Best WordPress Hosting
 

Jón Kalman Stefánsson lesz az idei Könyvfesztivál díszvendége

Jón Kalman Stefánsson izlandi író, valamint Franciaország lesz az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. A rendezvényt szeptember 26. és 29. között immár 29. alkalommal tartják meg – közölte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése.

Mint írták, Jón Kalman Stefánsson a kortárs izlandi irodalom egyik legjelentősebb, világirodalmi rangú alkotója. 1963-ban született Reykjavíkban, dolgozott kőművesként, mészárszéken, halfeldolgozóban, egy nyarat rendőrként a keflavíki reptéren, később pedig középiskolai irodalomtanár és könyvtáros lett. Írói pályafutása versekkel indult, első kötete 1988-ban jelent meg, regényeket a kilencvenes években kezdett publikálni, amelyek aztán a nemzetközi sikert is meghozták számára. 2005-ben Nyári fény, aztán leszáll az éj című művével elnyerte az Izlandi Irodalmi Díjat, 2011-ben pedig neki ítélték a Per Olov Enquist Irodalmi Díjat. 2017-ben A halaknak nincs lábuk című regényét jelölték a Nemzetközi Man Booker-díjra, és 2022-ben elnyerte az év legjobb idegen nyelvű könyvének járó francia Prix du livre étranger díjat

Gazdag meseszövésű, a hétköznapi jelent és a sokszor fájdalmakkal terhes múltat páratlan lélektani tudással összekötő történeteiben hibátlan stílus- és arányérzékkel elegyíti a költőiséget a zord és gyakran kegyetlen izlandi táj és természet részletgazdag leírásával. Regényei mindig az élet legfontosabb dolgairól szólnak, az egyszerre fordulatos és mozaikszerű cselekményvezetés elemi élményszerűséggel teszi átélhetővé, mi a szerelem, a fájdalom és mi a halál.