentett be az ügyet lefolytató mátészalkai bíróság ellen, amit a nyíregyházi törvényszék helyben hagyott – közölte P. Mária ügyvédje az ATV Híradójával.

Helmeczy László hozzátette: „A bírósági szak gyakorlatilag teljesen újra kezdődik, miközben már 3 éve folyik a bíróságon, maga az ügy pedig már több mint 5 éves,” Az ügyvéd szerint itt az ideje, hogy a bíróság tisztázza a tényállást, és az ne attól függjön, hogy politikus-e a tanúként kihallgatandó személy.

A vádirat szerint a nő elhitette környezetével, hogy mesés vagyont örökölt külföldön élő édesapja után, de csak nehézségek árán fér hozzá, ezért pénzt kért kölcsön. A sértetteknek okozott kár 1 millió 400 ezertől 387 millió forintig terjedt.

„Egy nő van, akibe szerelmes tudnék lenni” – írta MC Hawer a köztévé mesterséges intelligencia által generált műsorvezetőjének fotójához

Április közepén a 24.hu-n is beszámoltunk arról, hogy a Duna TV Delta című tudományos-ismeretterjesztő műsorát ezentúl egy teljes egészében a mesterséges intelligencia (MI) által megalkotott tévés is vezeti majd Fejős Ádám mellett. Az említett műsorvezetőtárs a Bíró Ada nevet kapta, akinek hangját, megjelenését és mozgását számítógéppel, minimális emberi segítséggel hozták létre a legmodernebb nyelvi és képi modellt felhasználva.

Bíró Adáról a minap MC Hawer osztott meg egy fotót a közösségi oldalán, ami mellett a kövezkezőket írta:

Egy nő van, akibe szerelmes tudnék lenni… Ő Ada, a Delta c. műsor digitális műsorvezetője. Bámulatosan gyönyörű. Te mit gondolsz?