Best WordPress Hosting
 

Meglepő érvelés: Szijjártó az uránról kezdett beszélni a cseh kritikákra válaszul

A cseh elnök szerint Orbán Viktor besétált Vlagyimir Putyin csapdájába azzal, hogy a magyar miniszterelnök kétoldalú tárgyalást folytatott az orosz elnökkel Pekingben. – Putyin nem azzal a céllal találkozik európai vezetőkkel, hogy békét teremtsen Ukrajnában. Putyin célja, hogy megtörje az európai országok és az egész demokratikus világ egységét. Nem szabad bedőlnünk a taktikájának – jelentette ki Petr Pavel.

A külügyminisztérium lapunknak elküldte a cseh államfő nyilatkozatára Szijjártó Péter tárcavezető nyilatkozatát. A fideszes politikus ebben arról beszél, hogy a kormány értesült róla, hogy az Egyesült Államok Budapestre akkreditált nagykövete összehívta a NATO tagországok és Svédország nagyköveteit. Szijjártó reméli, hogy a megbeszélésen szó volt arról is, hogy

hogyan jött össze a 416 tonna urán, amelyet az Egyesült Államok az idei esztendő első felében váásrolt Oroszországból.

A cseh elnök szerint Orbán besétált Putyin csapdájába

Az európai vezetőknek nem szabad „bedőlniük” Vlagyimir Putyin taktikájának – mondta Petr Pavel cseh elnök két nappal azután, hogy Magyarország miniszterelnöke kezet fogott Oroszország vezetőjével. A Guardian beszámolója szerint az egykori cseh vezérkari főnök, a NATO Katonai Bizottságának volt elnöke csütörtökön arról beszélt, hogy

Putyin nem azzal a céllal találkozik európai vezetőkkel, hogy békét teremtsen Ukrajnában.

A békét szerinte tárgyalások nélkül is el lehet érni, pusztán a támadások beszüntetésével és az orosz csapatok Ukrajna területéről való kivonásával. Petr Pavel hangsúlyozta: Putyin célja, hogy megtörje az európai országok és az egész demokratikus világ egységét. „Nem szabad bedőlnünk a taktikájának” – fogalmazott.

Az Orbán-Putyin találkozót kritizálta az észt kormányfő, Szijjártó Péter szerint ez képmutatás a köbön

Nagyon, nagyon kellemetlen volt ezt látni

– nyilatkozta Kaja Kallas észt miniszterelnök a Reuters-nek, miután Orbán Viktor Pekingben találkozott Vlagyimir Putyinnal. Ezzel a magyar kormányfő lett az első uniós vezető, aki 2022 februárja, vagyis az ukrajnai orosz invázió kezdete óta Putyinnal találkozott. Orbán amellett, hogy a béke fontosságát hangsúlyozta, az orosz-ukrán háborút nem nevezte háborúnak, hanem az oroszok által is használt „katonai hadműveletnek” hívta.

Az észt kormányfő, aki eközben Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyalt Párizsban, nem érti, hogyan lehet egy „bűnözőnek” kezet nyújtani, különösen Magyarország vezetőjének. „Nem volt az olyan régen, amit az oroszok csináltak Magyarországon” – mondta Kallas, utalva az ’56-os eseményekre.

Beszélgetések olvasgatását és képek nézegetését javasolta Gulyás Gergely az Orbán-Putyin találkozót kritizáló nagyköveteknek

Az amerikai nagykövet illetéktelen abban, hogy a magyar külpolitikát meghatározza, mert az a magyar kormány feladata

– nyilatkozta az ATV-nek Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a pekingi Orbán-Putyin találkozó után David Pressman részéről megfogalmazott bírálatra reagálva.

A budapesti amerikai nagykövet azt írta a Twitterén: „Magyarország vezetője egy olyan ember mellé állt, akinek az erői emberiség elleni bűncselekményekért felelősek Ukrajnában, és egyedül tette ezt a szövetségeseink között. Miközben Oroszország az ukrán civileket támadja, Magyarország az üzletért könyörög”.

Szijjártó: Putyin a mai tárgyaláson is a béke mellett állt ki

A béke feltételei napról napra rosszabbodnak, mert az orosz-ukrán háborúban napról napra több halott van, ami rontja béke feltételeit – többek között erről beszélt a köztévének adott interjújában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök pekingi találkozója után. A miniszter szerint a magyar kormány ezért szorgalmazza, hogy minél előbb béke legyen, és mint mondta:

természetesen, elnök úr a mai tárgyaláson is a béke lehetőségéről beszélt, és a béke mellett állt ki.

Szijjártó ezzel együtt hozzátette: a válasz, amit kaptak, illetve a tárgyaláson elhangzottak „sajnos nem túl sok pozitív reménykedésre” adnak okot. A tárcavezető úgy fogalmazott: arra kell berendezkedni, hogy hosszabb távon „nagyon nehéz nemzetközi környezet fog fennmaradni, és nekünk ebben a nagyon nehéz nemzetközi környezetben kell megtalálni a fejlődés lehetőségét”. Szijjártó a kínai „béketervről” azt mondta, támogatják azt, mégpedig azért, mert egyrészt van, másrészt a békéről szól,