Best WordPress Hosting
 

„Isten szereti a biliárdgolyó-embereket” – Sinkó Veronika festő- és grafikusművész

Közel harminc mesekönyvet illusztrált, grafikai világa a népművészet dekorativitását és a középkori kódexillusztrációk színes világát idézi. Az új, őstörténeti Válasz Offline címlapján látható festmény alkotója, Sinkó Veronika kalandos életéről, a biliárdgolyó-emberekről és a bekötött szemmel hátrafelé nyilazó lovas női megfelelőjéről is mesélt.

Tavasszal kiderül, kik tervezték a 2023-as év legszebb magyar könyveit

Idén is gazdára találnak a Magyar Könyvtervezés díjak: az elismerés 2022-ben azzal a céllal jött létre, hogy évről-évre összegyűjtse és bemutassa a hazai könyvkiadás legmagasabb színvonalon tervezett és gyártott kiadványait – derül ki a szervezők sajtóközleményéből.

Az adott naptári évben megjelent könyvekből a szakértői zsűri két körben választja ki a legjobbakat, amelyek azután megjelennek a győztesekből rendezett kiállításon, továbbá bekerülnek a díj katalógusába.

Az idei zsűriben a gyermekkönyveket kiadó Csirimojó Kiadó, Czakó Zsolt grafikusművész, egyetemi oktató (SZE, Design Campus), Barbora Müllerová illusztrátor, könyvtervező, fesztiválkurátor (LUSTR), a SUBMACHINE tervezőgrafikai kollektíva (Rubik Ági, Polgárdi Ákos, Naske Laci), Sipos Máté, a designisso vezető szerkesztője, valamint Viski Noémi kurátor, kulturális újságíró kaptak helyet. Ők két körben üléseznek: előbb a digitálisan nevezett kötetekből egy hosszabb listát készítenek, a második körben pedig azokat fizikai valójukban is megvizsgálják, így létrehozva a shortlistet, illetve kiemelve az öt kategóriagyőztest.

Csecsszopó démon volt a magyar vámpír

Sokan nőttünk fel a Fehérlófián, a turulra nemzetünk, de legalábbis honalapító első uralkodócsaládunk mitikus őseként tekintünk, és gyerekkorunkban a zsákos emberrel vagy valamely hasonlóan félelmetes gonosz alakkal fenyegettek, ha rosszalkodtunk. A popkultúrának köszönhetően ma mégis zombik, farkasemberek, vámpírok, orkok, tündék és varázslók uniformizált alakjai uralják a fantáziavilágunkat, joggal merül fel a kérdés: hol vannak a magyar szörnyek és mitikus lények?

Farkas Norbert / 24.hu

Léteznek egyáltalán?

Meghalt Ocztos István

Hatvanegy évesen meghalt Ocztos István festő, építész, grafikus és díszlettervező. Halálhírét az Esztergomi SZC Géza Fejedelem Technikum és Szakképző Iskola közölte, ahol a művész az utóbbi időszakban oktatott.

Ocztos 1962-ben született Budapesten, diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerezte. Több művészeti ágban is maradandót alkotott, installációkat, plakátokat, építészeti terveket és díszletterveket készített, emellett festett is. 1981-től több önálló kiállítása volt, de több csoportos tárlaton is feltűntek a munkái. Ocztos emellett zenélt is, a 2. Műsor zenekar billentyűs-énekese volt, a Bizottság előzenekaraként léptek fel többször. Az utóbbi számára Ocztos tervezte A Bizottság Afrikában című koncertsorozat színpadi installációját.

2010-es évektől tanított több középiskolában is, az esztergomi iskolába idén nyáron vették fel.