via 24.hu => eredeti post link
Bohár Dániel, a Megafon egyik legismertebb arca, akinek az utóbbi napokban a Facebook-oldalán egymást érik a Varga Judit, korábbi igazságügyi miniszter volt férjével foglalkozó posztok. A kormányzati üzenetek felerősítésére létrehozott Megafon a lakmusz.hu gyűjtése szerint március 24. és 31. között, azaz egyetlen hét alatt 42 millió forintot költött harminc különböző, Magyar Péterről szóló videó hirdetésére.
Az RTL Híradónknak nyilatkozó szakember szerint a kormányzati kommunikáció a közéleti botrányról igyekszik elterelni a figyelmet. A médiakutató szerint ilyesmire volt már példa korábban is.
Többször láttunk már ilyet az elmúlt 14 évben, hogy a Fidesz valamilyen aktuális botrányt megpróbálja a figyelmet teljesen eltéríteni. Vagy valamilyen teljesen új narratívát hoz be, és valamilyen más ügyre tereli a figyelmet, vagy pedig az adott ügynek ad egy gellert, és megpróbálja áthelyezni a hangsúlyokat. Azt hiszem, hogy most itt az utóbbit látjuk