Best WordPress Hosting
 

A mormonoké lett a Schmidt–Ungár családi cég telke

Nem egészen két héttel azután, hogy Novák Katalin államfő a mormonok vallási központjának számító Salt Lake Cityben járt, az egyház vezetői bejelentették, megépítik első magyarországi templomukat. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Óbudán, a Testvérhegy és a Csúcshegy közötti 24 ezer négyzetméteres telken egy körülbelül 1600 négyzetméteres templomot, fogadóközpontot és templomszállót tervez. (A közlemény szerint az egyház vezetői az amerikai találkozón Novák Katalinnal is beszéltek az épülő templomról.)

A Magyar Hang szerint az egyház elnöksége által nyilvánosságra hozott helyszín (a III. kerület  úgynevezett harsánylejtői részén, a Kocsis Sándor út és a Borsikafű utca találkozásánál kezdődő terület) a földhivatali dokumentumok szerint a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt.-é volt, a telket tavaly decemberben vette meg az egyház a cégtől. A BIF fő részvényese a Pió-21 Kft., amelynek tulajdonosa Schmidt Mária és két gyereke: Ungár Péter LMP-társelnök és Ungár Anna, akinek horvátországi villájában nyaralt Orbán Viktor.

A lap érdeklődésére a BIF annyit közölt, hogy

Ungár Péterék családi cégétől bérel parkolókat az ellenzéket büntetéssel fenyegető ÁSZ

Nemcsak az Agrárminisztérium bérel irodát Schmidt Mária és Ungár Péter cégétől, hanem az ellenzéket éppen milliárdos büntetéssel fenyegető Állami Számvevőszék (ÁSZ) is tőlük kölcsönöz parkolóhelyeket – tudta meg a portál az ÁSZ szerződéseiből. Az állami szerv április 1-jén kötött egyéves vállalkozási szerződést a Budapesti Ingatlan (BIF) Nyrt.-vel 8,3 millió forint értékben parkolók bérléséről. A BIF főrészvényese pedig a Pió-21 Kft., aminek tulajdonosa Schmidt Mária és gyerekei: Ungár Péter LMP-társelnök és Ungár Anna.

Az ÁSZ központja a belvárosban, az Apáczai Csere János utca 10. szám alatt található, a környéken valóban nagyon nehéz parkolni. Az Ungár család ingatlanos cégének tulajdonába pedig nemcsak hotelek és irodaházak tartoznak, hanem egyebek közt az Aranykéz parkolóház is, ami mindössze 250 méterre van az ÁSZ főhadiszállásától. Azt ugyanakkor nem tudni pontosan, hogy az ÁSZ hol bérli a parkolóhelyeket.

Az állami szerv tehát milliókat fizet az ellenzéki politikus résztulajdonában lévő cégnek, miközben a számvevőszék évek óta az ellenzéki pártok nyomában liheg. Az például júniusi hír volt, hogy az ÁSZ-vizsgálatot indított az ellenzéki pártoknak juttatott külföldi támogatások ügyében. A szervezet arról tájékoztatta a DK-t, a Jobbikot, az LMP-t, az MSZP-t, a Momentumot és a Párbeszédet, hogy az eddigi vizsgálatuk alapján 1,6 milliárd forint tiltott támogatásban részesültek a 2022-es kampányban, és büntetésként ennek a dupláját, 3,3 milliárd forintot készülnek kiszabni a pártokra. A rekordösszegű büntetés után jóformán semmi pénze nem maradna a hat ellenzéki pártnak a 2024-es választások kampányára.