Best WordPress Hosting
 

Tovább erősödött a forint a dollárral szemben

Az euróval szemben stagnált, a dollárral szemben azonban erősödött a forint. Hétfő reggel hét órakor 392,21 forinton állt az euró jegyzése a múlt péntek este hat órai 392,42 forint után, miközben a dollár jegyzése 365,50 forintra csökkent 367,21 forintról. Vagyis:

miközben az euróval szemben a forint a pénteki záróérték közelében mozog, addig a dollárral szemben 0,3 százalékos erősödésben van a forint.

A Portfolió azt írja, keddi magyar GDP adat mellett főként az amerikai eseményekre lesz érdemes figyelni a devizapiacon. A tengerentúlról a szerdai kamatdöntés mellett csütörtökön és pénteken is fontos foglalkoztatottsági adatok érkeznek.

Idei mélypontjára lökték a forintot a dollárral szemben

A nemzetközi folyamatok és az amerikai inflációs adat közlése által indított forintgyengülés hétfőn folytatódott az iráni-izraeli feszültség miatt.

A Portfolio cikke szerint az esés nem kicsi, az euró-forint árfolyama már a 394,12-es szinten jár hétfő délután, sőt, a dollár-forint kurzusa a 370,93-as szintig szúrt fel, legutóbb tavaly október elején volt ilyen gyenge a forint a zöldhasúval szemben.

The post Idei mélypontjára lökték a forintot a dollárral szemben first appeared on 24.hu.

Nem bírta a nyomást a forint

Szerdán már 395 alatt zárt az euró/forint kurzus, csütörtökön azonban a reggeli erősödés után megbillent a forint.

A gyenge német kiskereskedelmi adat megérkezése után esni kezdett az euró, a dollárral szemben, öthetes mélypontra bukott az euró/dollár. Ezzel párhuzamosan a forint 395-ig gyengült az euróval, és 366-ig a dollárral szemben – írja a portfolio.hu.

A forint ezután tovább gyengült az euróval szemben, nem sokkal 11 óra előtt 395,5 felett járt.

Reagált a Dead Kennedys énekese arra, hogy a kormány egy plakáthoz használta fel az ikonikus fotójukat

Egy héttel ezelőtt a 444 szúrta ki, hogy a kormány legújabb, a CÖF neve alatt futó plakátkampányán található fotó – amin Fekete-Győr András, Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely, illetve Márki-Zay Péter áll – egy az egyben a punk-történelem ikonja, a Dead Kennedys ikonikussá vált fotójának másolata.

Az 1980-as Bay Area Music Awards-ra érkező zenekarnak annyira elege volt a zeneiparból, az újhullámból, illetve a kapitalizmusból, hogy

S betűt fújtak az ingjeikre, majd fekete nyakkendőt kötöttek, hogy úgy tűnjön, mintha dollárjeleket viselnének.

Nyúlfarknyit erősödött a forint reggelre

Az előző esti jegyzéséhez képest a dollár és a svájci frank ellenében kissé erősödött a forint kedd reggelre a devizapiacon, miközben az euróval szemben nem változott az árfolyama.

Az eurót reggel hét órakor 396,97 forinton jegyezték az előző esti 396,96 forint után. A dollár jegyzése 365,98 forintra csökkent 366,40-ről, a svájci franké 406,66 forintra ment lejjebb 407,47 forintról.

A márciusi kezdéshez képest kedd reggeli jegyzésén a forint

Kis magyar Depeche Mode infláció, így nőtt 39 év alatt 260-szorosára a jegyek ára

A Depeche Mode 1985 óta összesen 13 alkalommal járt Magyarországon, és mivel 1988-ban egymás utáni két napon dupla koncertet adott, a most márciusi lesz a 15-ik itteni fellépése. Amellett, hogy bemutatjuk a jegyárak inflálódását, az Arcanum segítségével megnéztük, hogy miről írtak a koncert napjain a magyar újságok, mi volt a fő gazdasági-politikai téma, ami uralta aznap a híreket.

1985. július. 23.

Jegyár: 150 forint.

Nem úszta meg a forint, ismét ütni kezdték

Miközben még 392,9-nél kezdte a napot az euróval szemben a magyar deviza, kora délutánra a forintárfolyam megérintette a 395-ös szintet is – legalábbis a tick charton. Bár érkeztek az euróövezetből jobb adatok, nem igazán volt olyan hír, ami különösebben indokolná a napon belüli, eddigi két egységnyi gyengülést – értékeltek a portálon.

Ezt követően nem volt érdemi elmozdulás a forint árfolyamában: az euróhoz képest maradt a 394,6-394,8 közötti sávban, ám ezután ismét enyhe gyengülésnek indult.

