Best WordPress Hosting
 

Az izraeli-iráni konfliktus eszkalációjának öt tanulsága

Veszélyes héten vagyunk túl a Közel-Keleten, de úgy néz ki, hogy a legnagyobb félelmek nem igazolódtak be. Miután április elsején Izrael csapást mért Irán damaszkuszi követségére, a két ország között adok-kapok alakult ki, ami egy szélesebb háború kirobbanásának veszélyével járt. Végül Izrael az április 14-ei iráni csapásra öt nappal később visszafogottan reagált, és egy Iszfahán melletti katonai létesítmény ellen indított dróntámadást. Ezzel, úgy tűnik, mindkét ország lezártnak tekinti az ügyet.

Most, hogy a legrosszabbat – egy, az Európai Unió és a NATO határaihoz közel zajló, a világgazdaságot magával rántani képes, hatalmas emberveszteséggel járó háború kirobbanását – sikerült elkerülni, érdemes hátralépnünk egyet, és megvizsgálni, mit is tanulhatunk az elmúlt napok eseményeiből. Az eszkalációs veszély ugyanis nem múlt el, a gázai válság árnyékában bármikor ismét a háború peremére kerülhetünk, viszont akkorra már tanulhatunk a most elkövetett hibákból.

1. Az Egyesült Államok nem tudja hatékonyan elrettenteni a rivális államokat

Robbanások rázták meg Szíria fővárosát, csak sejtik, hogy ki támadott

Robbanások rázták meg vasárnapra virradóra Damaszkuszt, egyelőre nem tudni, mi okozta őket – írja az MTI a helyi média információi alapján.

Bár a robbanások esetleges célpontjairól a hatóságok nem tettek említést, a múltban ehhez hasonló műveleteket az izraeli hadsereg hajtott végre Szíriában, az arab ország légvédelme pedig már több, Izrael felől érkező rakétát semmisített meg a levegőben. A legutóbbi ilyen incidenst augusztus 7-én jelentették, amikor a szíriai állami média szerint izraeli rakéták csapódtak Damaszkusz környékére, a támadásban négy kormánykatona meghalt.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, a szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő civil szervezet szerint Izrael az Irán-barát milíciák Damaszkusz környékén lévő fegyverraktárait támadta. Izrael az esetek többségében nem erősíti meg, hogy valóban ő követte el a támadásokat, de az államnak deklarált célja, hogy megakadályozza, hogy a Bassár el-Aszaddal szövetséges Irán megvesse lábát a szomszédos országban.