Best WordPress Hosting
 

Távollétében akasztották fel Buda polgármesterét

Az 1810-ben, Hassman néven jómódú német polgárcsaládban született Házmán Ferenc rögtön egyetemi tanulmányai elvégzése után Buda város szolgálatába szegődött. Karrierje szépen ívelt felfelé, a fiatalember pedig a reformok, sőt, a magyar nemzeti törekvések lelkes támogatója lett, egy 1844-es budai tanácstermi vitában az ő ajkáról hangzottak el az első magyar szavak e sokat látott helyiségben.

Halálra ítélték

Kossuth és Szemere híveként szerepet vállalt az 1849. áprilisi trónfosztás utáni kormányok munkájában is, és velük tartott az emigrációba. Törökországban internálták, végül 1851. szeptember 10-én szállt fel a hajóra, amely novemberben kötött ki New Yorkban. Házmán elkövette azt a „bravúrt”, hogy