Best WordPress Hosting
 

Nem tudni, fizetett-e már a becsődölt csigagyár

A független politikus kérdésének megértéséhez érdemes felidézni, hogy 2021. augusztus 31.-én a Nyíregyházi Törvényszék csődeljárást indított a Bourgogne Gastronomie Kft. ellen. A vállalkozás 6,5 milliárd forintból felépített és 2019 szeptemberében átadott kisvárdai üzemének beruházásához a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) egy 2017. augusztus 25-én létrejött támogatási szerződés alapján 2,52 milliárd forintot folyósított.

A KKM irányítása alatt működő HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Kft. felmondta a csigafeldolgozással és tésztagyártással foglalkozó cég támogatási szerződését, majd az állami Eximbank Zrt. és az MKB Bank Nyrt. a hiteleit is. Hadházy Ákos felidézte, az economx.hu már 2021. szeptemberében arról írt, a minisztérium kamatostul visszaköveteli a 2,5 milliárd forintos beruházási támogatást a csigagyártól.

Mekkora összeget fizetett vissza a kisvárdai csigagyár?