Best WordPress Hosting
 

A benne ülő rendőrnővel együtt loptak el egy rendőrautót Los Angelesben

A benne ülő járőrrel együtt lopott el egy rendőrautót egy férfi, majd száguldozni kezdett Los Angeles belvárosában – számolt be az NBC News. A férfi a rövid üldözés során több autónak, robogónak és egy kerékpártartónak is nekiment, mielőtt megállt volna a kocsival.

Az autólopás idején a kocsiban tartózkodó rendőrnő a száguldozás közben kizuhant a járműből, de az ABC információi szerint egy ideig még próbált megkapaszkodni. Az esetben a rendőrön kívül két civil is megsérült.

A rendőrség tájékoztatása szerint a rendőrnő a Graffiti torony néven ismert, üresen álló toronyházra vigyázott, amikor vasárnap hajnalban meglovasították a kocsit.

Óriási autós üldözés volt az éjjel Budapesten, egy olvasónk levideózta az elfogást

Komoly autós üldözés volt tegnap éjjel Budapesten. Egy olvasónk videóra vette, ahogy legalább egy tucat rendőr kipattan a szolgálati járművéből a Bocskai úton, majd nagy nehezen kikapják a sofőrt a kocsiból, és a földre teperik.

A BRFK az esettel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy vasárnap este negyed tizenegykor akartak ellenőrizni egy járművet a VIII. kerületben, a Rákóczi úton, de az a rendőri jelzés ellenére sem állt meg.

Az egyenruhások követni kezdték a járművet, amelyhez hat rendőri egység csatlakozott. A jármű vezetője 22 óra 35 perckor a Bocskai út 35. szám előtt végül megállt, és ekkor intézkedés alá vonták. Személyi sérülés nem történt.

Vádat emeltek a győri férfi ellen, akit autós üldözés után kaptak el – videó

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 26 éves férfival szemben, aki a rendőri felszólításra nem állt, meg, hanem perceken keresztül menekült a győri forgalomban – közölték kedden.

A vádirat szerint a győri rendőrök 2023 júliusában a déli órákban próbálták meg ellenőrizni a korábbi bűncselekmények kapcsán már ismert 26 éves elkövetőt. A személyautóval közlekedő férfit a szolgálati jármű hangosbeszélőjén keresztül szólították fel megállásra, de a férfi inkább a gázra lépett és egy percekig tartó autós üldözés vette kezdetét Győrben.

Ennek során az elkövető több KRESZ szabályt sorozatosan figyelmen kívül hagyott, így piros lámpákon hajtott keresztül, körforgalmakba hajtott be úgy, hogy szembe ment a forgalommal, az elsőbbségadásra vonatkozó szabályokat szegte meg többször is, egy ilyen alkalommal neki is ment egy szabályosan közlekedő autónak. Mindeközben folyamatosan figyelmen kívül hagyta a rendőrség megállásra vonatkozó utasításait.

Megállt tankolni az újévi ámokfutó, miközben üldözték a rendőrök

Elképesztő autós üldözéssel indították az évet a Los Angeles déli részén szolgálatot teljesítő rendőrök. Egy fekete városi terepjárót akartak ellenőrizni, mert gyanítható volt, hogy a sofőrje alkohol, vagy kábítószer hatása alatt ült volán mögé. Az autó azonban ahelyett, hogy megállt volna gyorsított – adta hírül az NBC LA.

Az autó sofőrje időnként 160 km/órás sebességre gyorsítva próbálta lerázni a rendőröket, és egy ideig azt hitte sikerült kereket oldania, ezért egy benzinkúton megállt tankolni. Néhány perccel később azonban megérkeztek a rendőrök.

Bár a benzinkútról még sikerült elmenekülnie a fekete autóval utazó két férfinek, nem sokkal később elfogták őket.

Autósüldözés volt az Üllői úton, így kommunikáltak közben egymással a rendőrök – videó

Ittas ámokfutó próbált meg elmenekülni a rendőrök elől vasárnap éjjel az Üllői úton. A BRFK közleménye szerint a járőrök Kispesten, az Üllői úton akarták igazoltatni éjfél után a sofőrt, de az megállás helyett beletaposott a gázba, és elszáguldott mellettük.

A zsaruk a szolgálati autóikhoz rohantak, majd megkülönböztető fény- és hangjelzéssel perceken keresztül követték és próbálták megállásra bírni a sofőrt, aki minden létező szabályt áthágott, hogy megússza az igazoltatást:

az összes piros lámpán áthajtott, az előtte haladókat pedig a záróvonalon áthajtva, a szembejövő forgalmat akadályozva előzte.

Az év legaranyosabb autós üldözése – videó

Nagyjából 20 autós, rendőrök és gyalogosok közreműködésével sikerült befogni egy autópályán elszabadult csivavát – írja a Desert News.

A Bean névre hallgató állatot egy másik kutya ijeszthette meg, és rémületében kezdett el menekülni, bár az gazdája, Tammy Richardson számára sem teljesen világos, hogy miért éppen egy gyorsforgalmi út felé vette az irányt a négylábú.

A megtáltosodott csivavát Kaitlyn McGinley ápoló kapta végül el, miután félreállt autójával és gyalogosan vette üldözőbe Bean-t. A kutya beszaladt a nő autója alá, McGinley pedig hazavitte őt a gazdájához.

