Best WordPress Hosting
 

A szextutaj-kísérlet visszaadja az emberiségbe vetett hitet

via 24.hu => eredeti post link

Az egész egy repülőgép-eltérítéssel kezdődött 1972 novemberében. Santiago Genovés egy, az emberi erőszak történetéről szóló konferenciáról tartott hazafelé Mexikóvárosba. Miközben terroristák rántottak fegyvert a repülőgépen, nem tudott nem arra gondolni, mennyire ironikus, hogy ő, aki az egész karrierjét az erőszak tanulmányozására tette fel, véletlenül egy ilyen szituációban találja magát. Az extrém élmény nem felkavarta vagy megrémítette, hanem elültette a gondolatot a fejében, hogyha mesterségesen teremthetne egy hasonló szituációt, amit külső szemlélőként figyelhet meg, az tökéletes lehetőséget adna az emberi viselkedés tanulmányozásához. Már csak azt kellett kitalálnia, hogyan tud tökéletes izolációba helyezni egy csoportnyi önkéntest, majd valós veszélynek kitenni őket.

Genovés egész karrierje során azt akarta megérteni, miért harcolnak egymással az emberek.

Úgy gondolta, ha sikerülne megfejtenie, mi megy végbe az erőszak tombolása közben az agyban, akkor megkereshetné az ellenszert is, és így békésebb hellyé változtathatná a világot.