Best WordPress Hosting
 

Több gyógyszertárról derült ki, hogy fiktív számlákat fogadtak be

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy számlázási láncolat ellenőrzésekor négy gyógyszertárnál állapította meg, hogy fiktív számlákat fogadtak be. A gyógyszertárak 6,5 millió forint adót vallottak be utólag, azt befizették a költségvetésbe, a számlakibocsátó cégek adószámait a hatóság törölte, tájékoztatta a NAV csütörtökön az MTI-t.

A közlemény szerint az online számlaadatok elemzésekor merült fel a gyanú, hogy a patikák, „gyógyszerész helyettesítése” címén, a piaci ár csaknem négyszereséről fogadtak be fiktív számlákat, amelyek olyan vállalkozásoktól származtak, amelyek az adóhatóság előtt már ismert számlázási hálózat tagjai voltak.

A fiktív számlák mellett valóban elvégzett helyettesítésről szóló számlák is szerepeltek, amelyeken az összeg és az időszak is megegyezett a fiktív számlákéval.

Százmilliót tett zsebre a T-Systems volt vezére az ügyészségi vádak szerint

Jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével és vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja a győri ügyészség Kaszás Zoltánt, a T-Systems Magyarország volt vezérigazgatóját – írja a 444.hu.

Ha elítélik Kaszást, százmilliós vagyonelkobzás és öt év letöltendő börtönbüntetés vár rá, a vád szerint ugyanis a T-Systems az ő vezetése alatt, az ő közbenjárására legalább 100 százalékban túlárazott és lezsírozott, valódi verseny nélküli szerződéseket kötött cégekkel, amiket egy bűnszervezet hozott létre.

A túlárazásból származó extraprofit jelentős részét Kaszás Zoltán zsebre tette. Bűntársa, a bűnszervezet irányítója az ügyészség szerint Fuzik Zsolt volt, aki korábban a BKV és CBA informatikai igazgatójaként dolgozott. A T-Systems és Kaszás ügye az utóbbi évek egyik legnagyobb számlagyár-botrányával függ össze, amiről lapunk is írt.

Reggel 6-kor volt házkutatás az egyik leggazdagabb magyar apjánál, azonnal meg is gyanúsították

2022. november 10-én reggel 6 órakor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói csöngettek az egyik leggazdagabb magyar, Jellinek Dániel édesapjának ajtaján. A 72 éves férfit az utóbbi évek egyik legnagyobb számlagyár-botrányával összefüggésben keresték zuglói otthonában. A 24.hu értesülése szerint a nyomozók a Jellinek Dániel érdekeltségébe tartozó, ám öt éven át apja ügyvezetése alatt működő Mall Management Kft. könyvelési iratait keresték. A cég ugyanis a gyanú szerint több mint 53 millió forint fiktív számlát fogadott be egy olyan társaságtól, amely része volt a BKV és a CBA volt informatikai vezetője, Fuzik Zsolt nevével összeforrt számlagyárnak.

Habár Jellinek apja jelezte, nincs tudomása a könyvelési dokumentumok hollétéről, a NAV-osok átkutatták a zuglói lakást, annak padlását és tárolóját, átvizsgáltak egy számítógépet és egy telefont, valamint két gépjárművet. A kutatás során bizonyítási eszköz nem került elő. Ugyanakkor néhány órával később

Jellinek apját gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt.

Feketén működő félmilliárdos forgalmú távol-keleti áruházra csapott le a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) teljes egészében behajtotta egy áruház több mint 90 millió forintos tartozását, úgynevezett ideiglenes biztosítási intézkedést alkalmazva. Az üzlet tovább működhet, immár jogszerűen, betartva a törvényeket.

A NAV közlemény szerint már az előzetes kockázatelemzéskor egyértelművé vált, hogy egy távol-keleti áruház igencsak eltér a jogkövető magatartástól. Működésének első két évében nullás áfabevallásokat nyújtott be, tavaly pedig mindössze 16 ezer forint befizetendő adót vallott, miközben bruttó forgalma egy év alatt meghaladta az 500 millió forintot.

A tüzetesebb vizsgálat azt is kimutatta, hogy olyan cégektől kapott bizonylatokkal akarta levonásba helyezni állítólagos beszerzési kiadásait, amik nagy része nem működő, gazdasági tevékenységet ténylegesen nem végző társaság. Röviden: fiktív számlákat használt fel az áruház.