Best WordPress Hosting
 

Az egyik magánkórház részletfizetést vezetett be a műtétekre

Az Emineo Magánkórház a piacon elsőként vezet be egy teljesen online, halasztott fizetési módot – közölte az egészségügyi szolgáltató. Három-hatrészletes kamatmentes törlesztést állíthatnak be a pácienseknek akár hét perc alatt.

A Portfolio pénteken megjelent cikke szerint az Emineo úgy döntött, hogy banki hitelügyintézés nélkül saját maga biztosítja a részletekben fizetést a pácienseinek. Mivel egy-egy műtét százezrekbe, vagy akár egymillió forint feletti összegbe is kerülhet, ez jó lehetőség lehet azoknak, akik egyszerre nem tudnak kifizetni ekkora összeget.

Az Emineo együttműködő partnere a magyar Instacash fintechcég, amely Magyarország után már Szlovákiában és Romániában is elérhetővé tette szolgáltatásait. A műtétek árát az Emineonál így három-hat hónap alatt is ki lehet fizetni, gyorsan és kamatmentesen.

Hirtelen döntés elé állítják az orvosokat: mi lesz így a sürgősségi ellátással?

A Forbes.hu-hoz eljutott egy levél, amiben az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) viszonylag rövid határidővel arra kéri a kórházigazgatókon keresztül az orvosokat, hogy nyilatkozzanak, milyen formában dolgoznak tovább.

Az OKFŐ november végén keltezett levelében két fontos ügyben tájékoztatja a kórházvezetőket:

döntenie kell az orvosoknak arról, milyen jogviszonyban dolgoznak tovább a kórházakban, alkalmazottként vagy esetleg cégként?; a határidő: december 15.;

Magánklinikát nyitott az orosházi kórház vezetője, vizsgálatot rendelt el a kórházi főigazgatóság

Dr. Duray Gergő, az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet vezetője magánklinikát nyitott a napokban, nem messze a kórháztól. A belgyógyász, diabetológus 2013 óta vezeti az orosházi intézményt, és most úgy tűnik, az állami kórház vezetőjeként a magánegészségügybe is belekóstol. A napokban megnyitott OrosKlinik Egészségközpont bő egy kilométerre található a városi kórháztól, de nem csak földrajzi közelsége köti össze a közintézménnyel: a magánklinika orvosainak egy része ugyanis a kórház vagy az abban működő szakrendelő orvosa is.

Az Optenben fellelhető céginformáció szerint az OrosKlinik Kft.-t az idén májusban jegyezték be, a kft. alapításhoz szükséges minimum tőkével, 3 millió forinttal. A klinika ügyvezetője Dr. Duray Gábor Lászlóné házi gyermekorvos, Duray Gergő édesanyja. A doktornő egy bt.-t is üzemeltet a praxisához, ebben kórházigazgató fia szintén tulajdonos.

Az általunk megkérdezett, névtelenséget kérő szakértő szerint az, hogy ma Magyarországon egy kórházigazgató magánklinikát alapít és tulajdonol, bár etikai kérdéseket felvet, nem ütközik jogszabályba. Az viszont kérdéses, hogy a saját magánklinikáján rendelhet-e, mint ahogy az is, hogy az általa igazgatott kórházból orvosokat vehet-e fel. Minden jel szerint azonban az utóbbi is szabályszerű, ugyanis az OrosKlinik orvosainak egy része az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben is dolgozik. A szakértő szerint az, hogy

Tízkor vérvétel, tizenegykor eredmény – ilyen egy automatizált labor. Nem, nem ingyen

Milliárdos beruházás eredményét próbáltuk ki a TritonLife csoport új laboratóriumában. A legutóbbi Forbes-listán még a második helyen álltak, az alapító szerint már ők a legnagyobbak.

Az ország legnagyobb diagnosztikai hálózatát mutatta be csütörtökön a TritonLife, a Forbes összesítése szerint az ország második legértékesebb magánkórháza. A több mint egymilliárd forintos beruházásból épült laboratóriumot kipróbáltuk, és a vérvétel után másfél órán belül megkaptuk a leletet.

Ahogy működnie kellene

A legéhesebb, a legstabilabb és a legnagyobb pénznyelő – itt a Forbes magánkórház-listája

A harminc legnagyobb magánkórház címmel készítettünk listát a rohamléptekben fejlődő magánegészségügy magyarországi szereplőiről. Ajánló a júliusi magazinból.

Nagyjából kétévente eddig is ránéztünk a magánegészségügyi ágazat alakulására, de idén a korábbinál teljesebb és részletesebb listát állítottunk össze a harminc legnagyobbról.

Ki kerülhetett rá?

„Ha valaki nagy nehezen kifizeti a magánt, akkor jogosan vannak elvárásai” – mi kell a laikus betegnek?

Egy új projekt keretében abból a szempontból versenyeztették meg a hazai magánklinikákat, magánrendelőket és magánorvosokat, ami a laikus betegeknek a legjobban számít. A Betegbarát projekt kitalálójával, Vaszary Ádámmal beszélgettünk.

Forbes.hu: Mi ez a projekt, és miért kezdted el? Nem vagy orvos, ez egy üzleti vállalkozás?

Vaszary Ádám: Igen, ez egy üzleti vállalkozás, én magam közgazdász vagyok és reklámszakember. De volt egy családi vállalkozásunk, az Oxymed magánmentő szolgálat. Nemzetközi filmforgatások készenléti biztosításával és a betegút szervezésével foglalkozott. Mit jelent ez? Ha egy magyarországi forgatáson Arnold Schwarzenegger belepüfölt a falba, és megsérült az ökle, akkor azt nekünk kellett baromi gyorsan megoldani. Édesapám kezdte, ő korábban mentőtiszt volt, gyakorlatilag a hetvenes évektől kint ügyelt a filmforgatások helyszínén. 1992-ben létrehozott egy magánmentő szolgálatot, amit a covid sajnos elvitt.