via forbes.hu => eredeti post link
Sürög-forog óbudai konyhájában, még épp befejez egy telefont, de már kávét csinál nekem. Ismerem a történetét, tudom, hányszor, hányféle rákbetegségen, műtéten és durva kezelésen esett át az elmúlt néhány évben, de nem látom rajta. Energikus, mosolygós és pozitív, mint mindig, rám is olyan hatással van, mint azokra, akik közösségi médiás posztjait követik, friss könyvét olvasták, vagy üzleti közösségekben beszélni hallották: feltölt. Tavaly ősz óta negatív CT-leleteket produkál, és igen hosszú távú tervei is vannak, olyan kék zónává szeretné tenni Magyarországot, ahol átlagon felüli arányban érik meg a százéves kort. De előbb még megajándékoz egy gluténmentes zsömlével, amint megtudja, hogy lisztérzékeny vagyok.
„Néha érdemes az életünkre úgy tekinteni, mint egy nagy szabadulószobára. Tele van megoldandó izgalmas rejtélyekkel, utcákkal és zsákutcákkal. Időnként zárt ajtókat találunk, de ha megfejtjük a kódokat, mindig tovább tudunk haladni, és végül érdekes, értékes, szeretettel teli élet lesz a jutalmunk. Életem aktuális fejezetének, az elmúlt négy évnek a Betegség-szabadulószoba címet is adhatnám. Igyekeztem jó döntéseket hozni, megváltoztatni a működési módomat, időt nyerni és kiszabadulni. Súlyos ajtókon félelmetesnek tűnő lakatok függtek, de összekapaszkodtunk a családommal, és végül megtaláltuk a kijáratot. Az én szabadulószobám nagyszerű példa rá, mennyivel többek vagyunk együtt.” (Idézet a könyvből)
Amikor diagnosztizálták nálad a rákot, műtét és kemoterápia előtt álltál, majd amikor időről időre a tested újabb részén ütötte fel a fejét a betegség, akkor mint cégvezető, milyen gondolatok kavarogtak benned? Mennyire voltál kész rá, hogy elengedd a munkád, hogy átadd az irányítást, és egyáltalán, megfordult a fejedben, hogy meddig tudod vagy akarod ezt csinálni?