Best WordPress Hosting
 

Még a vizeletmintához szükséges műanyag pohár is hiányzik a védőnői munkához

A kórházak nem rendelik meg a szükséges eszközöket, így sokszor előfordul, hogy papír, nyomtatóba való tinta és műanyag pohár sincs több védőnői rendelőben – hangzott el az Rtl Híradójában.

Felidézték, hogy egy jól felszerelt, modern védőnői rendelő működött a 18. kerületben, amikor az Rtl stábja tavaly ott forgatott a védőnői hálózat júliusi központosítása előtt. Azóta az önkormányzatok helyett a megyei kórházak felelnek az ellátásért, ám ma már nem mindenhol biztosítottak a szükséges felszerelések. Erről több védőnő is panaszkodott a Facebookon, bejegyzéseiket először Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő osztotta meg néhány nappal ezelőtt.

Az egyik védőnő például azt írta: „utolérte őket a központosítás átka. Elfogynak a tartalékaik.” Ezért azt kérték a kismamáktól, hogy hozzanak vizeletmintát a várandós gondozásra, mert nincs pohár. Valamint „a szülői kérdőívet is nyomtassák ki két példányban, mert nincs papír és lassan toner sem lesz a nyomtatóban.” Egy másik bejegyzésnél pedig azt is hozzátették, hogy „vécépapírt nem tudnak kirakni a mosdóba.”

Születésnapja alkalmából gratuláltak neki, majd felmentették a budapesti kórházigazgatót

Néhány nappal ezelőtt Flóris Istvánnal, a Budapesti dr. Manninger Jenő Baleseti Központ igazgatójával közölték minden előzmény nélkül, hogy február 12-i hatállyal felmentik posztjáról – írja a Népszava.

A lap információja szerint a múlt pénteken munkamegbeszélésre hívta Révész János, az országos kórházi főigazgató a baleseti intézet vezetőjét, akit korábban azzal bízott meg, hogy segítsen újraszervezni a zalaegerszegi traumatológiai ellátást. Erről a munkáról egyébként rendszeresen tájékoztatnia kellett az OKFŐ-t. A Népszava úgy tudja, a megbeszélésen gratuláltak a közelgő születésnapjához, hozzátéve, hogy akkor egyben fel is mentik a vezetői posztjáról.

A kórház munkatársait kedden tájékoztatták egy rendkívüli vezetői értekezleten.

Orbán kinevezte az új országos kórházi főigazgatót

A csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg, hogy Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára Orbán Viktor január 1-jei hatállyal Dr. Révész Jánost nevezi ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére.

Révész elődjét, Jenei Zoltánt november végén menesztették, amikor az országos kórházfőigazgató mellett a gazdasági igazgatóhelyettest is leváltották. A főigazgatói feladatokat mostanáig Szondy Zita főigazgató-helyettes megbízott vezetőként látta el.

A menesztés hátterében az állhatott, hogy az ágazat „gazdálkodási problémái” miatt Jeneit tették felelőssé.

Orbán a főnök után a gazdasági és az informatikai vezetőt is kirúgta az Országos Kórházi Főigazgatóságon

Orbán Viktor miniszterelnök Szondi Zita, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) megbízott főigazgatójának javaslatára szombati hatállyal az intézmény két vezetőjét mentette fel tisztségéből:

Tóbiás Tamás gazdasági főigazgató-helyettest

és Miklovicz Zoltán informatikai főigazgató-helyettest.

A belügyminisztérium megerősítette Jenei Zoltán kirúgását

Közleményben erősítette meg a Belügyminisztérium csütörtökön kora este Jenei Zoltán országos kórházi főigazgató elküldését, amelyről korábban a MedicalOnline című szaklap értesülése alapján a 24.hu is beszámolt.

Pintér Sándor belügyminiszter javaslatot tett a miniszterelnöknek Jenei Zoltán „2023. november 30. nappal történő felmentésére” – olvasható a közleményben.

A hivatalos miniszterelnöki döntés megszületéséig a belügyi tárca híreszteléseket nem kommentál

Leváltották Jenei Zoltán országos kórházi főigazgatót

Leváltották Jenei Zoltánt, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjét – írja a MedicalOnline című szaklap több, meg nem nevezett forrására hivatkozva.

A lap úgy tudja, hogy a főigazgató mellett a gazdasági igazgatóhelyettest és más vezetőket is elküldtek. A főigazgatói feladatokat Szondy Zita főigazgató-helyettes megbízott vezetőként látja majd el – tették hozzá. Az értesüléseket hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg.

A menesztés hátterében a szaklap szerint az állhat, hogy az ágazat „gazdálkodási problémái” miatt Jeneit tették felelőssé. 

Valamennyire csökkent tavaly a bejelentett kórházi fertőzések száma, de még mindig jóval súlyosabb a helyzet, mint pár éve volt

A Direkt36 tényfeltáró cikksorozata után az egészségügyi hatóságok közölték, hogy hónapok óta működik egy munkacsoport a kórházi fertőzések visszaszorítására. Korábban hiába kérdeztük őket, senki nem beszélt ilyesmiről.

The post Valamennyire csökkent tavaly a bejelentett kórházi fertőzések száma, de még mindig jóval súlyosabb a helyzet, mint pár éve volt first appeared on Direkt36.

Beperelték a Belügyminisztériumot az egészségügyi reformról szóló titkos tanulmány miatt

Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató és Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke is tanúvallomást tett kedden a Fővárosi Törvényszéken abban a perben, amelyet a K-Monitor indított a Belügyminisztérium ellen. A civil szervezet a tárca által 2020-ban a Boston Consulting Grouptól (BCG) megrendelt, majd tíz évre titkosított tanulmánynak, valamint az erről szóló szerződésnek a kiadását kéri – közadatra hivatkozva – bírósági úton a Belügyminisztériumtól.

Mivel a tanulmány nem nyilvános, ezért csak sejteni lehet, hogy a benne foglaltak mentén végzi a kormány az egészségügy átalakítását. A K-Monitor szerint elfogadhatatlan, hogy a kabinet úgy próbál átalakítani egy teljes ágazatot, hogy az ezzel kapcsolatos terveit nem osztja meg sem az ágazati dolgozókkal, sem a lakossággal – azokkal, akik a befizetéseiken keresztül nemcsak az egészségügyi rendszer valódi fenntartói, de annak az igénybevevői is.

A 277 millió forintba került, ezeroldalas tanulmányt arra hivatkozva titkosította a kormány, hogy egy döntés-előkészítő anyagról van szó.

Az országos kórházi főigazgató súlyosnak nevezte az intézmények adósságállományának helyzetét

Október elején tárgyalt az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) és az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ) a felhalmozódott kintlévőségek rendezésének lehetőségeiről. Az OKFŐ a megbeszélést

„együttműködésre törekvőnek,

a közös érdekeket szem előtt tartónak” minősítette.

Ágyi poloskák jelentek meg a Szent Margit Kórházban

Az rtl.hu úgy értesült, hogy ágyi poloskák jelentek meg a budapesti Szent Margit Kórházban. „A Budapesti Szent Margit Kórházban az egyik belgyógyászati osztályon, vélelmezetten beteg által behurcolt, sporadikus esetként észleltek ágyi poloska fertőzést, járványról nem beszélhetünk” – írta az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFÖ) a portál kérdésére.

Az intézmény vezetése a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása céljából szigorított higiénés szabályokat léptetett életbe, az érintett területről tisztaüres helyiségbe költözött át az osztály valamennyi betege – tették hozzá. Azt is közölték, hogy minden beteg tiszta ágyneműt és hálóruhát is kapott.

Az érintett kórtermeket, illetve a szomszédos helyiségeket zárlat alá helyezték a fertőtlenítés időtartamára

Magánklinikát nyitott az orosházi kórház vezetője, vizsgálatot rendelt el a kórházi főigazgatóság

Dr. Duray Gergő, az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet vezetője magánklinikát nyitott a napokban, nem messze a kórháztól. A belgyógyász, diabetológus 2013 óta vezeti az orosházi intézményt, és most úgy tűnik, az állami kórház vezetőjeként a magánegészségügybe is belekóstol. A napokban megnyitott OrosKlinik Egészségközpont bő egy kilométerre található a városi kórháztól, de nem csak földrajzi közelsége köti össze a közintézménnyel: a magánklinika orvosainak egy része ugyanis a kórház vagy az abban működő szakrendelő orvosa is.

