Bár a Juul nem feltétlenül került be olyan mértékben a köztudatba idehaza, mint Amerikában a tiniket megőrjítő, majd betiltott, majd emiatt a tiniket még jobban megőrjítő elektromos dohánytermék idehaza is akadt. Az Elf Barról, vagy az egyszerre fárasztó és leleményes szakszóval illetett manórúdról mindenki hallott, és bár az azóta Magyarországon betiltott e-cigi nem vetett olyan őrületes hullámokat, mint a Juul, hasonló jelenség övezte a kettőt, rámutatva az e-cigaretták térnyerésében rejlő kettősségre. A sokáig nagy reménységnek tartott cég felemelkedéséről, majd katasztrofális bukásáról Jamie Ducharme, a Time újságírója írt leleplező könyvet, amelyre még a megjelenése előtt lecsapott a Netflix, és egy igazi dokufilmes nagyágyúval, R. J. Cutlerrel készített belőle sorozatot.
A streamingszolgáltató nem először mutat be olyan történetet, amelyben nagy cégek tesznek függővé egy komplett nemzetet – elég csak a nemrég Matthew Broderick főszereplésével készített A gyilkos csodaszerre gondolni, ami az OxyContin elterjedését, az ezáltal kirobbantott opioidválságot taglalta. A nagy e-cigi sztori: A Juul felemelkedése és bukása nélkülözi a mindenre elszánt, gátlástalan üzletembereket. Mintha még szimpatizálna is a Juult megálmodó két mérnökkel, akik szimplán csak rühellték a cigifüstöt, élhetőbb cigarettát akartak, sőt, ugródeszkát a leszokáshoz, ám ennek paradoxonát képtelenek voltak úgy feloldani, hogy közben a következményekre is gondoljanak: hogy miközben a dohányzásról való leszokáshoz terveztek eszközt, rászoktatták arra fél Amerikát, legfőképp a tinédzsereket.
A Juul történetét egyszerre fogják a tipikus Szilícium-völgyi-álom és a törvényszerű összeomlás iskolapéldájaként emlegetni. James Monsees és Adam Bowen stanfordi diákként keresték azt a bizonyos nagy ötletet, amelyet hozzájuk hasonlóan diákok ezrei: a következő nagy techdobást. Tették mindezt egyetemistaként cigizgetve a kampuszon, a dohányfüstben pedig saját tapasztalatukból kezdett kikristályosodni az ötlet: mi lenne, ha alternatívát találnának a dohányzásra, amely nem olyan káros, nélkülözi a cigifüstöt és a büdös ujjakat, ráadásul a leszokáshoz vezető utat is kikövezné? A dokumentumsorozat kitart amellett, hogy Monsees és Bowen távolról sem hírnév- és pénzéhségből akartak újabb függőséget rászabadítani a világra, hanem valóban arra törekedtek, hogy a nagy dohányvállalatoknak bemutatva megtalálják a középutat, és egy olyan terméket fejlesszenek, ami segít leszokni az embereknek. A két mérnök szakdolgozatuk témájául már az e-cigarettát választották, a Stanfordról kikerülve sokan felkapták rájuk a fejüket. Az általuk fejlesztett eszközök ugyanazon a metóduson alapultak: nem égetik a dohányt, hanem a nikotinsó tartalmú folyadékot porlasztják. A metódust természetesen nem Monseesék találták fel, hiszen hosszú ideje kaphatók már az ezen a technológián alapuló dohánytermékek, de ahogyan azt a sorozatban is elmondják: