Best WordPress Hosting
 

Kevés menekültet érinthet a britek méregdrága Ruanda-terve, mégis nemzetközi precedens lehet belőle

via 24.hu => eredeti post link

Hosszas küzdelem után Nagy-Britannia törvényhozása a hét elején elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely alapján a vízi úton, vízum nélkül érkező menedékkérőket Ruandába szállítják át. A Rishi Sunak miniszterelnök vezette Konzervatív Párt már két éve azt tervezte, hogy átverik a törvényt a parlamenten annak ellenére is, hogy jogsértő – legalábbis a legfelsőbb bíróság ítélete szerint. Ráadásul működésképtelen – vélik a bevándorlással foglalkozó szakemberek.

Az első repülőgépek 10–12 hét múlva, júliusban indulhatnak Ruandába – állítja Sunak, ehhez már készenlétbe helyeztek egy repülőteret, kereskedelmi chartergépeket foglaltak le, és rendelkezésre áll 500 kiképzett kísérő is. A kormányfő elmondása szerint „elővigyázatosságból” már 2200 helyet foglaltak le a „deportálási börtönökben”, valamint 25 tárgyalóterem áll rendelkezésre a jogi kifogások elbírálására. Ezzel azonban csak akkor élhetnek az érintettek, ha „döntő erejű bizonyítékot” tudnak szolgáltatni a kitoloncolás kockázatáról.

Közel 150 embert már azonosítottak is, akik az első repülőgép utasai lesznek.