Best WordPress Hosting
 

Új gazdára talált Elton John csizmája és koncertzongorája, de egy Banksy-műtől is megvált

Több mint 20 millió dollárért (7,3 milliárd forintért) keltek el Elton John magángyűjteményének darabjai azon a New York-i árveréssorozaton, amelyet a Christie’s rendezett – írja az MTI.

A nyolc árverésen a popsztár több mint 900 relikviáját és műtárgyát adták el az előzetesen becsült ár kétszereséért – közölte pénteken az árverezőház.

A vásárlók egyebek mellett Elton John fellépőruháira is licitálhattak: egy ezüst színű, magas talpú csizma, amelyen nevének kezdőbetűi is szerepeltek, 94 ezer dollárért (34 millió forintért) kelt el, a sztár egyik ikonikus napszemüvegéért pedig 22 680 dollárt (8,3 millió forintot) fizetett egy rajongó. A 76 éves zenész koncertzongorája is új gazdára talált: valaki több mint 200 ezer dollárt (73 millió forintért) fizetett érte, feleannyit, mint egy másik tételért, egy 1990-es fekete Bentley Continental kabrióért.

Tarolt az Emmy-gálán az Utódlás és A mackó

Az Utódlás című tévésorozat kapta a legtöbb díjat a drámai mezőnyben, A mackó pedig a vígjátékok között tarolt a hétfőn este a Los Angeles-i Peacock Színházban megrendezett 75. Emmy-díjátadó gálán. Íme a díjazottak listája.

Elton John megtartotta búcsúkoncertjét, nem turnézik többé

Elton John még 2018-ban jelentette be, hogy búcsúturnéra indul. A világkörüli koncertsorozat eredetileg 2021-ben ért volna véget, de a Covid közbeszólt, így – 330 koncerttel, 32243219 hangjeggyel, 62500000 rajongóval, 16 csillogó Gucci-öltönnyel később – most szombaton volt az utolsó fellépés Svédországban. A Guardian tudósítása szerint két és fél órát játszott és mintegy 23 slágerét szólaltatta meg Stockholmban.

Jó estét. Stockholm, hát akkor ennyi volt. Örülök, hogy Svédországban, ebben a gyönyörű országban zárhatom le a The Yellow Brick Road Farewell turnémat, szóval muszáj lesz egy jó kis bulit csinálnunk. Csapjunk is bele!

– kezdte a koncertet, majd a vége felé elérzékenyülve közönte meg rajongóinak az elmúlt évtizedeket.