Vannak a világon olyan városok, amelyekben rengeteg dollármilliomos él: New Yorkban például minden 24. lakos dollármilliomosnak számít, de az egy főre jutó vagyonban még mindig Monaco vezet. Vannak olyan várások is a világon, ahol gombamód nőnek ki a milliomosok, és egy friss jelentés arra is rávilágít, melyek a legdrágább városok a világon.
Archívum címkék: befektetés
Meghalt a matematikusból lett milliárdos befektető, a kvantitatív kereskedés királya
James Simons, a matematikus és milliárdos befektető, a Renaissance Technologies hedge fund alapítója, 86 éves korában elhunyt.
Delacroix mesterműve visszanyerte eredeti színeit
Delacroix mesterműve visszanyerte eredeti színeit a restaurálásnak köszönhetően. A nyolc réteg lakk idővel elnyomta az ikonikus festmény színeit, mivel a bevonat az oxidációtól megsárgult.
Lemondott posztjáról a Pénztárszövetség elnöke
Lemondott posztjáról Nagy Csaba, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) elnöke, utódjáról a szervezet május 14-i közgyűlésén születik majd döntés – közölte a Pénztárszövetség friss közleményében.
Közzétette gyorsjelentését a Mol: mutatjuk a legfontosabb számokat!
Ma hajnalban tette közzé legfrissebb, negyedik negyedéves gyorsjelentését a Mol. Ellentétes erők hatottak a társaság eredményére, a beeső gázárak mellett ugyanis kifejezetten magasan alakultak a finomítói marzsok, összességében az mondható el, hogy az elemzői várakozásokat némileg alulteljesítve a hosszú távú átlaghoz képest erős negyedévet zárt a Mol.
Licitcsaták igen, rekordárak aligha várhatóak a tavaszi aukciós évadban
Míg külföldön már februárban is nagyon fontos árverések zajlanak, idehaza rendszerint csak májusban pörög fel az aukciós szezon. A nagy kérdés idén az, hogy „begyűrűzik-e” hozzánk is a nemzetközi piacon tapasztalható visszaesés. A műtárgy.com ezúttal a következő hetek néhány nagyobb itthoni árverésének anyagát szemlézve keresi a választ erre a kérdésre.
Nem törte meg a gazdasági megtorpanás a startupok vállalkozási kedvét
Az elmúlt negyedévekben beszűkült gazdasági környezet nem könnyítette meg a korai fázisú cégek forráshoz jutását, azonban a kockázati befektetésekkel foglalkozó PortfoLionnál úgy látják, hogy a vállalkozói kedv a makrogazdasági körülményektől függetlenül töretlen, nincs szükség az alap befektetési stratégiájuk megváltoztatására. Pálfalvi Márkot és Pásztor Aurélt – a PortfoLion korai és növekedési fázisú befektetések szakértőit – a cégek kiválasztásának folyamatáról, a legnagyobb potenciált rejtő területekről és a legígéretesebb vállalkozásokról kérdezte a Portfolio.
Nagy bajban van az orosz elit: nem tudják, mit kezdjenek a sok pénzükkel
Nincs könnyű dolga az orosz elitnek, amikor azon megy a gondolkodás, mit kezdjenek hatalmas vagyonukkal. Külföldön egyre több helyen nem látják szívesen sem őket, sem a pénzüket, de Oroszországban sincs sokkal kevesebb kockázat. Oroszország évek óta ösztönzőket kínál a gazdagoknak, hogy hozzák haza a pénzüket, és olyan struktúrákat hozott létre, amelyek állítása szerint védelmet nyújtanak a magánvagyonok számára. Az állami lefoglalások miatti aggodalmak azonban továbbra is fennállnak, különösen azért, mert a közelmúltban ezek száma megnövekedett – írja a Bloomberg.
Jön a Mol nagy napja – Mire számíthatunk?
Péntek hajnalban érkeznek a Mol friss negyedéves számai: az elemzői várakozások alapján 2024 első negyedéve kiegyensúlyozottan alakulhatott az olajcég számára, a Mol az egész évre elszámolt különadó nélkül akár javíthatta volna éves összevetésben a számait. A profitot a kinyíló marzsoknak köszönhetően elsősorban a feldolgozás-kereskedelem (Downstream) üzletág generálhatta, de a másik két fő üzletág is jó teljesítményt nyújthatott.