Három óra körül már átvitte a 395-ös szintet és 395,3 körül állt a kurzus.

Pattan a forint: itt az eredménye az elmúlt napok eseményeinek

Az újévet jól kezdte a forint, amelyben valószínűleg az év eleji portfólió-allokációk, a hirtelen lezavart sikeres, de nem olcsó dollárkötvény-kibocsátás, az első EU-pénzek megérkezése, az eddig óvatos kamatvágások stabilizáló szerepe, és a brutálisan nagy külkereskedelmi mérlegtöbblet üzenete mind szerepet játszhatott – értékelnek a portfolio.hu-n.

Emiatt az euróval szemben csütörtökre átmenetileg 378,5 körülig erősödött a forint, majd kicsit visszagyengült 379-ig, és ezzel háromhetes csúcsot tesztelt.

Péntek délelőtt ismét felszúrt a forint: fél 11 körült 378,3 forintnál járt az euró.

Nem épp ilyen évkezdetre vágyott a forint

Az euróval és a dollárral szemben is gyengült a magyar deviza 2024 második napján.

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest, írja az MTI.

Az euró 383,54 forintra erősödött fél hétkor a hétfő kora esti 383,27 forintról.

Gyenge kezdés után erősödött a forint

Miután hétfőn reggel gyengén indult a forint árfolyama, komolyabb erősödés volt tapasztalható az euróval szemben – írja a Portfólió.

Mint írják, a magyar deviza lassan a 382-es szintet támadja az euróval szemben, hétfő reggel ugyanis 382,5 körül járt a forint az euróval szemben, ez 0,3 százalékos erősödést jelentett péntek estéhez képest a magyar deviza szempontjából.

A dollárral szemben 362,13-nál jár a forint, míg az angol font 438,4 forintba kerül.

Gyenge forinttal indul a hét

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a bankközi devizapiacon péntek kora estéhez képest – írja az MTI.

Az euró árfolyama 383,73 forintra erősödött fél hétkor a péntek kora esti 382,86 forintról.

A svájci frank jegyzése 400,74 forintról 402,45 forintra nőtt, a dollár pedig 361,49 forintról 363,43 forintra drágult.

Megremegett a forint hétfőn

Rövid időn belül 3 forinttal drágult az euró hétfő reggel, az árfolyam 386,5-től alig másfél óra alatt 389,7 forintra emelkedett.

A magyar deviza kora délután is 390 körül jár – nem sokkal egy óra valamivel 389 alá erősödött vissza.

Egyelőre korai lenne kijelenteni, hogy megmenekült a forint ettől a lélektani szinttől. Továbbra is elsősorban az amerikai kötvényhozamokra és a dollár árfolyama befolyásolhatja a forintpiacot, amennyiben tovább emelkednek a tengerentúli hozamok, akkor hamar elérhetik az 5 százalékos kulcsszintet is – értékelnek a portfolio.hu-n.

Összerogyni látszik a várt forinterősödés egyik tartóoszlopa

(A szerzők az ING Bank elemzői, a Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

Július közepe óta az amerikai dollár töretlen erősödésben van, közel 7 százalékot ralizva az Egyesült Államok legfőbb kereskedelmi partnereinek devizakosarával szemben. Az erősödés okaként kiemelhetnénk akár az olajárak impozáns emelkedését, akár a „hosszabb ideig magasabb” kamatok amerikai narratíváját, ami jelenleg is uralja a piaci közbeszédet.

Az Egyesült Államok gazdaságának ellenálló képessége számos elemzőt és gazdaságpolitikust meglepett, és ez alól az amerikai jegybank, a Fed legmagasabb szintű döntéshozói sem kivételek. Neel Kashkari, a minneapolisi Fed elnöke egy július végi CBS-interjúban elmondta, hogy „a gazdaság ellenálló képessége továbbra is meglepő”. Azóta pedig eltelt két hónap, és az állítása továbbra is igaz, hiszen azóta is olykor-olykor rácsodálkozunk az adatokra.

Magyarország sebezhető, kemény hónapok előtt áll a forint

Szeptemberben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatta a májusban megkezdett kamatvágásait. A monetáris tanács a keddi kamatdöntő ülésen ugyan az alapkamatot az eddigi 13 százalékos szinten hagyta, ám a 14 százalékos kamatú egynapos betéti tenderének a kamatát 13 százalékra csökkentette, októbertől pedig már nem is hirdet meg ilyen betéti tendert. Ezzel egy év után újra az alapkamat lett az irányadó kamat.

A betéti tendert – ami egészen májusig 18 százalékos kamattal futott – a tavaly őszi forintpiaci vihar idején hirdette meg először az MNB annak érdekében, hogy stabilizálja a forintot, és magas kamatozással vonzóvá tegye a devizapiaci befektetők számára.

A 13 százalékos alapkamat ugyanakkor „békeidőben” még mindig képes arra, hogy erősítse a forintot, de legalábbis elejét vegye az érdemi gyengülésnek. Ennek feltétele, hogy a nemzetközi piacokon semmilyen turbulencia nem üti fel a fejét, nem tör ki újabb háború vagy bármilyen geopolitikai feszültség, zűrzavar – jelentette ki lapunknak Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője.

Napok óta tart a forint vesszőfutása

Az elmúlt napokban csúnya gyengülést láttunk a forint árfolyamában, így lassan megint a 400-as lélektani szint elérése fenyeget az euróval szemben – írta a portfolio.hu.

A gazdasági portál megjegyzi, csütörtök reggel 393,5 körül járt a forint az euróval szemben, ez egyelőre 0,2 százalékos forintgyengülést jelent a szerda esti árfolyamhoz képest. Tegnap 394 felett is járt este a jegyzés, miközben a nap első felében még inkább erősödött a magyar fizetőeszköz.

A forint vesszőfutása már napok óta tart, az utóbbi egy hétben majdnem másfél százalékkal értékelődött le az euróval szemben. A kilátásokat illetően sem lehetünk optimisták, sok múlik majd a dollár árfolyamán, hiszen az amerikai deviza erősödése hagyományosan rossz hír a forint számára. Ha az amerikai fizetőeszköz tovább kapaszkodik az euróval szemben és szignifikánsan áttöri az 1,05-ös szintet, akkor az további lökést adhat a forintnak a lejtőn.

Lejtőre küldték a forintot a politikusok nyilatkozatai

Hétfő reggel 390,3-ig gyengült a forint az euróval szemben, ez 0,2 százalékos forintgyengülést jelentett péntek estéhez képest. A múlt hét második felében már érezhetően megbillent a magyar deviza árfolyama, amikor a magyar gazdaságpolitika irányítói sorra szólaltak meg a közgazdász vándorgyűlésen. A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok egyértelműen negatívan érintették a forintot.

Ma várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök beszél majd a parlament ülésén napirend előtt, az ő szavait is talán a szokásosnál is nagyobb figyelem övezheti – figyelmeztetnek a portálon. A dollárral szemben 367 felett jártunk, míg az angol font 449,2 forintba kerül.

Reggel tíz óra után egy hajszállal visszaerősödött a forint 390 euró alá.

Elhagyta magát a forint, még keresik a magyarázatot

Kedd reggel 384 körül járt a forint az euróval szemben, ez minimális, 0,1 százalékos gyengülést jelentett tegnaphoz képest.

A piac elsősorban a szerdai amerikai inflációs adatokat és az EKB csütörtöki kamatdöntését várja. A kulcsfontosságú amerikai adat a Fed kamatpolitikájára lehet hatással, míg az eurózóna jegybankja most dönthet arról, szükségesnek tart-e további kamatemelést.

Még azonban a várt adatoknak sem kellett megérkeznie, a forint máris gyengülésre kapcsolt. Délelőtt fél tíz után már 386-nál járt az euró jegyzése, nem sokkal később a 387-et is felülmúlta.

Nagy pofont kapott a forint kedden

Kedden a dollár megint erősödni kezdett, vagyis az amerikai deviza újabb fordulatával függhet össze a forint gyengélkedése. Emellett a tegnap este megjelent hír sem lehet pozitív üzenet a piac számára, hiszen az ÁKK módosított finanszírozási tervéből kiderült, hogy mintegy 700 milliárd forinttal lehet magasabb a finanszírozási igény 2023-ban, ami akár a pénzforgalmi hiány emelkedését is jelentheti. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi indokolta a lépést, de a dollár erősödése, illetve az államadósságkezelő lépése és a máris elindult eurókötvény kibocsátás együtt ronthatta a forint piaci megítélését – olvasható a portálon.

Kedden gyengülni kezdett a forint az euróhoz képest, a reggeli 382 körüli szintről délelőtt 385-ig ugrott, a dollár kurzusa pedig 354-ről 358-ig, azaz a 355 körüli 200 napos mozgóátlag fölé. Utoljára tavaly december közepén járt ezen fontos technikai szint felett az USD/HUF árfolyam és most a jelek szerint megnyílik felfelé a tér.

Délután az euró átvitte a 386 forintos szintet is, 3 óra tájában 386,3 körül tartózkodott a kurzus.