Autós üldözés volt a Városligetben, amelybe egy civil és egy golfkocsi is beszállt

Az igazoltatás elől lógott meg az a sofőr, aki miatt hajtóvadászat indult vasárnap délután a Városligetben. A Blikk egyik munkatársuk közlésére hivatkozva arról írt, hogy a fekete BMW a Magyar Zene Háza irányából az Olof Palme sétányon száguldott autójával a Stefánia út és az Ajtósi Dürer Sor sarka felé azon az úton, amelyet csak gyalogosok használhatnak, ennek megfelelően tele volt sétálókkal, családokkal, biciklisekkel, akiknek félre kellett ugrania az autó elől. A BMW nem lassított sem az emberek láttán, sem akkor, amikor a szirénázó rendőrök az útjába eredtek. Az RTL ugyancsak egy munkatársuk alapján arról írt, hogy a hajszába egy golfkocsis rendőr és egy civil is bekapcsolódott. A sofőr végül kiugrott az autóból és gyalog menekült, a rendőrök néhány percen belül elfogták.

A tévécsatorna megkeresésére a BRFK annyit közölt, hogy az autó sofőrjét a Hősök terénél akarták igazoltatni, ám a rendőrségi felszólításnak nem tett eleget, és behajtott a Városliget területére. „A szabálytalanul közlekedő autó követésébe több rendőri egység is bekapcsolódott. A kocsi a Városligeten keresztül nagy sebességgel balesetveszélyesen közlekedett, végül a XIV. kerület Ajtósi Dürer sor és a Stefánia út kereszteződésénél megállt. A sofőr ekkor a járműből kiszállt, és gyalog menekült tovább, akit az egyenruhások azonnal elfogtak. A követés során személyi sérülés nem történt” – idézi az RTL a rendőrségi közleményt.

Az autóban tinédzserek utaztak, a 18 sofőr mellett két tizenéves ült még a kocsiban, őket a XIV. kerületi Rendőrkapitányságra vitték, elszámoltatásuk folyamatban van.

Megpróbálta lehagyni a rendőröket a jogosítvány nélkül vezető, körözött férfi, de az árokban kötött ki

Nem véletlenül, de hiába próbált meglógni a rendőrök elől egy 32 éves nagykátai férfi, akit Sülysápon akartak igazoltatni, de ő inkább menekülőre fogta. A rendőrök fény- és hangjelzéssel próbálták lemeszelni, ám B. László nem tágított: az úttest mindkét oldalát igénybe vette manővereihez, közben a hatóság szerint több szabálysértést és bűncselekményt is elkövetett.

Az autós üldözés egy kis utcában ért véget, ahol Kóka irányába akart fordulni, de már nem tudta kontrollálni járművét: árokba hajtott és felborult. A balesetet karcolásokkal megúszta, viszont a rendőrök nem meglepő módon előállították.

Később kiderült, miért akarta elkerülni az igazoltatást:

Nem kapott taxit, ezért inkább elkötött egyet, majd autós üldözésbe keveredett vele

Komoly felforduláshoz vezetett egy visszautasított utas a londoni Gatwick reptéren, az ügynek letartóztatás lett a vége – írja a BBC.

A 24 éves Mohammed Ahmed a londoni reptérren szeretett volna taxit szerezni, azonban a sofőr nem vette fel. A munkanélküli férfi ezen feldühödve sajátos megoldással orvosolta a helyzetet: észrevett egy másik taxit, amelyből egy pillanatra beszaladt a sofőr a reptérre, ám a kulcsot az autóban hagyta. A férfi beült a járműbe, majd elhajtott vele. Ahmed a lelkiismeretesebb autótolvajok közé tartozván először a meglopott sofőr otthonához ment – a címet az autóban hagyott iratokról tudta meg –, ahol otthagyta a sofőr okmányait.

A fiatal férfi innen továbbhajtott, ekkor került a rendőrség látóterébe, ám nem a lopás, hanem a gyorshajtás miatt. A férfi a megengedett sebességet jócskán túllépve – a rendőrségi adatok szerint a legmagasabb sebesség, amit elért 209 km/h volt –, a London vonzáskörzetében található autópályákon száguldozott. Azután sem állt meg, hogy megjelentek a rendőrök, akikkel veszélyes autós üldözésbe bonyolódott. A menekülés során a férfi több mint 150 kilométer/órás sebességgel haladt, piros lámpákon száguldott át és ellentétes irányból hajtott be körforgalmakba. A menekülő autót több egység és egy rendőrségi helikopter is követte, szöges akadályt is bevetettek a megállítására, ám az erről közzétett videóból látszik, hogy a férfi szikrázó kerekekkel is tovább hajtott. Végül egy zsákutcában tudták megállítani Walsall mellett, ahol a kocsiból kiugorva gyalogosan próbált tovább menekülni, ekkor tartóztatták le.

Letartóztatták az M2-esen 200-al döngető és rendőrautóknak hajtó ámokfutót

Letartóztatta a bíróság azt az N. Csabát, aki a rendőri felszólítás ellenére sem állt meg a kocsijával, és többször is rendőrautónak ütközött az M2-es autóúton.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a bíróság szökés-elrejtőzés, bűnismétlés reális veszélye, és a gyanúsított eljárásban való jelenlétének biztosítása érdekében rendelte el a férfi letartóztatását.

Hozzátette még, hogy a gyanúsított gátlástalanul semmibe vette a jogszabályokat és a bírósági ítéleteket, és jogosítvány nélkül vezetett.