Best WordPress Hosting
 

Így előzhető meg a mogyoróallergia a gyerekeknél

Kisebb eséllyel lesznek mogyoróallergiások azok a gyerekek, akik sok mogyorót tartalmazó terméket fogyasztanak csecsemőkoruk és ötéves koruk között – írja a The Guardian egy új tanulmány alapján. A szakértők szerint egy egyszerű étrendi változtatással évente 100 ezer életveszélyes mogyoróallergiás eset lenne megelőzhető világszerte.

A kutatás eredményei azt mutatták, hogy azok a gyermekek, akik 4-6 hónapos koruktól rendszeresen fogyasztottak mogyoróalapú nassolnivalókat, 71 százalékkal kisebb eséllyel lettek allergiások 13 éves korukra, mint azok, akik kerülték ezeket az ételeket.

Gideon Lack gyermek allergiákra szakosodott professzor éppen ezért minden szülőnek azt javasolja, hogy már 6 hónapos korukban vegyék bele gyermekük étrendjébe a mogyorót. Ha pedig babájuknak ekcémája van, akkor már 4 hónaposan ismertessék meg a mogyorótermékekkel, hiszen az ekcémásoknál nagyobb eséllyel alakul ki a mogyoróallergia.

„Ha túlzásba visztek bármit, akkor előbb-utóbb szenvedni fogtok” – vallja a világ legidősebb férfija

Március végén, nem sokkal a 115. születésnapja előtt elhunyt a világ legidősebb férfija, a venezuelai Juan Vicente Pérez. A megtisztelő cím új birtokosa pedig egy 112 éves japán férfi, a cím elnyerése után két nappal, március 31-én életét vesztő Sonobe Giszaburo után egy 111 éves angliai férfi, John Alfred Tinniswood lett.

A világ – immáron – legidősebb élő férfija, a Guardian cikke szerint a Titanic katasztrófájának évében, 1912-ben született. Ráadásul pont abban a városban, Liverpoolban, ahol az Atlanti-óceánon egy jéghegynek ütköző hajót megépítő hajótársaság, a White Star Line központja is volt.

A Guinness Rekordok Könyve által a világ legidősebb férfijaként számontartott Tinniswood azt mondja: az egyetlen diéta, amit követ, hogy minden pénteken a britek egyik nemzeti eledelét, fish and chipset – vagyis magyarul rántott halat és sültkrumplit – eszik. A semmilyen szigorú életmódot nem követő idős férfi arról is meg van győződve, hogy az, hogy ilyen hosszú élet adatott meg neki, „pusztán a szerencse” műve.

Itt élnek a világ legmagasabb emberei

Talán nem fog senkit meglepni az, hogy a testmagasságunk nagyrészt a génjeinknek múlik, vagyis azon, hogy szüleink és őseink hány centisre nőttek. A kutatók szerint azonban fontos kiemelni, hogy a gyermekkori alultápláltság vagy egy fiatal korban tapasztalt súlyos betegség is negatív hatással lehet a testmagasságot érintő potenciálunk elérésére – írja a Live Science.

Az eLife folyóiratban 2016-ben megjelent tanulmányban kimutatták, hogy a világ legmagasabb férfiai átlagosan Hollandiából, a legmagasabb nők pedig Lettországból származnak.

A nem fertőző betegségek kockázati tényezőivel foglalkozó Non-Communicable Diseases Risk Factor Collaboration szervezet szerint a lista változhat. Míg Dél-Korea 1985-ben csak a 133. helyen állt a testmagasság szerinti rangsorban, 2019-re feljöttek a 60. helyre ugrott. Az elképesztő ugrásról a tudósok úgy vélik, annak köszönhető, hogy az ázsiai országban az elmúlt évtizedekben javult az étrend.

Iskolás kori étrend: az ajánlott kalóriabevitelek

A gyermekkor testi és lelki szempontból kulcsfontosságú fejlődési szakasz, annak különböző fázisaiban más-más fejlődési lépések zajlanak. Ennek megfelelően egy kisgyermek számára mást jelenthet az egészséges táplálkozás, mint egy iskolásnak.

Az iskoláskor amellett, hogy a fizikai és pszichológiai fejlődés meghatározó időszaka, a szokások szempontjából is nagyon fontos. Ha egy gyermek ebben az életkorban elsajátítja a helyes táplálkozást, akár egész életen át tartani tudja a megfelelő étrendet. De hogyan is táplálkozhat helyesen egy iskolás?

Gyümölcs és zöldség, de a hozzáadott cukrot kerüljük

Ikerkutatás igazolja a vegán étrend hasznosságát

Christopher Gardner, a Stanford Prevenciós Kutatóközpont munkatársa és kollégái friss tanulmányukban arra jutnak, hogy a vegán étrend csupán két hónap alatt javíthat a hosszú távú egészségen – írja az IFLScience. Gardner szerint a pozitív hatások többsége már egy hónap után jelentkezik.

