Best WordPress Hosting
 

Jesse Eisenberg lengyel állampolgár akar lenni: „jobb kapcsolatokat akarok kiépíteni a zsidók és a lengyelek közt”

Interjút adott a Głos Wielkopolski nevű lengyel lapnak a korábban a Social Network – A közösségi háló Mark Zuckerbergjét játszó, de többek közt a két Zombieland-filmben is feltűnt Jesse Eisenberg, aki többek közt arról is beszélt, hogy kilenc hónappal ezelőtt lengyel állampolgárságért folyamodott, most pedig már csak a végső aláírás hiányzik a kérvényéről – vette észre a Variety.

Az Oscar-díjra is jelölt színész elmondta:

„A családom délkeletről, Krasnystawból származik, a feleségemé pedig Łódźból, így szerettünk volna egy szorosabb kapcsolatot  Lengyelországgal. Szeretnék még többet ott dolgozni

Kisípolták Pedro Pascalt, mikor a vállsérülésével poénkodott

Pedro Pascal felkötött karral jelent meg a január 7-i Golden Globe-on. Akkor sejtelmesen csak annyit árult el a sérüléséről, hogy esés közben szerezte. A hétfői Emmy-gálán a The Last of Us színésze díjat adott át, felvezetőjében pedig szót ejtett a sebesüléséről is, miközben az Utódlás színészét, Kieran Culkint szívatta.

Mielőtt rátérnénk a legjobb férfi mellékszereplő drámasorozatban kategória jelöltjeire, szeretnék egy pillanatra magamról beszélni. Sokan kérdeztek a karomról; valójában a vállamról van szó. És azt hiszem, ez a tökéletes alkalom arra, hogy elmondjam, hogy szereztem: Kieran Culkin kiverte belőlem a szart is

– viccelődött Pascal, miközben Culkin üres tekintettel a kamerába bámult, majd pár pillanattal később ő is nevetésben tört ki.

Tarolt az Emmy-gálán az Utódlás és A mackó

Az Utódlás című tévésorozat kapta a legtöbb díjat a drámai mezőnyben, A mackó pedig a vígjátékok között tarolt a hétfőn este a Los Angeles-i Peacock Színházban megrendezett 75. Emmy-díjátadó gálán. Íme a díjazottak listája.