A korona kétségkívül elérkezett azokhoz az eseményekhez, amelyek a legnagyobb érdeklődésre tartanak számot: Diana hercegné és Dodi Fayed halálához. A sorozat már az utóbbi évadokban is nagyban épített a hercegnére: a negyedik évadban a Károllyal való megismerkedésük és esküvőjük, addig azt ötödikben már a házasságuk válsága és a válásuk került terítékre. Ezzel egyidejűleg szorult háttérbe a sorozat addigi középpontja, II. Erzsébet, de az ezt illető kritikákra a készítők mindig azt válaszolták: nem véletlenül nem Királynő a sorozat címe, hanem A korona, azaz az intézmény, a királyi család.
Azokat a kritikákat azonban már a sorozat atyja, Peter Morgan sem tudta ilyen egyszerűen lesöpörni, miszerint az utóbbi időben nemcsak azért szorul háttérbe a királynő, mert Diana és Károly szála érdekesebb, hanem egészen egyszerűen azért, mert már nem tudnak róla olyan érdekfeszítően mesélni, mint korábban. A korona erőssége mindig abban rejlett, hogy jó érzékkel válogatta meg azokat az eseményeket, fordulópontokat, amelyeken keresztül különleges perspektívából mesélt a huszadik századi történésekről és a monarchiáról egyaránt. Egyszerre mutatta meg a királyi család emberi oldalát és a nép elé kirakott szimbólumot, ahogy a kettő között feszülő örök ellentmondást is azzal együtt, miként tapasztalták meg ezt a királyi család tagjai a saját bőrükön.
A remek negyedik évadot követően az ötödik a sorozat addigi minőségéhez képest meglepő mélyrepülés volt, amely nemcsak túlzottan eltolta a fókuszt Diana irányába, de a saját karaktereivel is hanyagul bánt, összességében teljes érdektelenségbe fulladt. Morgan vállára őrületes súly nehezedett: új király, negatív kritikák, a királyi család iránti hisztérikus érdeklődés tetőződése. Ebben az ellenszélben várt rá egy olyan feladat, amely sokkal jobb körülmények között is óriási kihívás lett volna: