Best WordPress Hosting
 

Európából kérnek haladéktalan fizetésemelést a magyar bíráknak

via 24.hu => eredeti post link

Kemény hangú közleményben állt ki a magyar bírók mellett az Európai Bírói Egyesület, mert megállapításuk szerint a bírák javadalmazásának jelenlegi szintje és feltételei Magyarországon ellentétesek az európai és más nemzetközi normákkal, illetve nem egyeztethetők össze az Európai Unió Bíróságának határozataiban meghatározott követelményekkel. Ezért felhívták a magyar hatóságokat, hogy haladéktalanul emeljék a magyarországi bírák fizetését az inflációt meghaladó mértékben, ahogyan azt más kormányzati ágakban már megtették, valamint biztosítsák, hogy a magyar bírók a jövőben legalább a más hatalmi ágak döntéshozóival azonos mértékű fizetésemelésben részesüljenek

– olvasható a 24.hu-hoz eljuttatott határozatukban.

Az Európai Bírói Egyesület szerint ugyanis a bírák magyarországi javadalmazásának helyzete – amely nyilvánvalóan nincs összhangban a kormányzati alkalmazottak javadalmazásával – számottevő mértékben hátrányosan befolyásolja az igazságszolgáltatás függetlenségét. „Az igazságszolgáltatás függetlensége szempontjából gyakran hangoztatott annak fontossága, hogy a bírák megfelelő és arányos díjazásban részesüljenek” – hívták fel a figyelmet.