Jelenleg látható Az álommeló második évada az RTL-en, melyben Balogh Levente ismét elnöki asszisztenst keres. Az üzletember a keddi Reggelibe két asszisztens-jelöltjével, Annával és Bettinával érkezett. Egy Reddit-felhasználó kiszúrta, hogy mikor Baloghot a délelőtti műsorban arról kérdezték, látja-e már maga előtt új asszisztensét, ő igennel felelt, és hozzátette:
a győztes a vele lévő két lány közül is kikerülhetett volna.
Azt tudni lehet, hogy Az álommelót hónapokkal ezelőtt forgatták, vagyis már megvan a győztes, de az eddig tévében lement adásokban Anna és Betti nem estek ki, mindketten versenyben vannak még. Ha Balogh Levente véletlenül spoilerezett a Reggeliben, akkor sejteni lehet, hogy nem közülük kerül majd ki az új elnöki asszisztens.