Szijjártó Péter a közmédiához tartozó MTI-n keresztül buktatta le a hirado.hu-t, hogy az fake newst terjesztett. A szokatlan eset érdekessége, hogy az MTI és a hirado.hu erős fideszes befolyásolás alatt áll.
Archívum címkék: mti
Mohos Márton és Erdős Dénes kapta a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíjait
A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját Mohos Márton, az André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes vehette át csütörtökön Budapesten, a pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján.
Az MTI nem hajlandó közölni, hogy a Magyar Közlöny alapján Orbán döntött a pedofil igazgató, Vásárhelyi János kitüntetéséről
Az MTI személyiségi jogok védelmére hivatkozva nem hajlandó kiadni a Demokratikus Koalíció (DK) közleményét, miszerint személyesen Orbán Viktor döntött Vásárhelyi János, a bicskei gyermekotthon egykori pedofil igazgatójának kitüntetéséről még 2016-ban.
Nem hajlandó közölni az MTI az Áder János húgának a bicskei gyermekotthon botrányával kapcsolatos felelősségét firtató közleményt
Hiába rendelte meg az MTI szolgáltatásán keresztül a DK, hogy közöljék a közleményüket, amelyben Áder János testvérének, Pölöskei Gáborné Áder Annamáriának a bicskei gyermekotthonban történtek feltárásával kapcsolatos felelősségét firtatják, a közmédia ernyője alatt működő állami hírügynökség megtagadta a szöveg közlését.
Meghalt Belénessy Csaba
Életének 75. évében elhunyt Belénessy Csaba, az MTI korábbi vezérigazgatója – közölte a bama.hu.
1968-1981 között a Zsolnay Porcelángyár művezetője, közben 1972-től a Dunántúli Napló és a Pécsi Rádió külső munkatársa volt. 1981-ben a Pécsi Rádióhoz került, 1984-1985 között a Dunántúli Napló munkatársa, majd 1986-tól a Kossuth Rádió pécsi tudósítója volt. 1982-1989-ben a Magyar Rádió Ötödik Sebesség című ifjúsági műsorát szerkesztette. 1989-ben A Helyzet című dél-dunántúli hetilap alapítója és társszerkesztője, 1990-92-ben a Pécsi Extra és az Esti Extra főszerkesztője volt. 1990-ben a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának műsorvezetője, 1997-ben és 2006-ban felelős szerkesztője, közben, 1992-1996-ben a Határok nélkül és a Helykereső szerkesztője is.
1997 és 2004 között a Magyar Televízió Regionális, Kisebbségi és Határon túli Főszerkesztőségének vezetője, 2000-ben A Hét főszerkesztője, 2000 és 2003 között az MTV hírigazgató-helyettese volt. 2004-2005-ben a Duna TV alelnöki székét foglalta el. 2007-ben alapító főszerkesztője volt a Lánchíd Rádiónak. 2008. január 1-jétől az MTI stratégiai alelnöke, 2010. november 18-án az MTI vezérigazgatójává választották. 2013-tól a Crossborder Film cégvezetője, 2020-tól a Mediaworks tanácsadója volt.
Nem engedte ki az MTI a Momentum közleményét
Az indoklás szerint szabályellenes konkrét eseményre mozgósítani.
Portik: A Magyar Nemzetnek adott interjúmat is letiltotta a BVOP
Portik Tamás a Fővárosi Törvényszéken zajló Fenyő-perben az utolsó szó jogán elhangzó beszéde szerint nemcsak az Átlátszót, de a Magyar Nemzet című kormánypárti lapot is cenzúrázta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) és nem engedett megjelenni Portikkal egy interjút. A Magyar Nemzet és az MTI a bírósági tárgyaláson történtekről közölt tudósításában Portik beszédének ezen állítását egész egyszerűen kihagyta és nem válaszolt az Átlátszó kérdéseire.
Helyreigazítást közölt az MTI az Átlátszó finanszírozásáról
Az állami média ernyője alatt működő, papíron közszolgálati Magyar Távirati Iroda (MTI) helyreigazításban ismerte el, hogy hazudott az Átlátszó finanszírozásával kapcsolatban, amikor közölte a Békemeneteket szervező CÖF-CÖKA sajtótájékoztatóján elhangzottakat.
Megtiltotta az MTI a Victor projectről szóló közlemény publikálását
Nem hajlandó közölni egy Orbán Viktort is érintő, a Momentum által kiadott közleményt az állami hírügynökség.
Nem fogadta be az LMP közleményét L. Simon menesztéséről az MTI
Nem fogadta be az MTI az LMP közleményét L. Simon László menesztéséről arra hivatkozva, „az nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit”, számolt be a zöldpárt a Facebook-oldalán.
A párt azt írta, nem sértették meg senki jó hírét, csak leírták azt a tényt, hogy aggódnak a köztévé vezetőinek állásáért, akik „az elmúlt években messze a legtöbb időt szentelték a homoszexuális életmód ábrázolásának”.
Őszintén sajnáljuk, hogy az MTI Csák Jánoshoz hasonlóan vállalja, hogy egy végtelenül korlátolt hatalom egyszerű verőembere legyen
Cenzúrázta az MTI a DK sajtótájékoztatóit
Az állami hírügynökség nem tudósított az Orbán Viktor ellen indított vagyonnyilatkozati eljárásról, és arról a sajtótájékoztatóról sem, ahol nyilvánosságra hozta a DK az MTVA vezérigazgatójának és több munkatársának a fizetési adatait.
Félrefordították Novák Katalin szavait az állami médiánál, utólag cáfol a Sándor-palota
Mi is beszámoltunk róla, hogy a MTI tájékoztatása szerint Novák Katalin azt mondta egy ausztrál újságnak, hogy Magyarország kétmillió ukrán menekültet fogadott be. Már akkor jeleztük a 444-re hivatkozva, hogy ez a szám aligha lehet igaz.
A 444 rákérdezett a Sándor-palotánál az állításra, mire azt a választ kapták, hogy Novák ilyet nem is mondott – el is küldték az Ausztráliában megjelent interjú angol változatát. A hivatal szerint arról beszélt a köztársasági elnök, hogy Magyarország kétmillió ukrán menekültnek segített – ami persze közel sem azonos a befogadással.
Azaz az MTI-nél félrefordítás történt ezek szerint.
„Kollégánk szakmai munkája kiemelkedő” – Megszólalt a TV2 Andor Éva bakijairól és a Tények Estével kapcsolatos anomáliákról
Válaszolt a Media1.hu hétfői néhány kérdésére kedden a TV2 sajtóosztálya azzal kapcsolatban, hogyhogy feltöltötték a TV2 Playre azt a múlt hét pénteki Tények Este felvételt, amelyben Andor Éva több bakit is vétett és az MTI felolvashatatlan híreire panaszkodott. Válaszukban elismerték azt az eddig kevesek által ismert információt, hogy az esti híradójuk esténként nem élőben, hanem felvételről kerül adásba.
„Ezek az elmondhatatlan MTI szövegek…” – bakizott Andor Éva a TV2 hírműsorában, mégis leadták
Úgy tűnik, a TV2 nem szégyelli a hibáját, mert még a TV2 Playen is bemutatják.
A HírTV-től kirúgott Pálffy István az Etikai Bizottság tagjaként szerepel a Magyar Nemzeti Médiaszövetség oldalán
Miközben a pedofilokat mentegető kijelentései miatt a kormánypárti csatornától elbocsátották, a volt műsorvezető továbbra is tisztségviselője a polgári értékeket hirdető jobboldali médiaszervezetnek a honlapjuk szerint.
Hamisítási botránya után Érték és Minőség díjat kapott a HírTV és több más fideszes médium
Hatodik alkalommal osztották ki a Parlamentben az úgynevezett Érték és Minőség Nagydíjakat, a kitüntetettek között idén is voltak sajtótermékek és médiaszolgáltatók képviselői.
Fotóriporteri Életműdíjat kapott Németh György
A ma már nyugdíjas szabadúszó Németh György 1990 és 2010 között dolgozott az MTI-nél, a Sajtófotó Pályázatokon szinte minden kategóriában díjazott volt, és két alkalommal szerepelt a Word Press Photo kiállításon is.
Moszkvában megint megbírságolták a Wikimédiát, amiért nem törölte az oldalairól az oroszoknak nem tetsző tartalmakat
Nem először ítélték el a Wikipédiát működtető alapítványt Oroszországban. A Magyar Távirati Iroda úgy közölte az amerikai non-profit szervezet újabb megbüntetéséről szóló hírt, hogy abban benne hagyta az orosz hatóságok szóhasználatát az ukrajnai szűrőtáborokról.
Letiltotta az MTI a Rogán államtitkárának testvéréről szóló közleményt
Ismét megakadályozta az állami hírügynökség, hogy az előfizetőikhez és olvasóikhoz eljusson egy ellenzéki párt közleménye. Ezúttal a Momentumot korlátozták abban, hogy az Országos Sajtószolgálaton (MTI OS) keresztül is beszámoljanak egy fideszes államtitkárt érintő törvénytelenségről.
Jogerősen pert nyert az Átlátszó az MTI ellen
Az állami hírügynökségnek helyreigazítást kell közölnie a CÖF-CÖKA sajtótájékoztatójáról szóló tudósításuk miatt, mivel abban valótlanságokat állítottak az Átlátszóról.