Az Optenben fellelhető céginformáció szerint az OrosKlinik Kft.-t az idén májusban jegyezték be, a kft. alapításhoz szükséges minimum tőkével, 3 millió forinttal. A klinika ügyvezetője Dr. Duray Gábor Lászlóné házi gyermekorvos, Duray Gergő édesanyja. A doktornő egy bt.-t is üzemeltet a praxisához, ebben kórházigazgató fia szintén tulajdonos.

Az általunk megkérdezett, névtelenséget kérő szakértő szerint az, hogy ma Magyarországon egy kórházigazgató magánklinikát alapít és tulajdonol, bár etikai kérdéseket felvet, nem ütközik jogszabályba. Az viszont kérdéses, hogy a saját magánklinikáján rendelhet-e, mint ahogy az is, hogy az általa igazgatott kórházból orvosokat vehet-e fel. Minden jel szerint azonban az utóbbi is szabályszerű, ugyanis az OrosKlinik orvosainak egy része az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben is dolgozik. A szakértő szerint az, hogy

Orvoshiány miatta kongatja a vészharangot a Országos Kórházi Főigazgatóság

A jelenlegi közellátás fenntartásához elegendő lenne a KSH által nyilvántartott és a rendszerben dolgozó mintegy 39 ezer orvos, ha valamennyien teljes munkaidejükben, 8 órában az állami intézményekben gyógyítanának. Ám ezek a doktorok nem valamennyien teljes munkaidőben vesznek részt az ellátásban

– jelentette ki az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgató-helyettese az IME egészségügyi szaklap minapi konferenciáján. A Népszava cikke szerint Szondi Zita arról is beszélt, hogy

a jelenlegi struktúrához nincs megfelelő humán erőforrás és ott van még a magánellátás, amelynek nagy része szintén az említett 39 ezres orvos munkaerejére épít.

A teljes vezetőség távozik a Péterfy Sándor utcai kórházból

Miután a hétvégén saját kérésére visszavonták a márciusban kinevezett főigazgató, Tóth László vezetői megbízását, hétfőn rendkívüli értekezleten az Országos Kórházi Főigazgató, Jenei Zoltán bejelentette, hogy az intézmény mindhárom igazgatójának vezetői megbízását is visszavonták – tudta meg a Népszava.

A lap információja szerint Tersztyánszky Rita főigazgató-helyettes, Szilágyi Emese orvos-igazgató és Kaszai Erzsébet ápolási igazgató megbízásának visszavonását azzal indokolták, hogy

noha nagyszerű szakmai munkát végeztek, nem szóltak kellő időben az intézményben kialakuló vezetői válságról az országos kórházi főigazgatónak.

Eltűnt a Heti TV oldaláról a Péterfy kórház helyzetével foglalkozó videó, amiben Sásdi Antal volt orvosigazgató beszélt

A tévé alapító-főszerkesztőjét, Breuer Pétert hiába kérdezte a Media1, ő nem adott magyarázatot, hogy a Péterfy Sándor utcai kórház korábbi, nyugalmazott főigazgatójával készült interjúja miért nem látható péntek óta sehol.

Lemondott a Péterfy Sándor utcai kórház főigazgatója

Beadta felmondását Tóth László, a Péterfy Utcai Kórház főigazgatója – tudta meg a 24.hu. A lemondás tényét az Országos Kórházi Főigazgatóság megerősítette lapunknak. Az OKFŐ szűkszavú közleményében annyit írt,

Dr. Tóth László főigazgató vezetői megbízása saját kérésére megszűnt. 

Arra a kérdésre, hogy miért mondott le a kórházigazgató, és ki lesz az utóda, nem kaptunk választ.