Best WordPress Hosting
 

Otthagyta a saras cipőjét a tolvaj, aki hét millió forintot lopott

Hét millió forintot és egy csizmát lopott egy fiatal lány egy tiszasülyi családi házból január 1-jén, aki viszont a saját saras cipőjét otthagyta a tett helyszínén.

A ház udvarába bejutó lány a kazánházban találhatta meg a lakáskulcsot, majd a házból több mint 7 millió forintot, egy arany karláncot, egy pár női bakancsot és egy pár női cipőt lopott. A ház tulajdonosának elmondása szerint az volt furcsa hazatértekor, hogy a bejárati ajtó mellett egy idegen, saras női csizmát talált. A szekrények fiókjai sem úgy voltak, ahogy azokat hagyta. Gyanúja beigazolódott, amikor tudatosult benne, hogy elvitték a megtakarított pénzét, mintegy 7 millió forintot.

Az ingatlanra felszerelt kamerák felvételeit elemezve a szolnoki rendőrök látókörébe került egy kőteleki lakos, akit január 2-án előállítottak a rendőrkapitányságra. Lakásán a rendőrök közel 4,5 millió forintot, a sértett kapujának kulcsát, valamint a lopásból származó arany karláncot és 2 pár cipőt megtaláltak és lefoglaltak. A 19 éves fiatal lányt lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását – írta a rendőrség a közleményében.

Saját magassarkúit hordja a reklámjaiban a kínai férfi, dől a pénz a cégéhez

Rendhagyó módszert választott egy szecsuáni férfi, hogy fellendítse cipőboltja forgalmát.

A 41 éves Wu Nan a Kínában igencsak kelendő magassarkú női csizmában járja az utcákat egy reklámban.

Elsőre azt gondolnánk, hogy inkább csökkenti, minthogy növeli a cipővásárlási vágyat, de a szokatlan marketingfogás eredményes volt.