A szakértők régóta sejtik, hogy a húsfogyasztás mérséklése a szív- és érrendszer állapotának javulását eredményezi, az ok-okozati kapcsolat igazolása viszont nem egyszerű. Hogy bizonyítani tudják az összefüggést, a kutatók a Stanford Twin Registry adatbázisához fordultak, amely két- és egypetéjű ikrek információit tartalmazza. A projekt révén 22 egypetéjű ikerpárt vizsgálhattak, ezzel kiszűrve az olyan faktorokat, mint a genetikai vagy neveltetési eltérések.

Az eredmények azt mutatják, hogy a vegán étrend egészségesebb a hagyományos, mindenféle táplálékot tartalmazó diétánál.

Tíz évvel élhetünk tovább ezzel a diétával

Egy friss tanulmány alapján az egészséges étrend betartásával akár tíz évvel is nőhet a várható élettartam – írja a ScienceAlert. A Lars Fadnes, a Bergeni Egyetem munkatársa által vezetett csapat közel félmillió, az Egyesült Királyságban élő személy adatait elemezte, az információk a 2006-ban indított UK Biobank projektből származtak.

A szakértők táplálkozási szokásaik alapján csoportosították az alanyokat. Meghatározták az átlagosan és egészségtelenül étkezőket, azokat, akiknek táplálékbevitele megfelelt a brit ajánlásoknak, valamint azokat, akik a szakértők szerint hosszú életet támogató diétát fogyasztottak.

A dohányzás, az alkoholivás és a fizikai aktivitás figyelembevétele után a kutatók megállapították, hogy azok a 40 éves férfiak és nők, akik tartósan átálltak az egészségtelen táplálkozásról az ajánlásokat követve, nagyjából kilenc évvel hosszabbították meg várható élettartamukat.

Ez történik, ha túleteti a macskáját

Nemcsak az emberek, de a háziállatok körében is igen gyakori az elhízás. Egy friss kutatás szerint a házimacskák túltáplálása azonban nemcsak súlygyarapodáshoz, de az emésztés lelassulásához, és a széklettel kapcsolatos negatív változásokhoz is vezethet — írja a ScienceAlert.

Kelly Swanson, az Illinoisi Egyetem táplálkozáskutatója a tanulmány során 11 normál méretű és testsúlyú, ivartalanított macskát vetett alá egy kísérletnek. A macskákat két héten át kereskedelmi forgalomban kapható, kimért tápanyagtartalmú étrenddel etették, mialatt a kutatók alapméréseket folytattak.

Ezután 18 héten át ugyanazt a fajta táplálékot kapták az állatok, de annyit és olyan gyakran ehettek, amennyit és amilyen gyakran csak akartak.

Ez az egyik legegészségesebb hús, mégsem esszük

Méltatlanul mellőzik a magyarok a nyúlhús fogyasztását, pedig az az egyik legegészségesebb fehérjeforrás, és kiváló táplálkozás-élettani tulajdonságokkal bír – írja az MTI a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nyúl Terméktanács (NTT) hétfői közleménye alapján. A szervezetek emiatt nyúlhúsfogyasztására szeretné ösztönözni az embereket.

Mint írják: a nyúlhús könnyen emészthető, zsírszegény, egészséges és ízletes fehér hús, semmilyen allergén anyagot nem tartalmaz. A húsfélék közül ez rendelkezik a legmagasabb fehérjetartalommal.

A nyúlhúsfogyasztás hazai népszerűsítése érdekében a Nyúl Terméktanács, valamint az Agrármarketing Centrum évek óta közösen folytatja országos kampányát, és célja, hogy minél több magyar fogyasztó megismerje a nyúlhús előnyeit és elkészítésének változatos módjait

Csak húst eszik, ezeket vette észre magán

Egy korábban vegán nő azt állítja, hogy minden zöldséget és gyümölcsöt kiiktatott az étrendjéből, és most már csak húst, tojást és vajat eszik. Hét hónapja utasítja el a „vegán propagandát” és van ezen a diétán.

Az emberek rendben vannak azzal, ha minden nap fánkot esznek, vagy megisznak egy 300 gramm cukrot tartalmazó frappét, de problémásnak tartják, ha valaki húst eszik

– mondta a Mirror szerint a 23 éves Victoria Ferraz, aki előtte egy éven át volt vegán, ami így utólag szerinte „élete legrosszabb döntése” volt. De nem csak a zöldségekkel és gyümölcsökkel hagyott fel, hanem a cukorral és szénhidrátokkal is.