Best WordPress Hosting
 

Sikeres királynő lett Kleopátra lánya

Az az egyiptomi királynő, akit a rómaiak szenvedélyesen gyűlöltek, VII. Kleopátra volt, Kr. e. 30 végére hírneve elérte mélypontját. Elvégre ő volt az a „végzetes szörnyeteg”, aki Marcus Antoniust úgymond elcsábította és egy olyan szövetségbe csalogatta, amely végül vereséget szenvedett Róma leendő császárától, Octavianustól. Az egész mocskos történet az említett év korábbi szakaszában kulminált: amikor Octavianus erői megközelítették Alexandriát, az egyiptomi fővárost, a pár öngyilkos lett.

A történetnek azonban van egy másik oldala is: Kleopátra nevének meghurcolásával egyidőben Rómában tetőpontjára hágott az Octavianus által elfoglalt Egyiptom iránti lelkesedés. Kirobbanó érdeklődés övezte az egyiptomi művészetet – a díszes freskóktól kezdve a testes piramisokig, amelyek egyik példája Caius Cestius Epulónak a város déli részén, a Szent Pál-kapunál (Porta Ostiense) épült lenyűgöző síremléke volt.

Miközben tehát Rómát felemésztette a Kleopátra iránti gyűlölet, a szülőföldje iránti csodálatot semmi sem homályosíthatta el. Akit ez a kettősség nyilván zavarba ejtett, az Antonius és Kleopátra egyetlen lánya, Kleopátra Szeléné volt. A Kr. e. 40-ben született és az alexandriai királyi palotában nevelkedett Kleopátra Szeléné körülbelül 10 éves volt, amikor szülei megölték magukat. Őt és ikerfivérét, Alexandrosz Hélioszt, valamint öccsüket, Ptolemaiosz Philadelphoszt Octavianus Rómába vitte, ahol nővérének, Octaviának (nem mellesleg apjuk, Marcus Antonius korábbi feleségének) Palatinus-dombi otthonába költöztette őket.

Száműzni akarta a magyar nyelvet József király

A magyar nyelv fejlődését a 16. századtól jelentősen gátolta a török hódítás időszaka, illetve az ország három részre szakadása. A 18. században ugyan megindult az írott és a beszélt nyelv egységesítése, illetve történtek kísérletek a különböző szaknyelvek „magyarítására” is, azonban a hivatalos ügyek intézésében még mindig egyeduralkodó volt a latin, amely „korszerűbbé” tétele ellenére sem igazán tudta megfelelően követni a világ változásait.

Deák helyett a német

A Habsburg Birodalom modernizálására és központosítására törekvő II. Józsefet viszont nem különösebben érdekelték e helyzet történelmi okai, ő egységes hivatali nyelvet akart bevezetni a magyar korona országaiban is, erre pedig a magyart több szempontból sem tartotta alkalmasnak.

Így győzték le a Legyőzhetetlen Armadát

Mi történt 1588-ban, és több évszázad elteltével miért ilyen fontos ez az esemény?

1588-ban a globális szuperhatalom uralkodója, II. Fülöp spanyol király (aki I. Fülöp néven uralkodott Portugáliában is) megpróbálta elfoglalni Angliát, megbuktatni a regnáló kormányzatot és a protestantizmust ismét katolicizmusra váltani. Nem sikerült neki, de nem sokon múlt a siker. Dávid és Góliát jellegű küzdelem volt. A 16. század végén a nagyjából 4 millió lakosú Anglia kis országnak számított, és a hatalmas Spanyol Birodalommal kellett szembenéznie, aminek – beleértve Spanyolországot, Portugáliát, Itália spanyol uralom alatt álló részét, Németalföldet és az Észak- és Dél-Amerikában élő gyarmatosítókat és őslakosokat – hozzávetőlegesen 50–60 millió alattvalója lehetett. Nagyon egyenlőtlennek tűnt ez a harc.

Milyen feszültségek vezettek az Armada elindulásához, és volt-e valamiféle elhúzódó incidens, ami aztán kirobbantotta a háborút?

