via forbes.hu => eredeti post link
Pár éve közpénzből támogatták, most mégis 5 milliárd 977 millió forintért vásárolta meg az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány a zalaszabari Zobori Élmény Parkot.
Mi történt? Az állam öt évvel ezelőtt közel egymilliárd forinttal támogatott meg egy turisztikai fejlesztést Zalaszabaron. Az így kialakított élményparkért az Erzsébet-táborokat működtető, közpénzzel is gazdálkodó alapítvány tavaly csaknem hatmilliárd forintot fizetett – tudta meg a 24.hu. A területet a jövőben beteg, gyógyuló és rászoruló gyermekek használhatják majd ingyenesen – igaz, ez eddig is így volt.
Mi vezetett idáig? Arról a 24.hu már korábban is írt, hogy az Erzsébet-táborokat üzemeltető alapítvány gyakorlatilag titokban szerezte meg a Kis-Balatonhoz közeli, panorámás területet, majd az idén elzárta azt a nagyközönség elől. Pedig egy önkormányzati dokumentum szerint ez volt Zala megye egyik legjelentősebb idegenforgalmi attrakciója, amelynek fenntartása és fejlesztése nélkülözhetetlen a megyében – nem mellesleg közel egymilliárd forintos állami támogatás segítéségével épült meg.