via g7.hu => eredeti post link
A magyarok általában nagyobbnak látják a jövedelmi egyenlőtlenségeket, mint amelyekre a hivatalos statisztikákból következtetni lehet, ugyanakkor a saját, másokhoz viszonyított jövedelmi helyzetüket rosszul lövik be: a jobban keresők rosszabbul keresőnek, a rosszabbul keresők pedig jobban keresőnek érzékelik magukat ahhoz képest, ahova a jövedelmük alapján tartoznak a jövedelmi eloszlásban. Nemzetközi összehasonlításban emellett Magyarországon kiugróan alacsony az idegenekkel szembeni szolidaritás: az emberek kiemelkedő mértékben a szűk környezetüket részesítik előnyben más csoportokhoz képest, ha bizalomról, vagy pénzek elosztásáról van szó.
Azok a magyarok viszont, akik az átlaghoz képest a tőlük távolabb eső csoportokat részesítik előnyben, nagyobbnak érzékelik az egyenlőtlenségeket is. Többek között ezek a legérdekesebb megállapításai Gáspár Attila tanulmányának, amely Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) által kiadott Munkaerőpiaci Tükör című tanulmánykötet nemrég megjelent 2023-as kiadásában olvashatunk.
Hogy miként ítéljük meg országunkban a jövedelmi egyenlőtlenségek mértékét, ezen belül hova pozicionáljuk magunkat, és hogy mennyire vagyunk hajlamosak szolidaritást vállalni ismeretlen emberekkel, nem csak önmagukban érdekesek, hanem fontos következményei is vannak egy adott ország társadalmi viszonyaira vonatkozóan. Meghatározhatják például, hogy milyen adórendszert tartunk igazságosnak. Ha nagy az egyenlőtlenség, akkor feltételezhetjük, hogy a szegényebbek több újraelosztást szeretnének, a gazdagabbak pedig kevesebbet, hiszen az adókat tőlük vonnák el, és olyan programokat finanszíroznának belőlük, amelyek a szegényeknek kedveznek.