Egy hatéves kislány megoldotta, amire 16 ló ereje sem volt elég

„A semmi nem lehet valami” – jelentette ki Arisztotelész, majd azt is hozzátette, a természet „irtózik a vákuumtól”, azaz horror vacui, ha latinra fordítjuk. Ahogy az ókori görög tudomány sok eleme, ez a tétel is évszázadokig megkérdőjelezhetetlennek számított, a természetet tanulmányozó tudósok tehát biztosak voltak abban, hogy világunkban nem létezhet vákuum, azaz olyan tér, amit csak minimális mértékben tölt ki valamilyen anyag.

A vákuum ereje

Aztán jött Otto von Guericke, akinek – amellett, hogy a harmincéves háborúban lerombolt Magdeburg polgármestere volt 1646-tól – még elmélkedni és kísérletezni is volt ideje. Egyik fő érdeklődési területe a levegő és a tér viszonya volt, és még arra is vette magának a bátorságot, hogy kísérleti úton igyekezzen leellenőrizni Arisztotelész tételének helyességét.

Még az amerikai elnökök is tartottak az FBI „örökös” vezetőjétől

Az amerikai liberálisok rémálmaiban a Rémálom az Elm utcában horrorfilmsorozat Freddy Kruegereként kísértő J. Edgar Hoover (1895–1972) az 1924-es kinevezésétől egészen a haláláig, vagyis 48 éven át vezette az FBI-t (és a Szövetségi Nyomozóiroda elődszervezeteit), összesen nyolc elnök alatt, Calvin Coolidge-tól Richard Nixonig. Bár 1965-ben, 70 évesen kötelezően nyugdíjba kellett volna vonulnia szövetségi alkalmazottként, kivételt tettek vele. Lyndon B. Johnson elnök a maga ellenállhatatlan, texasi sármjával így indokolta, hogy miért hagyta Hoovert az FBI élén:

Inkább hugyozzon valaki a sátorból kifelé, mint kintről befelé.

Bár LBJ keresztülverte a polgárjogi emancipációs törvénycsomagot és a Great Society programját, Hooverrel még ő sem mert kikezdeni. Az FBI-igazgató ugyanis annyi terhelő adatot gyűjtetett össze az amerikai politikai elitről az évtizedek alatt, hogy bárkit meg tudott volna buktatni, de ő a „törvény és a rend” fenntartásában volt érdekelt – illegális, piszkos eszközökkel is akár.

Egy ház áráért adtak egyetlen tulipánt

A tulipánok, ezek a liliomfélék családjába tartozó hagymás dísznövények, először a 16. század közepén tűntek fel Európában, a törökök közvetítésével kerültek oda Közép-Ázsiából. A művelt európai elit nagy lelkesedéssel fogadta az új virágot, szépsége és variációi kifogyhatatlan beszédtémát és lázas csereberét eredményeztek a tehetősebbek, a magas rangúak között. Különösen a vírusfertőzés miatt sávokkal tarkított variánsok számítottak kelendőnek.

A pestis felverte az árakat

A legnagyobb vonzerejüket azonban Németalföld északi tájain, holland területeken fejtették ki. A nagy arányú bevándorlás és a tengerentúli kereskedelemből szerzett extraprofit jelentős tőkét injekciózott a gazdaságba, és ez a felesleg lehetővé tette azt is, hogy a vagyonosabb polgári rétegek a kertészkedés felé forduljanak. A felvirágzó kertkultúrában a tulipánok egyre növekvő szerepet töltöttek be. Bár maguk a virágok még viszonylag ritkán fordultak elő, a legkiválóbb fajták kiemelkedő áron cseréltek gazdát az 1620-es években.

12 millió embert ölt meg a pestis az előző századfordulón

Legutóbbi könyvének (Foreign Bodies: Pandemics, Vaccines and the Health of Nations, Simon & Schuster, 2023) első része a himlő elleni harccal foglalkozik. Mennyire volt pusztító ez a betegség Európában?

Hihetetlenül ragályos és apokaliptikusan rettenetes volt. Szabadon pusztított a zsúfolt városokban, minden három fertőzöttből egyet megölhetett. A késő középkorban és a 17. században a pestis még félelmetesebb volt, de a 18. század elejére visszahúzódott, így az embereket egyfajta hamis biztonságérzet töltötte el. Száz éven belül azonban szerencsére hatalmas áttörést értek el a himlő ellen, sor került az első tömeges oltási kampányra. Pedig ez látszólag ellentmondott a józan észnek: pontosan azt a dolgot engedni a testedbe, ami oly sok halálért felelős.

Mik voltak a fő tényezők abban, hogy sikerült az embereket meggyőzni az oltás jótékony voltáról?

A kemény kezű Thatcher aranykora sohasem történt meg, csak ki lett találva

A konzervatív ellenforradalmárról, Margaret Thatcherről (1925–2013) úgy tartották, hogy az egyetlen „férfi” a kormányában, amelynek minisztereit szigorú osztályfőnökként utasítgatta a kormányülések egyetlen karfás székéből. 1979 és 1990 közötti miniszterelnöksége radikálisan megváltoztatta Nagy-Britanniát, így okkal tekinthetjük a szigetország legjelentősebb 20. századi vezetőjének – egy másik konzervatív miniszterelnök, Winston Churchill mellett. A női emancipáció történetében is mérföldkő, hogy a népképviseleti korszakban a személyében először választottak asszonyt egy nagyhatalom élére, de Thatchert sosem izgatta a „második nem” (Simone de Beauvoir) képviselete, távol állt tőle a feminizmus. Úgy gondolta, hogy ha ő utat tudott törni magának a kispolgárságból az elitbe, és egy fűszeres lányaként lenyomhatta a cilinderes urakat a Konzervatív Pártban, akkor bárki megteheti.

Mr. Thatcher

1925-ben született Margaret Hilda Roberts néven a Lincolnshire-i Granthamben, édesapja boltos volt, és egy ideig szülővárosának polgármestere. A családi üzletben eladónak állt, és miniszterelnökként is érződött, hogy a pénztárgép mögött szocializálódott: a „thatcherizmus” legfontosabb programpontjai lehetnének, hogy nincs hitel, mindenért fizetni kell, és a kockás füzet alján a bevételnek fedeznie kell a kiadásokat. A talán leghíresebb szállóigéje szerint

Magyar hősről neveztek el egy angol írót

Több nemzedék meghatározó ifjúkori olvasmányélményei közé tartozik Jerome K. Jerome Három ember egy csónakban című humoros regénye. Mindazonáltal a legtöbben feltehetően nem szántak arra időt és energiát, hogy megtudjanak valamit a szerzőről, aki annyi vidám pillanatot szerzett olvasóinak. Jerome K. Jerome 1859. május 2-án született az angliai Walsallban. Apja, a helyi vaskereskedő, Jerome Clapp is furcsa figura lehetett, hiszen magát egy ponton átneveztette Jerome Clapp Jerome-ra, fiát pedig erre a mintára a száműzetésben élő magyar tábornokról Jerome Klapka Jerome-nak neveztette.

Nászút egy kis hajón

Azt sajnos nem tudjuk, mi ragadta meg ennyire a család képzeletét Klapkában, azt viszont igen, hogy a família még az ifjabb Jerome fiatalkorában elszegényedett, és apja korai halála után a fiatalember a középiskolát otthagyva a helyi vasúttársasághoz szegődött el, hogy fenn tudja tartani magát. A szénlapátolás azonban nem tűnt túlságosan perspektivikus szakmának a számára, ezért tett egy próbát a színészkedéssel egy félamatőr társulatnál, ám az állandó utazgatást és a nyomorgást nem viselte jól, így 21 éves korától néhány évig sok mindennel próbálkozott, a tanítástól kezdve a hivatali munkáig.

Ezért utálta a Kennedy családot Nixon elnök

Richard Nixon, vagyis „Tricky Dicky” talán a legsötétebb emlékezetű amerikai elnök (1969–1974), akit elsöpört a Watergate-botrány, így első és máig utolsó elnökként dicstelenül távozott a hivatalából, ahogy azt Woody Allen a jövőben játszódó, 1973-as Hétalvó című disztópiájában megjósolta – hozzátéve, hogy miután kiköltözött a Fehér Házból, le kellett számolni az ezüstkészletet. Bukása után két évtizedig Nixon-szavazóként ábrázolták az eszelősöket és a sorozatgyilkosokat a hollywoodi filmekben, és azóta is „Dicknek” neveznek minden ügyeskedő háttérembert az amerikai politikai krimikben. Ezt talán mégsem érdemelte volna a republikánus elnök, hiszen külpolitikai sikerei mellett a „csendes többség” nevében átmenetileg konszolidálta az 1960-as évek végére permanens zavargáshullámba süllyedő Egyesült Államokat, s alighanem csak Churchill volt nála szívósabb politikus a 20. században.

