Best WordPress Hosting
 

Harminchat órán volt a csatorna foglya, elsőre visszautasította a segítséget az ausztrál férfi

Két tűzoltó öt perc alatt szabadított ki egy 38 éves férfit egy kanálisból hétfőn délelőtt az ausztráliai Brisbane-ben. A férfi azt mondta, nagyjából harminchat órája került csapdába, amikor bemászott az elejtett telefonja után – írja a helyi sajtóra hivatkozva a Guardian című brit lap.

Egy járókelő már előző nap észrevette a kanálisba szorult férfit és segítséget akart hívni hozzá, ő azonban azt mondta, nincs szüksége segítségre. Miután ugyanaz az ember másnap délelőtt meglátta, hogy a férfi még mindig a kanálisban van, habozás nélkül hívta a tűzoltókat.

Úgy tűnik, a bajbajutott azért próbálta elkerülni a hatóságok bevonását, mert vasárnap hajnalban részese volt két autóbalesetnek.

A cseh elnök szerint Orbán besétált Putyin csapdájába

Az európai vezetőknek nem szabad „bedőlniük” Vlagyimir Putyin taktikájának – mondta Petr Pavel cseh elnök két nappal azután, hogy Magyarország miniszterelnöke kezet fogott Oroszország vezetőjével. A Guardian beszámolója szerint az egykori cseh vezérkari főnök, a NATO Katonai Bizottságának volt elnöke csütörtökön arról beszélt, hogy

Putyin nem azzal a céllal találkozik európai vezetőkkel, hogy békét teremtsen Ukrajnában.

A békét szerinte tárgyalások nélkül is el lehet érni, pusztán a támadások beszüntetésével és az orosz csapatok Ukrajna területéről való kivonásával. Petr Pavel hangsúlyozta: Putyin célja, hogy megtörje az európai országok és az egész demokratikus világ egységét. „Nem szabad bedőlnünk a taktikájának” – fogalmazott.