Best WordPress Hosting
 

Fokozódó orosz támadásokról számolt be az ukrán vezérkar

Az orosz hadsereg fokozta a támadások ütemét a vasárnap véget ért svájci békekonferencia idején, jelentette az ukrán vezérkar.

A nap folyamán az ellenség intenzíven fokozta támadó- és rohamtevékenységeinek ütemét lehetőséget keresve, hogy rést ejtsen védelmünkön, vagy elűzze az ukrán egységeket állásaikból

– ismertette a vezérkar az esti hadijelentést.

Holtan találták az egyik eltűnt japán hegymászót Pakisztánban

Holtan találták a héten eltűnt japán hegymászók egyikét a Karakorum-hegylánc pakisztáni területen található Spantik több mint 7000 méter magas csúcsának lejtőin, közölték vasárnap a helyi hatóságok.

Vali Ullah Falahi, Gilgit-Baltisztán pakisztáni régió Sigar körzetének helyettes vezetője közölte: a holttestet szombaton találták meg a lejtőn kialakított 2-es és 3-as számú táborok között.

A tájékoztatás alapján a két hegymászó egy másik, hétfős japán csoporttal indult május 30-án a mintegy 4350 méteren található alaptáborba. A két hegymászó ezt követően hordár nélkül vágott neki önállóan az Aranycsúcsnak is nevezett hegy megmászásának.

Egy különös ok miatt 9 hónapot kell várnia a pénzére a 100 ezer dollárt tartalmazó széfet kifogó párnak

Kilenc hónapot kell várnia a pénzére annak az amerikai házaspárnak, akik mágneshorgászat közben egy 100 ezer dollárt tartalmazó széfet találtak – írja a LADbible.

A 37 millió forintnak megfelelő összeggel gazdagodó New York-i pár, James Kane és Barbie Agostini még május 31-én fogta ki a széfet a queensi Flushing Meadows Corona Park tavából.

A duó a világjárvány idején kezdett el mágneshorgászni unaloműzés gyanánt, és azóta is nagyon szeretik a közös hobbijukat. „Már rengeteg széfet találtunk korábban is, ez csak egy mágneses halászat. Kihúztuk, és két köteg rohadt százas volt benne. Nagy kötegek” – nyilatkozta Kane egy helyi televíziónak. „Nem tudtam elhinni, azonnal elvesztettem az eszem” – tette hozzá Agostini.

Drágul két budapesti strandfürdő

A fővárosi fürdők többségét működtető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nek két olyan strandfürdője van, amelyek kizárólag szezonálisan, a nyári időszakban üzemelnek. A következő napokban mindkettőt megnyitják, így teljessé válik a fürdővállalat kínálata – írja a Termál Online.

Szerbia–Anglia – Percről percre

Meg tudja-e győzni Anglia a kritikusai és a szurkolóit, hogy nagy reményekkel vághat neki az Eb-nek? Képes lesz-e Szerbia valami maradandó nyomot hagyni az Eb-n, vagy ugyanúgy csak a futottak még kategóriában marad, mint az elmúlt vb-ken? És persze mi lesz a lelátón?

Kategoria HVG

Akár előrehozott választás is lehet Budapesten

Könnyen előrehozott választás lehet a fővárosban a közgyűlés összetétele miatt a Választási Földrajz szakértője szerint. A Fővárosi Közgyűlésben ugyanis a Karácsony Gergely főpolgármestert támogató DK-MSZP-P frakciónak csak 7 képviselője lesz, a kutyapártnak 3, míg a Fidesznek és a Tiszának 10-10, és a Mi Hazánknak is 3 – hangzott el az RTL Híradóban.

Érkezik a nyár első komoly hőhulláma, így készítse fel testét és otthonát a forróság elviselésére

Hogyan együnk és igyunk, miként árnyékoljunk, és mit tegyünk, ha valakiről azt gyanítjuk, hogy hőgutát kapott? A hőhullámra nemcsak testileg, de fejben is érdemes felkészülni, otthonunkat pedig hosszú távon is fontos lenne az egyre gyakoribb és hosszabb ideig tartó kánikulákhoz igazítani. Nézzük, mit javasol a nagy melegre a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.

Kategoria HVG

Sánta nő mutogatta magát a tengerparton, maszturbálni kezdett az ír szatír

Jó estét, egy korsó Guinnesst kérek, igen, magyar vagyok, nem brit turista, azokat is ki érti, repkednek szerteszét Európában, hogy beüljenek egy kocsmába, amelyik pont olyan, mint az otthoni, a sarki pub, persze, tudom, túl olcsó a repülőjegy és túl drága nyugaton a pia, de azért mégiscsak fura, hogy ha már annyit vesződtek az utazással, nem akarnak megmártózni kicsit a helyi kultúrában, legfeljebb a Széchenyiben, oké, még mindig jobb, mint amikor még érdeklődők voltak és a hazahordták a fél ókori világot, tudom, sztereotípia, de hát ez mégiscsak egy ír kocsma, ha valahol, itt bele kell férnie egy kis antibritizmusnak, tudod mit, kérek egy whiskey-t is, elvégre ünneplek, tagja lettem egy igen elit klubnak, nem, sajnos nem a mile high clubnak, nem viselem túl jól a repülést, hanem egyike vagyok azon keveseknek, akiknek sikerült elejétől a végéig elolvasni az Ulyssest, na, mit szólsz, semmit, sejtettem, pedig emlékszem is belőle egy csomó mindenre, bár kétségtelen, hogy ha teljesen fel akarnám fogni az egészet, neki kellene futnom még néhányszor, miközben profi szintre hozom magam Homéroszból, meg nagyjából mindenből, amit a 19-20. század fordulójának Európájában az irodalomról és kultúráról, filozófiáról tudni lehetett, ja, igen a whiskey, legyen Writers’ Tears, annak passzol a neve az alkalomhoz, Reader’s Tears még jobb lenne, de olyan nem léteik, csak Reader’s Digest, kétségtelenül könnyebben emészthető Joyce-nál, akinek nem is az Ulysses a legnehezebb regénye, hanem a Finnegans Wake, amit az 1939-as megjelenése óta nem fordítottak le teljesen magyarra, mert lehetetlen, Joyce több mint tizenhét éven át írta és azt mondta, minimum ennyi időt kell az olvasónak is rászánnia a hatszázhuszonnyolc oldalas regényre, már amennyire a Finnegans Wake regénynek nevezhető, nemrég olvastam, hogy egy kaliforniai könyvklub, tudod, ahol a tagok ugyanazt a könyvet olvassák, és rendszeresen összejönnek megbeszélni a szöveget, szóval ez a klub 1995-ben kezdte el olvasni a Finnegans Wake-t és 2023-ban értek a végére, persze, biztos voltak közben tagcserék, de huszonnyolc éven át minden hónapban találkoztak egy könyvtárban, hogy megbeszéljék, amit olvastak, az elején úgy tervezték két-háromoldalanként fognak haladni, de hamar rájöttek, hogy alaposan túlvállalták magukat, olykor egyetlen sor értelmezésére sem volt elég idő egy találkozón, de azért csak a végére értek, még ha sokkal lassabban is, mint a profik a dublini Trinity College-ban, az ottani olvasókörnek, amelyiknek több hivatásos Joyce-kutató is tagja, röpke tizenöt év elég volt a Finnegans Wake bekebelezéséhez, ja, és tudod, mihez kezdtek a kaliforniaiak, miután a végére értek a könyvnek, jaja, lehet elmentek Guinnesst meg whiskey-t inni, de aztán, nem hiszed el, elkezdték az egészet az elejétől, mert azt mondják, a Finnegans Wake olvasása életforma, az Ulyssesről is ezt mondják amúgy a rajongói,

Változunk. Csatlakozz hozzánk!Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet. Lépj be az olvasáshoz!BelépekMég nem regisztráltamThe post Sánta nő mutogatta magát a tengerparton, maszturbálni kezdett az ír szatír first appeared on 24.hu.

Egy 16 éves fiúnak megállt a szíve, egy idős nő összeesett szombaton a dunaújvárosi strandon

Megállt a szíve egy 16 éves fiúnak szombaton a dunaújvárosi élményfürdőben, számolt be az esetről a Tények. A kamasz a csúszdás medencében lett rosszul, a strand dolgozói rohantak és megkezdték az újraélesztést, amit a mentők folytattak és a fiút kórházba vitték.

Néhány órával később ismét életet mentettek az úszómesterek: egy 70 év körüli asszony a medence mellett a járdán esett össze, ekkor kiürítették a fürdőt. A nyugdíjas állapota válságos.

The post Egy 16 éves fiúnak megállt a szíve, egy idős nő összeesett szombaton a dunaújvárosi strandon first appeared on 24.hu.

Egy 16 éves fiúnak megállt a szíve, egy idős nő összeesett szombaton a dunaújvárosi strandon

Megállt a szíve egy 16 éves fiúnak szombaton a dunaújvárosi élményfürdőben, számolt be az esetről a Tények. A kamasz a csúszdás medencében lett rosszul, a strand dolgozói rohantak és megkezdték az újraélesztést, amit a mentők folytattak és a fiút kórházba vitték.

Néhány órával később ismét életet mentettek az úszómesterek: egy 70 év körüli asszony a medence mellett a járdán esett össze, ekkor kiürítették a fürdőt. A nyugdíjas állapota válságos.

The post Egy 16 éves fiúnak megállt a szíve, egy idős nő összeesett szombaton a dunaújvárosi strandon first appeared on 24.hu.