Best WordPress Hosting
 

Háborúkban elpusztult állatok emlékművét avatták fel Párizsban

Emlékművet avattak kedden Párizsban a háborúkban, mindenekelőtt az első világháborúban elpusztult állatok emlékére – írja az MTI.

A kék sziluettek

egy lovat, egy szamarat, egy kutyát és egy galambot a kezén tartó katonát formáznak a párizsi belvárosban lévő Boucicaut téren.

Emlékművet állítanak Korda Györgyéknek Ferihegyen

A Liszt Ferenc reptér beleegyezett, hogy megépítsenek egy emlékpadot Korda György és Balázs Klári tiszteletére – értesült a Bors.

A házaspár a Papp László Budapest Sportarénában tartandó koncertre készül, ezzel kapcsolatban nyilatkoztak a lapnak.

Azt gondolom, hogy aki azt mondja, hogy életműkoncertet ad, az befejezett valamit, az lezárta, kész, vége. Ez volt az életműve. Mi viszont Klárival úgy érezzük, hogy még a jövő évi koncertünk után is lesz mit mondanunk a közönségüknek, lesznek még újragondolt régi dalok, vagy akár újak is. Azok is az életművünkhöz tartoznak majd. Ezért mondom, hogy még nincs vége!

Civilek rendbe tettek egy emlékművet Sümegen, rongálás miatt feljelentették őket

1991-ben állították a sümegiek azt az emlékművet, amellyel a második világháború áldozataira emlékeznek. Az elmúlt évtizedekben az emlékművet gyakorlatilag senki sem gondozta, ezért úgy döntöttek a civilek, hogy megtisztítják – írja az atv.hu.

A civilek egyébként nem kértek semmilyen kompenzációt a munkájukért, és az emlékmű a tisztításnak köszönhetően visszanyerte egykori megjelenését. Ám így is kivívta egyesek nem tetszését, és rongálás miatt feljelentették őket. A civilek azt mondják, tudják ki fordulhatott a rendőrséghez.

Amíg ő ezt a feljelenést megírta, addig mondjuk ellátogathatna ide is és mondjuk a gaztól, valamint a borostyántól megtisztíthatná a bástyát, vagy összeszedhetné a szemetet egy fekete zsákba, de ő nem ezt tette. Hanem írt egy feljelentést. Szerencsére a rendőrség kivizsgálta és látták, hogy alaptalan a vád, éppen az ellenkezője történt

Puskin és egy szovjet tábornok emlékművét bontották le a kelet-ukrajnai Poltavában

A kelet-ukrajnai Poltavában lebontották Alekszandr Puskin XIX. századi orosz költő, az orosz irodalom klasszikusa és a keleti front legfontosabb csatáit is megjárt Nyikolaj Vatutyin tábornok, a Szovjetunió Hőse emlékművét – jelentette a TASZSZ orosz állami hírügynökség csütörtökön az Obscsesztvennoje Novosztyi portál ukrán kiadására hivatkozva.

A portál Telegram-csatornáján fotókat tett közzé, amint a szobrokat leveszik talapzatukról, és elszállítják egy teherautón.

A poltavai városi tanács végrehajtó bizottsága július 24-én hozott határozatot az orosz és szovjet személyiségeknek állított százhatvannégy köztéri emlékmű eltávolításáról, amire május elején a kulturális minisztériumtól is hozzájárulást kértek.