Best WordPress Hosting
 

Még többet repült Szijjártó, idén már szeptemberben meglett a Föld-Hold távolság

Amennyiben az év utolsó negyedében is tartja az eddigi tempót, akkor 2023-ban is új egyéni csúcsot állíthat fel a repülővel megtett kilométereket tekintve Szijjártó Péter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetője az elmúlt években sorozatosan újra és újra növelte az állami repülőkkel megtett távolságot, és az idén akár az 500 ezer kilométeres határt is áttörheti a tavalyi 440 ezres teljesítmény után. A miniszter ennek megfelelően 2023-ban már szeptember közepére abszolválta a Föld és a Hold közötti átlagtávolságnak megfelelő 384 400 kilométert, amíg 2022-ben erre a teljesítményre tíz hónapra volt szüksége.

Szijjártó repülőútjait a minisztérium bejelentései és repülési adatok alapján évek óta követi egy összesítő oldal. Ennek gyűjtése révén tudható, hogy a külügyminiszter az idén eddig több mint 160-szor szállt fel valamelyik állami gép fedélzetére, és több mint 550 órát, azaz 23 napot töltött a levegőben.

Az ügyészség Orbán toszkánai repülőzéséről: az utólagos feltételezések körébe tartozik, hogy olcsóbban is mehetett volna

Megszüntette a hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség abban az ügyben, amely Orbán Viktor miniszterelnök március eleji olaszországi repülős utazása miatt indult. A kormányfőt egy egyiptomi hivatalos útról hazafelé tartó honvédségi gép Toszkánában tette ki, majd feleségével Firenzében fotózták le.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint a honvédségi Airbus utasszállító ezer kilométeres kitérőt tett, ami legalább 3-4 millió forint adófizetői pénzbe került, az ellenzéki politikus ezért feljelentést tett. Az ügyészség ezt első körben egyszer már elutasította, azonban a Budai Központi Kerületi Bíróság mégis az eljárás lefolytatására szólította fel a nyomozó hatóságot, a tényállás felderítetlenségére hivatkozva.

Az ügyészség most másodszor is lezárta vizsgálatát. A hatóság indoklása szerint a vezérkari főnöktől azt a tájékoztatást kapták, hogy a védett személyek kísérése kötlezettség, ennek végrehajtása „nem tartozik gazdálkodási mérlegelési körbe”. Miként írták: „a Magyar Honvédség az általa ellátott közfeladatok tekintetében nem klasszikus értelemben vett gazdálkodó szervezet”.

Szinte kizárólag különgéppel utazik külföldi hivatalos útjaira Novák Katalin

Beiktatása óta mindössze három olyan alkalom volt, amikor kereskedelmi repülőjárattal utazott külföldre a köztársasági elnök – derül ki az RTL hétfői cikkéből. Mint megtudták,

eddig 44 hivatalos úton járt külföldön Novák Katalin, ebből 41 alkalommal az állami tulajdonban lévő Airbus A319-es repülővel utazott. 

A köztársasági elnök külföldi útjai a hivatala adatai alapján több mint 115 millió forintba kerültek összesen, de a közérdekű adatigénylésre küldött számokból nem derült ki, hogy hogyan számolták el az Airbus költségeit. Az államfőre jutó költségek azonban néha egészen alacsony adatokat küldött a Sándor-palota: