Az az egyiptomi királynő, akit a rómaiak szenvedélyesen gyűlöltek, VII. Kleopátra volt, Kr. e. 30 végére hírneve elérte mélypontját. Elvégre ő volt az a „végzetes szörnyeteg”, aki Marcus Antoniust úgymond elcsábította és egy olyan szövetségbe csalogatta, amely végül vereséget szenvedett Róma leendő császárától, Octavianustól. Az egész mocskos történet az említett év korábbi szakaszában kulminált: amikor Octavianus erői megközelítették Alexandriát, az egyiptomi fővárost, a pár öngyilkos lett.
A történetnek azonban van egy másik oldala is: Kleopátra nevének meghurcolásával egyidőben Rómában tetőpontjára hágott az Octavianus által elfoglalt Egyiptom iránti lelkesedés. Kirobbanó érdeklődés övezte az egyiptomi művészetet – a díszes freskóktól kezdve a testes piramisokig, amelyek egyik példája Caius Cestius Epulónak a város déli részén, a Szent Pál-kapunál (Porta Ostiense) épült lenyűgöző síremléke volt.
Miközben tehát Rómát felemésztette a Kleopátra iránti gyűlölet, a szülőföldje iránti csodálatot semmi sem homályosíthatta el. Akit ez a kettősség nyilván zavarba ejtett, az Antonius és Kleopátra egyetlen lánya, Kleopátra Szeléné volt. A Kr. e. 40-ben született és az alexandriai királyi palotában nevelkedett Kleopátra Szeléné körülbelül 10 éves volt, amikor szülei megölték magukat. Őt és ikerfivérét, Alexandrosz Hélioszt, valamint öccsüket, Ptolemaiosz Philadelphoszt Octavianus Rómába vitte, ahol nővérének, Octaviának (nem mellesleg apjuk, Marcus Antonius korábbi feleségének) Palatinus-dombi otthonába költöztette őket.