Best WordPress Hosting
 

Martin Scorsese tiszteletbeli Arany Medve-díjat kapott

Filmes életművéért tiszteletbeli Arany Medve-díjjal tüntette ki kedden a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Marti Scorsesét – írja az MTI. Scorsese filmjei az elmúlt fél évszázadban védjeggyé váltak.

Mindig is küzdött a függetlenségéért és művészi elképzelései megvalósításáért

– mondta Wim Wenders, aki a 81 éves rendezőt méltatta a díjátadó ceremónián. A gálán A tégla című thrillerét is levetítették, amelyért 2007-ben elnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat. Scorsese a filmművészet jövőjéről optimistán nyilatkozott a fesztiválon.

A nácikkal szembeszálló berlini ellenállókról készült film, itt az előzetese

Szombaton, a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon tartották az In Liebe, Eure Hilde című német film világpremierjét, aminek középpontjában egy csapatnyi, a nácikkal szembeszálló berlini fiatal áll – írja a Variety.

Az Andreas Dresen által rendezett kétórás filmben a kommunizmussal szimpatizáló csoport, a Die Rote Kappelle (A Vörös Zenekar) két tagját, Hilde és Hans Coppit követhetjük – őket a Babylon Berlin két fontos arca, Liv Lisa Fries és Johannes Hegemann játssza – nyomon, egészen addig, míg a nácik sorban nem csapnak le rájuk, és nem állítják őket hadbíróság elé.

A Vörös Zenekarnak 1942-1943 fordulóján több mint ötven tagját végezték ki a berlini Plötzensee börtönben, köztük Coppiékat is. Hilde röviddel halála előtt, a cellájában fiút szült: ő ma is él, sőt, a

Cillian Murphy szénkereskedője nyitja a Berlini Nemzetközi Filmfesztivált

A Cillian Murphy főszereplésével forgatott Small Things Like These című ír-belga filmmel nyílik meg csütörtökön este a 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál – írja az MTI.

A Claire Keegan azonos című regényéből készült filmdráma 1985 karácsonyán, egy katolikus egyház befolyása alatt álló ír faluban játszódik. Murphy ebben családos szénkereskedőt alakít, aki váratlan felfedezést tesz, így szembesül a múlttal, valamint a település cinkos hallgatásával. Tim Mielants rendezése egyike a versenyprogramban szereplő húsz alkotásnak, amelyek a fődíjnak számító Arany Medvéért, illetve az Ezüst Medvéért küzdenek.

A fesztivál közönsége ebben a mezőnyben láthatja majd a közeli jövőben játszódó Another End című olasz filmet Gael Garcia Bernallal, a Black Tea című drámát, amelyben egy elefántcsontparti nő és egy kínai férfi szeret egymásba, a La cocina című mexikói-amerikai produkciót, az A Different Man című amerikai filmet, a L’Empire című Észak-Franciaországban játszódó sci-fi vígjátékot és a Gloria! című olasz-svájci történelmi drámát.

Cillian Murphy szénkereskedőként nyitja meg az idei Berlinálét

Nyilvánosságra hozták hétfőn a 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos programját. A versenyfilmek között szerepel Rooney Mara főszereplésével a Manhattanben játszódó La Cocina és Gael García Bernallal az Another End című sci-fi is – mondták el a szervezők.

Carlo Chatrian művészeti igazgató és Mariëtte Rissenbeck, a fesztivál igazgatója a programismertető sajtóértekezletét a gázai háborúval kapcsolatos közleménnyel kezdte. A Berlinale szervezői hisznek abban, hogy „a filmek és a nyílt viták segítenek az empátia, a tudatosság és a megértés előmozdításában, különösen az ilyen fájdalmas időkben, mint a mostani” – hangsúlyozta Chatrian.

„Együttérzésünket fejezzük ki a közel-keleti és máshol tapasztalható humanitárius válság minden áldozatának” – folytatta a művészeti igazgató, megjegyezve: aggódva figyelik „az antiszemitizmus, a muszlimellenesség és a gyűlöletbeszéd terjedését Németországban és világszerte”. Mint mondta: a Berlinale „kulturális intézményként kiáll a diszkrimináció minden formája ellen, és elkötelezett a kultúrák közötti megértés iránt” – idézte a Variety. Rissenbeck hozzáfűzte, hogy a fesztivál alatt szeretnének teret adni a közel-keleti válság megoldásáról szóló nyílt párbeszédnek.

Tiszteletbeli Arany Medve-díjat kap Martin Scorsese

A februári 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon tiszteletbeli Arany Medve-díjjal ismerik majd el Martin Scorsese filmes életművét – jelentették be a szervezők.

Mariette Rissenbeek és Carlo Chatrian, a Berlinale igazgatói a rendezőként, producerként, illetve forgatókönyvíróként egyaránt maradandót alkotó Scorsesét közleményükben a filmművészet páratlan példaképének nevezték, akinek munkái személyes és egyetemes történeteket mondanak el.

Filmjei nézőként és emberként is végigkísérték történelmünket, karakterei bennünk éltek és nőttek fel, a történelemről és az emberiségről alkotott nézetei segítettek megérteni és rákérdezni, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk