Best WordPress Hosting
 

Kirúghatják az iskolából az angliai fiút, mert túl hosszú a haja

Kirúgás fenyeget egy 12 éves angliai fiút, amiért túl hosszú a haja – írja a Metro. A gyermekmodell Farouk James rendszeresen befonja a haját, hogy megfeleljen az előírásoknak, de így is bajba kerülhet londoni iskolájában.

A gyermek anyja, Bonnie szerint a szabályok alóli felmentés iránti kérelmet kulturális és egészségi okokra hivatkozva utasították el.

Farouk apja ghánai származású, a helyi hagyományok alapján hároméves korig nem szabad levágni a gyermekek haját. A szülők megegyeztek ebben, de végül utólag is hagyták nőni.

Ólommérgezés miatt veszthette el hallását Beethoven

Egy friss tanulmány alapján ólommérgezésben szenvedett Ludwig van Beethoven – írja a Live Science. A szakértők úgy vélik, a szervezetében lévő magas ólomszint hozzájárulhatott süketségéhez és más betegségeihez.

A kutatók a német zeneszerző két hitelesített hajfürtjét vetették DNS-elemzés alá, és megállapították, hogy azok riasztóan magas koncentrációban tartalmaznak ólmot, valamint nagy mennyiségben arzént és higanyt. Az egyik tincsben grammonként 380, míg a másikban 258 mikrogramm ólmot detektáltak, az elfogadott mennyiség manapság legfeljebb 4 mikrogramm. A művész hajában az arzén a normál szint 13-szorosában, a higany pedig négyszeresében volt jelen.

Ezek a legmagasabb értékek, amelyeket hajban valaha láttam

Ezért volt mindig bozontos Einstein frizurája

Albert Einstein a világ valaha élt egyik legnagyobb tudósa volt, megalkotta a relativitáselméletet, lerakta a modern fizika alapjait, és neki köszönhető, hogy másképpen gondolkodunk az időről, a tömegről és az energiáról. Herta Waldow hat éven át vezette a tudós háztartását, és egy interjúsorozatban sokmindent elárult a magánéletéről – ezekből szemezgetett a Múlt-kor.hu.

A takarékosság például rendkívül fontos volt a család életében, és elsősorban felesége, Elsa Löwenthal szűkmarkúságának köszönhetően Einstein állandóan pénzszűkében volt. Cipőin lyukak éktelenkedtek, és addig viselte a lábbeliket, ameddig csak lehetett, kedvencei a szandálok voltak. A tudós nem volt hajlandó fodrászhoz menni, de azt megengedte, hogy az asszony néha levágja.

Waldow visszaemlékezése szerint  „Amikor már túl hosszú volt [Einstein] haja, amikor már túl volt egy határon, Elsa ollóval vágta le a haját, amit [a tudós] hajlandó volt elviselni. A professzorfeleség kóros rövidlátó volt, de vágás közben nem tudta a kezében tartani a lornyonját”.

Egy fodrász állítja, három tanácsa hatására 10 évvel fiatalabbnak lehet kinézni

Egy sminkes-fodrász, az amerikai Dana Tate azt állítja, hogy három dolgot, ha elkerülünk a fodrásznál, akkor jóval fiatalosabb lehet a kinézetünk, szerinte ugyanis, írta videója mellett a TikTokon, könnyen lehet, hogy „a hajad öregít téged”.

Az első tanácsa, hogy tartózkodjunk a „szuper rövid” frufrutól, az „egy nagy nem”.

A második, hogy ne használjunk olyan hajlakkot, amitől olyan, mintha sisakot hordanánk. A Mirror beszámolója szerint jobb, ha tengeri sós spray-t használunk, az is helyén tartja a hajat, ad neki tartást is, de közben nem válik egy önálló életet élő parókává.

Büntetésből levágta lánya hosszú haját egy egyedülálló apa, de nagyon megbánta

Meg akarta leckéztetni hétéves kislányát egy egyedülálló apa, de túl messzire ment és attól tart, helyrehozhatatlan károkat okozott. A férfi a Reddit közösségi portálon kért tanácsot – írja a Mirror című brit bulvárlap.

A férfi azt írja, évekig veszekedett a kislányával, aki nem volt hajlandó fésülködni, ezért a haja folyton össze-vissza állt. Az apa végül megunta az örökös kérlelést és ultimátumot adott a gyereknek: vagy naponta legalább kétszer megfésülködik, vagy búcsút inthet derékig érő tincseinek.

Az apa, akinek magának is váll alá érő, hosszú haja van többször próbált segíteni a lányának, megmutatni neki, hogyan fésülködjön úgy, hogy minél kevésbé legyen kellemetlen, de semmi sem segített. Végül megkérdezte a kislány anyját, aki egyetértett vele abban, hogy a gyerek nem hajlandó szót fogadni, vágja le a haját. A férfinél aztán egy reggel elszakadt a cérna és nagyjából váll alatt egy centiig vágta a kislány derékig érő haját.

A ricinusolaj az egészséges hajkorona őrzője (x)

Az otthoni szépségápolás világában számos természetes kincs rejtőzik, amelyek közül a ricinusolaj kiemelkedik, mint a hajápolás egyik csodálatos, varázslatos, ám még túlságosan kevesek által ismert titka. Ez a sűrű, áttetsző olaj évszázadok óta ismert jótékony hatásairól, különösen amikor a haj egészségének és növekedésének támogatása a cél. Nézzük meg közelebbről, hogyan válhat a ricinusolaj az egészséges hajkorona felülmúlhatatlan őrzőjévé!

Megkérte a barátnőjét, hogy kevésbé szexi ruhában menjen dolgozni

Túlságosan bizalmatlannak és károsnak tartja barátja viselkedését egy egyetemi oktatóként dolgozó nő.

A Daily Mail írt a 35 éves férfiről, aki az utóbbi időben egyre többször kritizálja élettársát, amiért a nő szerinte túlságosan kihívó ruhában tanít.

A férfi a Redditen írta le, hogy míg otthon kényelmes pulóvert, olvasószemüveget hord, haját pedig lófarokban viseli, addig az egyetemen szoknyában, szűk blúzban és kibontott hajjal áll a hallgatók elé.

Emberi hajból készít pulóvert a magyar tervező

Emberi hajat alakít át textillé egy holland startup. A Human Material Loop elkészítette a kabátok, pulóverek és blézerek emberi hajból készült prototípusait, bízva abban, hogy a nagy ruházati cégek figyelmét is felkeltik – írja a CNN.

A startup társalapítója, Kollár Zsófia elmondta, lenyűgözte a hajban rejlő szövet lehetősége, és érdekelték az emberek hajuk iránt táplált érzelmeik is.

Mennyire törődünk a hajunkkal, amikor viszont levágják, már undorodunk tőle!

Odavannak a férfiak a hajáért, százan kérték meg a kezét

A 22 éves Jasmine Larsen 2017-ben kezdte el növeszteni a haját, azóta már 1,4 méter hosszúságúak vörös tincsei. Azt állítja, hogy hajkoronájának köszönhetően már több mint 100 férfi kérte meg a kezét, és egyszer majdnem el is csábult, hogy vágja le a haját, mikor valaki 250 ezer fontot, azaz úgy 110 millió forintot ajánlott fel érte.

Az igazi Aranyhaj aztán végül nemet mondott a felkérésre.

Nem, sajnálom. Nem fogom elküldeni a hajamat, nem vágom le. Ez az én hajam, és megfizethetetlen