via 24.hu => eredeti post link
Manapság a kormányzati politika egyik hívószava a nemzeti szuverenitás kérdése. Mit jelentett ez a fogalom bő száz éve Magyarország szempontjából egy széthulló monarchiában?
A magyar külpolitika hagyományait tekintve a nemzeti szuverenitás egy olyan túlhasznált fogalom, amelynek egyrészt akadnak felkent védelmezői, másrészt örökös elparentálói. Történészként nem használjuk a szuverenitás fogalmát a modern kor előtt, mivel egy középkori államnak nincsenek olyan képességei, mint a modern megfelelőjének. Ha valaki megnézi a középkori magyar államot, különböző lokális, regionális vagy éppen országos, de egymás mellett létező hatalmi centrumok működése jelenti azt, amit államnak nevezünk. Ez egy nagyon más világ. Modern államról – kissé leegyszerűsítve – akkor beszélünk, ha világos a területe, azt saját maga ellenőrzi, és kifelé bizonyos jogosítványokkal rendelkezik, melyek miatt legalábbis formálisan egyenlő más államokkal. Ez a fajta állam technikailag nevezhető szuverénnek. Kelet-Közép-Európában nagy a megkésettség, hiszen ezt a térséget politikailag évszázadokon át soknemzetiségű birodalmak szervezik meg. Az első világháborúval ezek széthullanak, és szuverén, önmagukat nemzetiként definiáló, ugyanakkor nemzetileg nem homogén államok jönnek létre. És ekkor válik bonyolulttá a kérdés: mit jelent a tényleges szuverenitás a formális definíción túl. Álláspontom szerint teljes szuverenitás nem létezik, soha nem is volt, ez valami olyasmi, mint a festészetben a perspektivikus pont – lehet felé tartani, de nem érhető el.
Még a nagy államoknak sem?