Best WordPress Hosting
 

Felmentették az orosházi kórház magánklinikát nyitó igazgatóját

Csütörtökön felmentették Dr. Duray Gergőt, az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet igazgatóját azt követően, hogy magánpraxist nyitott az általa vezetett kórház közvetlen közelében – ezt Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár jelentette be az Indexen.

Az államtitkár elmondta: amit Duray tett, nem törvénytelen, de etikátlan.

A kórházigazgatói tevékenységbe ez nem fér bele, úgyhogy igazgató úrnak ma reggel sok sikert kívántam a magánszektorban, kórházigazgatói minőségében pedig elköszöntem tőle,

Magánklinikát nyitott az orosházi kórház vezetője, vizsgálatot rendelt el a kórházi főigazgatóság

Dr. Duray Gergő, az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet vezetője magánklinikát nyitott a napokban, nem messze a kórháztól. A belgyógyász, diabetológus 2013 óta vezeti az orosházi intézményt, és most úgy tűnik, az állami kórház vezetőjeként a magánegészségügybe is belekóstol. A napokban megnyitott OrosKlinik Egészségközpont bő egy kilométerre található a városi kórháztól, de nem csak földrajzi közelsége köti össze a közintézménnyel: a magánklinika orvosainak egy része ugyanis a kórház vagy az abban működő szakrendelő orvosa is.

Az Optenben fellelhető céginformáció szerint az OrosKlinik Kft.-t az idén májusban jegyezték be, a kft. alapításhoz szükséges minimum tőkével, 3 millió forinttal. A klinika ügyvezetője Dr. Duray Gábor Lászlóné házi gyermekorvos, Duray Gergő édesanyja. A doktornő egy bt.-t is üzemeltet a praxisához, ebben kórházigazgató fia szintén tulajdonos.

Az általunk megkérdezett, névtelenséget kérő szakértő szerint az, hogy ma Magyarországon egy kórházigazgató magánklinikát alapít és tulajdonol, bár etikai kérdéseket felvet, nem ütközik jogszabályba. Az viszont kérdéses, hogy a saját magánklinikáján rendelhet-e, mint ahogy az is, hogy az általa igazgatott kórházból orvosokat vehet-e fel. Minden jel szerint azonban az utóbbi is szabályszerű, ugyanis az OrosKlinik orvosainak egy része az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben is dolgozik. A szakértő szerint az, hogy