Best WordPress Hosting
 

Nem létezik domináns kutya

A domináns kutya gyakran szóba kerülő fogalom, persze főként kutyás körökben: ezzel magyarázzuk, ha legjobb barátunk magasról tesz arra, éppen mire utasítjuk vagy mit várunk el tőle. Mintha „csakazértis” feszegetné a határait, az ember azon gondolkozik, hogy ebben a kapcsolatban vajon ki a főnök, ki a falkavezér. Sőt, azt is mondják, hogy az utcán is számos konfliktus forrása, sok bunyó a dominanciával összefüggésben tör ki.

Két idegen eb találkozik, előadják a szokásos koreográfiát orr-fenék-orr-fenék csatlakozással, majd az egyik a másik nyakára, vállára fekteti az állát, esetleg két mellső lábával támaszkodik fel a hátára. Közben csóválja a farkát, a gazdik mosolyognak, hiszen emberi értelmezésben cukin játszani hívja az új pajtit.

Pedig valójában ez az uralkodás szándékának kifejezése, mondjuk úgy, felhívás keringőre: mintha azt mondaná, „az alattvalóm leszel!” A másik erre vagy behódol, vagy morgással fejezi ki nemtetszését, illetve, ha egyik fél sem tágít, és a gazdák sem avatkoznak közbe, kezdődik a verekedés. Bármilyen furcsán is hangzik,