via forbes.hu => eredeti post link
Írta: Cseke Eszter és S. Takács András
Néhány száz sziklaszirtbe vájt falépcsőfokon ereszkedünk le a tengerpartra. Két óránk van még naplementéig, és egy-két óra van hátra az apályból is. Ilyenkor talpalatnyi fehér homok bukkan elő a tekintélyt parancsoló sziklák lábánál. Hamarosan lemegy a nap, hazamennek a kilométerekről idesétáló halászok, kiúsznak a partra a szörfösök, és jön a dagály. Ellepi az óceán ezt a pár négyzetméternyi strandot, amit mintha egy képeslapról vágtak volna ki. A hullámok egyre nagyobb erővel és robajjal vágják oldalba a sziklákat, és egyre inkább a víz az úr.
Este már a szirtre épített Uluwatu Surf Villas teraszáról hallgatjuk az óceán morajlását, úgy száz méterrel a romantikus kis öböl felett. Amikor a londoni parkokat idéző zöld gyepen kisétálunk a szirt legszélére épített kis balinéz szentélyhez, majd lenézünk a mélybe, szabályosan tériszonyunk lesz, úgyhogy inkább gyorsan leülünk. Elméláznánk még a naplementében, de a szakács pont elkészült a barbecue-sütőre feldobott tengeri herkentyűkkel, és balinéz saláták és köretek is kerülnek a teraszasztalra. A vacsora tálalva.