Best WordPress Hosting
 

Ólommérgezés miatt veszthette el hallását Beethoven

Egy friss tanulmány alapján ólommérgezésben szenvedett Ludwig van Beethoven – írja a Live Science. A szakértők úgy vélik, a szervezetében lévő magas ólomszint hozzájárulhatott süketségéhez és más betegségeihez.

A kutatók a német zeneszerző két hitelesített hajfürtjét vetették DNS-elemzés alá, és megállapították, hogy azok riasztóan magas koncentrációban tartalmaznak ólmot, valamint nagy mennyiségben arzént és higanyt. Az egyik tincsben grammonként 380, míg a másikban 258 mikrogramm ólmot detektáltak, az elfogadott mennyiség manapság legfeljebb 4 mikrogramm. A művész hajában az arzén a normál szint 13-szorosában, a higany pedig négyszeresében volt jelen.

Ezek a legmagasabb értékek, amelyeket hajban valaha láttam

Legalább hatszáz férfi meggyilkolásában segített Giulia Tofana, a XVII. század özvegycsinálója

Giulia Tofana neve ma talán csak keveseknek mond valamit, az 1600-as évek Itáliájában azonban a nők jól ismerték, hiszen sokan egyenesen az életüket köszönhették neki – még ha ehhez gyilkolniuk is kellett.

A jó eséllyel a szicíliai Palermóban született nő életéről több, egymásnak ellentmondó leírás is fennmaradt – közülük a legvalószínűbb arról mesél, hogy Giulia jó eséllyel az Aqua Tofana nevű mérget feltaláló, majd 1633-ban emiatt kivégzett Thofania d’Adamo lánya volt, így jól ismerte a receptet. Elvitte hát magával Rómába, ahol rövidesen jövedelmező üzletet épített ki az

arzén, ólom, illetve belladonna, azaz nadragulya

Brutál Duna-szennyezést mutatnak a Greenpeace friss mérései az Óbudai Gázgyárnál

Rákkeltő arzént és benzolt, mérgező policiklusos aromás szénhidrogéneket (PAH-okat) talált a Greenpeace a határértékeket jelentősen, akár százszorosan, ezerszeresen is meghaladó mértékben a volt Óbudai Gázgyár melletti Duna-parton vett mintákban.

A zöldszervezet október közepén vizsgálta a helyszínen a talajból kicsorgó víz és a part menti iszap minőségét. A Greenpeace szerint az eredmények fényében teljes mértékben elfogadhatatlan a kármentesítés további halogatása. Emellett követelik a Duna folyamatos további szennyezésének befejezését is, mert ez az ország egyik fő ivóvíz bázisa.

A Greenpeace szakértői 2023. október 12-én az alacsony vízálláskor előtűnő szennyezésből  vettek mintákat a már nem működő Gázgyár területe melletti Duna-parton a kiszivárgó, bűzös, olajos folyadékból és a part iszapjából. A lerakott veszélyes hulladék évtizedek óta szennyezi a talajvizet, a talajt, alacsony vízálláskor pedig a Dunát és a vízpart levegőjét. Bár lassan három évtizede kötelezték a Gázgyár jogutódjait a mérgek eltávolítására, ám azt a hatóságok mégsem tudták elérni, hogy az állami tulajdonban lévő cég – jelen esetben az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. – végrehajtsa a kötelezettségét.

A Duna szennyezése ellen tiltakozott a Greenpeace az Óbudai Gázgyárnál

Extrém alacsony dunai vízállásnál – ellennyomás hiányában – elkezd szivárogni az egykori óbudai gázgyár szennyezett talajvize a folyóba. Ez történik a napokban ismét. Annak ellenére, hogy a sárgászölden, barnán habzó, szúrós szagú folyadék korábbi mérések szerint rákkeltő, csak halogatják a terület kármentesítését. A Greenpeace öt év után újabb, részletesebb méréseket végzett a helyszínen, hogy felmérje a szennyezés alakulását és felhívja a figyelmet a veszélyre.

A volt Óbudai Gázgyár melletti Duna-parton tiltakozott a Greenpeace a Dunát érő szennyezés ellen. Bár lassan három évtizede kötelezték a Gázgyár jogutódjait a mérgek eltávolítására, ám azt  a hatóságok mégsem tudták elérni, hogy az állami tulajdonban lévő cég- jelen esetben az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.- végrehajtsa a kötelezettségét. A Greenpeace öt év után újabb, részletesebb méréseket végzett a terület mellett a Duna-parton, hogy felmérje a szennyezés alakulását.