Az Amazon és más technológiai óriásoknál dolgozó mesterséges intelligencia szakemberek a verseny miatt túl nagy nyomás alatt állnak, a fokozott fejlesztési tempó gyakran a minőség rovására megy, ez pedig kiégéshez és projektek hirtelen félbehagyásához vezet – tudósított a CNBC. .
Archívum címkék: Globál
Orbán Viktor szoros szövetségese személyesen megy el az ukrajnai békekonferenciára
Szlovákia aktívan részt fog venni az ukrajnai béke megteremtéséről Svájcban júniusban rendezendő nemzetközi konferencián, és határozottan a békés megoldás mellett áll ki – közölte a pozsonyi külügyminisztérium pénteken kiadott állásfoglalásában, amelyet a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézett.
Megfejtették az elemzők: ezért írogat Dmitrij Medvegyev veszélyes őrültségeket az egész világ szeme láttára
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök rendszeresen fenyegeti a világot nukleáris apokalipszissel, erről pedig a nyugati lapok is rendszeresen beszámolnak. A brit Sky News elemzői megfejtették, miért ír ilyen durva hangnemben fenyegető üzeneteket az egykor „Putyin liberális alternatívájának” gondolt orosz politikus.
Gigantikus tűz van Berlinben, vegyvédelmi riasztást adtak ki a hatóságok – Itt meg mi történik?
Lángra kapott a Diehl hadiipari vállalatcsoport egyik civil célú, fémmegmunkálással foglalkozó üzeme Németországban, a hatóságok vegyvédelmi riasztást adtak ki, mivel megvan az esélye annak, hogy hidrogén-cianid került a levegőbe – írja a Handelsblatt.
Peszkov: ez az eszkaláció komoly veszélyt jelent Európa biztonságára
Nagyon veszélyes tendenciának nevezte pénteken a Kreml szóvivője, hogy európai politikusok folyamatosan az ukrajnai konfliktusba való közvetlen beavatkozás lehetőségéről nyilatkoznak.
Egyetlen ábra, amely kiválóan megmutatja, mekkora is valójában az orosz hadsereg friss területszerzése
Friss ábrát tett közzé a War Mapper az orosz hadsereg nettó áprilisi területszerzéséről. Az összegzés azért érdekes, mert bár szinte naponta kerülnek orosz kézre újabb és újabb ukrán falvak, továbbra is úgy tűnik, hogy az orosz területszerzés Ukrajna méretét tekintve összességében minimális.
Ultimátumot adott ki Izrael: most jöhet a háború legvéresebb csatája
Ultimátumot adott Izrael a Hamásznak: vagy elfogadják a Jeruzsálem által kínált egyezséget a túszok szabadon engedéséről, vagy lerohanja az izraeli hadsereg Rafaht – írja bennfentes források alapján a Wall Street Journal.
Bejelentette Moszkva: készen áll Oroszország a komoly béketárgyalásokra
Oroszország készen áll az ukrajnai háború lezárását elősegítő “komoly béketárgyalásokra” – jelentette ki Marja Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő.
Hadiipari együttműködésről beszélt a német külügyminiszter
Németország a hadiipari együttműködés kiszélesítését szorgalmazza Ausztráliával – jelentette be pénteken Annalena Baerbock német külügyminiszter ausztrál hivatali partnerével, Penny Wonggal Adelaide-ben tartott megbeszélésén.
Tényleg arra készül a NATO, hogy beszáll az ukrajnai háborúba? Egyértelműen válaszolt a szövetség egyik legerősebb országa
David Cameron brit külügyminiszter pénteki nyilatkozatában kizárta annak lehetőségét, hogy a NATO katonákat küldjön az ukrajnai hadszíntérre.
Váratlan lépésre készül Joe Biden: a háttérbe szorulhat az Ukrajna-kérdés?
A Politico arról ír, hogy Joe Biden amerikai elnök újraválasztási kampánya az Ukrajnának közel 61 millió dolláros segélyt nyújtó törvénycsomag elfogadása után kevésbé fogja kiemelten kezelni az orosz-ukrán háború ügyét. Helyette az amerikaiakat közvetlenül érintő témákra fognak fókuszálni, elsősorban a demokráciára.
4 nagyágyú, aki segíthet Donald Trumpnak megnyerni a következő választást
A Bloomberg beszámolója szerint Donald Trump volt amerikai elnök a hétvégén a floridai Palm Beachen fog többnapos adománygyűjtő eseményt tartani, amely egyben meghallgatásként is szolgál a lehetséges alelnökesélyesek kiszűrésére.
Elmondta az orosz védelmi miniszter, mennyi területet foglaltak el az idén Ukrajnában
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter pénteken beszámolt az Ukrajna elleni invázió állásáról.
Első blikkre óriásit zakóztak a konzervatívok Angliában
A kormányzó Konzervatív Párt jelentős mandátumveszteségeit jelzik az angliai tanácsi választások pénteken ismertté vált első eredményei.
Mi folyik itt? – Tankcsapdákat telepít egy NATO-tagország az Oroszországgal közös határára
Lettországban a balti védelmi vonal kiépítésének részeként harckocsiárkokat kezdtek ásni az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határ mentén – jelentette a lett közmédia.
Elszólta magát Joe Biden: nem éppen hízelgő szavakkal illette Amerika két fontos szövetségesét
Joe Biden amerikai elnök egy adománygyűjtő kampányeseményen tartott beszédében Kínával és Oroszországgal egy mondatban említett két szoros amerikai szövetségest, Indiát és Japánt is, amiért egyik ország sem látja szívesen a bevándorlókat.
Hírszerzési jelentés: váratlan költségekkel jár Oroszországnak a rajtaütésszerű ukrán támadás
A brit védelmi minisztérium pénteken közzétett hírszerzési jelentésében már második alkalommal ír a kuscsevszkajai repülőteret ért április 27-i ukrán dróntámadásról.
Trump tagadja, hogy elbóbiskolt volna a bírósági tárgyalásán
Donald Trump volt amerikai elnök közösségi oldalán arról írt, hogy nem igazak azon híresztelések, melyek szerint elszundított volna a saját büntetőperének tárgyalásán New Yorkban – számol be a The Hill.
Tovább folytatódik a nagy sakkjátszma: kiterjedt katonai szövetség formálódik Kína felemelkedése ellen
Az Egyesült Államok, Japán, Ausztrália és a Fülöp-szigetek védelmi vezetői több tengeri hadgyakorlatot terveznek a szabad és nyitott Indo-csendes-óceáni térség biztosítása érdekében – jelentette a Nikkei Asia.
Megfejtette az amerikai hírszerzés, mi motiválhatja Putyin háborús tetteit
Újabb részletek derültek ki az amerikai Nemzeti Hírszerzés vezetője, Avril Haines kongresszusi meghallgatásáról. A vezető nyíltan beszélt arról, mit gondol az amerikai hírszerzés Vlagyimir Putyin motivációiról.