Nagy kihívói akadtak az állampapíroknak – Elképesztő, mit mennek
Idén új szintre emelkedett a befektetési alapok és állampapírok csatája a lakosságnál: az első negyedévet egyértelműen az előbbiek nyerték, a befektetési alapok állománya több mint 900 milliárddal ugrott meg, miközben az állampapíroké csupán 170 milliárddal. Nem olyan rossz azonban az állampapírok helyzete, ahogy az elsőre tűnik, mutatjuk, miért.
Közelebb került Magyarország a legnagyobb befektetőkhöz
A térségünk a tőkepiacok tekintetében komoly növekedési potenciállal rendelkezik, sok külföldi befektető mégis nehézkesen éri el a régiónkat, mivel ezek a piacok számukra túl kicsinek számítanak vagy egy magánbefektetőnek túl távoliak és ismeretlenek. A hazai befektetők mellett ezeket a befektetőket célozzák meg annak a tőzsdén kereskedett befektetési alapnak (Exchange Traded Fund, ETF) a befektetési jegyei, amely a kelet-közép-európai régió hét országának legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényeit fogja össze. Fazekas Gábort, az OTP Global Markets igazgatóját az OTP CETOP részvényalap bevezetéséről, a régió helyéről és megítéléséről a külföldi nagybefektetők portfóliójában, valamint a befektetési megoldásban lévő lehetőségekről kérdeztük.
Kibukott a Deutsche Bank alapkezelőjének évekig titkolt módszere
A Deutsche Bank vagyonkezelője, a DWS több milliárd euróval növelte az ügyfelektől befolyt pénzösszeg nagyságát egy olyan könyvelési módszerrel, amelyet évekig nem hozott nyilvánosságra, és amely a vezetői bónuszok kiszámításánál is szerepet játszott – írja a Financial Times.
Új területre törne be az Apple
Az Apple saját mesterségesintelligencia-chipek kifejlesztésén dolgozik adatközponti szerverekhez – derül ki a Wall Street Journal jelentéséből. Az ACDC névre keresztelt projekt már több éve folyik a partner Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC) társasággal, de nem tudni, hogy mikor, vagy hogy bemutatásra kerül-e a projekt.
Mészáros Lőrinc saját vagyonkezelőt alapított
Mészáros Lőrinc, az ország leggazdagabb embere megalapította saját vagyonkezelőjét, az Eternitas Vagyonkezelő Alapítványt, amelynek célja a vagyon hosszú távú megőrzése és gyarapítása – írta meg a Forbes.
Óriási pénzeket vittek ki a világ legnagyobb alapjaiból a befektetők
Márciusban a befektetők 9,9 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a fedezeti alapokból, amivel így már a 22. egymást követő hónapban haladták meg a tőkekivonások a befektetéseket, a pozitív hozamok ellenére – jelentette be a Nasdaq eVestment.
Kész, vége: teljesen felélték Covid-megtakarításaikat az amerikaiak
Az amerikai háztartások kimerítették a világjárvány idején félretett megtakarításaikat – írja a Bloomberg a San Franciscó-i Fed kutatására hivatkozva.
Csúnya számok érkeztek a prémium állampapírról
Ismét csökkenésnek indult a lakossági állampapírok értékesítése: múlt héten valamivel több mint 50 milliárd forintnyi állampapírt vettek a magyarok, ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb. Mindeközben a PMÁP idei eddigi leggyengébb értékesítési adatait produkálta.
Új módszerrel próbálják megcsapolni a magyarok számláit a csalók – Ennek ne dőlj be!
Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók – tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.
Csúnya bukó lehet a vége, ha erre nem figyelsz az adóbevallásnál
Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. A jó hír az, hogy egyre többen figyelnek oda és egyre kevesebb pénzt hagynak így veszendőbe menni, viszont az átlagos pénztártag továbbra is nagyon messze van attól, hogy teljes egészében ki tudja használni az szja-visszatérítési plafont – közölte az ÖPOSZ.
Erre senki sem számított: a mesterséges intelligencia az energiapiacot is forradalmasítja
A generatív mesterséges intelligencia terjedése és a hozzá kapcsolódó adatközpontok növekvő energiaigénye felkeltette a befektetők érdeklődését az atomenergia és az urán iránt. Az események hatására az energiahordozó ára jelentősen emelkedett, miközben a nagy technológiai vállalatok is az atomenergia felé fordulnak – tudósított a Nikkei Asia.