Best WordPress Hosting
 

Az „LMBTQ-lobbira” hivatkozva próbálja menteni pozícióját Balog Zoltán

via 24.hu => eredeti post link

Újabb részleteket tárt fel a Direk36 és Telex cikke a Balog Zoltán református püspök és korábbi miniszter körül alakuló egyházon belüli történésekről. Mint ismert, Balog egy hónappal ezelőtt, február 16-án lemondott a zsinati elnökségi posztjáról a zsinati értekezleten, amely az egyház egyik informális vezetői fóruma, a Dunamelléki Egyhákerületi püspöki széket azonban megtartotta magának.

A püspök a cikk szerint ezután arra koncentrált, hogy itt bebiztosítsa a pozícióját, és ennek érdekében intenzív kampányba kezdett, nem is teljesen sikertelenül. Úgy tűnik ugyanis, hogy a kezdeti felzúdulás után sikerrel járt a terv, hogy elcsendesítse a kritikus hangokat, és felsorakoztassa maga mögött az egyházat.

Az oknyomozó újságírók – mint írták – az elmúlt hetekben közel húsz olyan forrással beszéltek, akinek rálátása volt arra, miként küzd Balog, hogy mentarthassa az egyházon belüli befolyást, és az derült ki, hogy ma már Balog egyre szélesebb körű támogatást élvez. Ennek egyik oka, hogy a külső nyomás hatására összezárt az egyházi vezetés, és közben megszűntek a nyílt támadások a kormányzati körök részéről is.