Best WordPress Hosting
 

László Róbert: Két fideszes módosításból kettő Vitézynek kedvez

via 24.hu => eredeti post link

Kint is, bent is

Vitézy Dávid a magyar politikai élet egyik legellentmondásosabb figurája. Minden jelentősebb pozícióját a Fidesz univerzumán belül töltötte be, mégis sikerült szakértői imázst kialakítania magáról. Legalábbis a budapestiek egy nehezen körülhatárolható része bizonyosan progresszív városfejlesztőt lát benne, nem pártembert. Azzal pedig, hogy a kormány-ellenzék relációban szintén ellentmondásos megítélésű LMP jelöltjeként jelentkezett be a főpolgármesteri pozícióra, a korábbiaknál is nehezebben írható le, hol is foglal helyet a politikai térben. Karácsony Gergely nem véletlenül használ ki minden alkalmat arra, hogy Vitézyt fideszesként exponálja, a volt BKK-vezér pedig épp a pártlogikát igyekszik távoltartani magától, még az LMP támogatását is lényegében csak akkor említi, ha kifejezetten erre irányuló kérdést kap.

Vitézy politikai tőkéjének fontos eleme, hogy mindenki azt lát bele, amit csak szeretne, így aztán okkal számíthat arra, hogy mind a kormány-, mind az ellenzéki oldalról képes lehet szavazókat maga mellé állítani. Kérdés, hogy ez mekkora választói tömeget jelent majd. Vitézy mindenesetre úgy számolhat, hogy elég nagyot, ismerve ugyanis karakterét, egyvalamiben biztosak lehetünk: