A Magyar Kétfarkú Kutya Párt XII. kerületi szervezete a Facebookon azt írja, hiába rendeztek nemrég előválasztást, amit a párt elnöke meg is nyert, most mégis úgy néz ki, hogy nem ő lesz az egyetlen ellenzéki jelölt.
Az előválasztáson Kovács Gergely, a párt társelnöke a Momentum jelöltjét és egy civil jelöltet is megvert, az LMP jelöltje pedig ugyan nem vett részt az előválasztáson, de később visszalépett.Mégis úgy néz ki, hogy Kovács nem egyedül fog elindulni. A Kétfarkú szerint ugyanis a DK-s Élő Norbert mégis elindulhat a választáson.
A párt szerint hiába támogatta a DK a Momentumot, Élő a vereség után az MKKP kompenzációs listájára szeretett volna felkerülni, majd azzal fenyegetett, hogy ha nem indulhatnak el az előválasztásos megegyezés ellenére négy választókerületben, akkor mindegyikben el fognak.