via 24.hu => eredeti post link
A Mozgókép története nagyrészt az 1930-as, ’40-es években játszódik. Úgy képzelem, ha erről a korszakról és G. W. Pabst filmjeiről akart írni, sokat kellett kutatnia. Mire szánta a legtöbb időt, Pabst életéről, a filmjeiről olvasott, vagy a hétköznapokról a náci Németországban?
A legtöbbet a náci hétköznapokkal kellett foglalkoznom. Pabstról valójában nem tudunk sokat, ezért a vele kapcsolatos kutatómunka sem tartott sokáig. Nem azért, mert könnyű válaszok kínálkoztak, hanem mert falakba ütköztem, olyan sok részlet homályos az életével, az élményeivel kapcsolatban. A célom az volt, hogy létrehozzak egy különös, idegenszerű világot. Az előző regényemben, a Tyllben hasonló szándék vezérelt, ott a felvilágosodás előtti korszakról írtam. A félelem és a babona világát akartam felépíteni. A Mozgóképben a totalitárius állam történetmondójának szerepét vettem fel, amihez nagyon nehéz volt kutatni.
Nem is a »kutatás« a jó szó: mélyen bele kellett képzelnem magam, milyen lehetett a náci állam alattvalójaként élni.