Best WordPress Hosting
 

Áder János: Orbánt bele akarják keverni a kegyelmi ügybe

via 24.hu => eredeti post link

Először beszélt a kegyelmi ügyről Áder János volt köztársasági elnök a Kossuth-rádióban.

Áder szerint fontos tudni, hogy 1990 óta a szabályok kegyelmi ügyekben nem változtak. Az eljárás célja, hogy amennyiben a büntetőeljárás vagy a végrehajtás során kiderülnek családi, egészségügyi vagy szociális szempontok, akkor egyéni mérlegelés alapján az államfő kegyelmet adhat, ismertette Áder, aki szerint minden Göncz Árpádtól Novák Katalinig ugyanazokat a mérlegelési szempontokat kellett figyelembe vennie minden köztársasági elnöknek. Az eljárásrend megváltoztatását nem tartja helyesnek, még akkor sem, ha most született egy rossz döntés. „Erősen megfontolnám a parlament helyében, hogy erre az útra lép-e” – mondta Áder. Hangsúlyozta: a bírósági ítéletet nem bírálják felül, hiszen nem arról döntenek, hogy valaki bűnös vagy sem. A kegyelmi döntés nem erről, hanem emberi szempontokról szól.

Áder szerint a kegyelmi ügyet az elkövető vagy az ügyvédje tudja elindítani, ezeket az igazságügyi miniszter csapata bírálja el szakértői vélemények alapján, mielőtt felterjesztik a köztársasági elnökhöz. Áder szerint órákon keresztül beszéltek egy-egy kegyelmi ügyekről, hogy mi szólhat mellette vagy ellene.