Best WordPress Hosting
 

„Nem lehet másodrendű polgár az, aki vidéken él, és csak a fiókpatikáig jut el”

Mintha egy légiirányító központban olyanok dolgoznának, akik csak félig végezték el a képzést, mégis ők irányítják a teljes repülőgép-forgalmat. Konzultálhatnak ugyan olyannal, aki elvégezte a teljes képzést, de gondolhatjuk, hogy ebből elég sok repülőgép-szerencsétlenség adódna

– ezzel az analógiával érzékelteti Pál Szilárd, a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar szervezetfejlesztési és kapcsolati dékánhelyettese azt a helyzetet, amely májusban a vidéki kispatikákban alakulhat ki. A kormány nemrég ugyanis úgy döntött, a fiókpatikákban május 6-tól nem kötelező a gyógyszerész jelenléte, bár azt a rendelet kimondja, hogy negyedórán belül valamilyen telekommunikációs csatornán elérhetőnek kell lennie, és ily módon bevonhatóvá kell válnia a gyógyszertári feladatokba.

A jelentős változás nem minden gyógyszertárat érint, csak a kisebb forgalmú, vidéki, úgynevezett fiókpatikákat, amelyek főképp kistelepüléseken működnek – jórészt a nagyobb láncok telephelyéül –, és épp azért, hogy a nagyvárosokon kívül a kisebb településeken élők számára is legyen helyben gyógyszerellátás.