TASS / AFP Egy 1959. július 27-én készült archív felvételen Richard Nixon amerikai alelnök látható, amint Nyikita Hruscsov szovjet vezető (R) megtapsolja, miután beszédet mondott az Amerikai Nemzeti Kiállításon tett látogatása során.

Nem vitte tovább a szatócsboltot

Szekeret kellett stoppolnia az űrből érkező Gagarinnak

Jurij Gagarin 1961. április 12-én történelmet írt: ő lett az első ember a világűrben, és ezzel a szovjetek újabb elsőséget szereztek az amerikaiakkal szemben az űrversenyben. Ám az űrtörténeti vállalkozás utolsó szakasza, Gagarin földre érkezése nem volt éppen zökkenőmentes.

Miután műszaki problémák után, a Vosztok–1 űrhajó visszatérő kabinját maga mögött hagyva, ejtőernyővel az eredetileg tervezettnél jóval messzebb talajt fogott, ráébredt, hogy a délnyugat-oroszországi Szaratov városától nem messze, egy kolhoz szántásában nem igazán lesz szüksége a lőfegyverre és késre, amit minden eshetőségre készen magával vitt, ha netán zord vidékre vetődne. Ezzel szemben ő volt az, aki megijesztett egy idős parasztasszonyt és hatéves unokáját. Az asszony, miközben látta az égből leereszkedő narancsszín űrhajósruhát viselő alakot,

attól tartott, egy földönkívüli vagy rosszabb esetben amerikai kém vetődött a földjükre.

Cigit kért halála előtt a guillotine utolsó áldozata

Nyilvánosan utoljára 1939-ben, Versailles-ben alkalmazták a guillotine-os kivégzést, ekkor Eugen Weidmann német gyilkost érte el a vég a szájtáti tömeg előtt, ám az esemény olyan jelentős visszatetszést keltett, hogy hamarosan a börtönök mélyére száműzték. Az utolsó nyaktilós kivégzésre azután 1977-ben került sor, ebben az évben ketten is így lelték halálukat, a második közülük Hamida Djandoubi tunéziai bevándorló volt, akit a marseille-i Baumettes börtönben, szeptember 10-én végezték ki.

A „nemzet borotvája” – ahogy gyakran nevezték – azért sújtott le a 27 éves elkövetőre, mert hét hónappal korábban elrabolta, megkínozta és meggyilkolta a 22 esztendős Élisabeth Bousquet-t (aki korábban feljelentette őt, amiért állítása szerint prostituálttá akarta tenni). Djandoubi kivégzése a nyugati világ utolsó, törvény által szentesített guillotine-os ítéletvégrehajtása volt (hiszen másutt, többek között Németországban is alkalmazták korábban a módszert), évekig tartó, heves viták után végül 1981-ben törölték el a halálbüntetést Franciaországban.

Az utolsó nyilvános kivégzés 1939-ben.

Punknak tartja magát a történész fenegyerek

A skót-amerikai Niall Ferguson alighanem a világ legbefolyásosabb historikusa Henry Kissinger 2023-as halála óta. Elismertségét nemcsak az jelzi, hogy történettudományi bestsellerek sorát írta, és a legnevesebb brit és amerikai elitegyetemek (Cambridge, Oxford, New York-i Egyetem és a Harvard) kutatója és oktatója volt az elmúlt évtizedekben a republikánus Hoover Intézet jelenlegi tudományos főmunkatársa, de a Nobel-békedíjas néhai amerikai külügyminiszter is őt tartotta méltónak az életrajza megírására, átadva neki a személyes dokumentumait. Niall Ferguson Kissinger-életrajzának eddig az első kötete jelent meg (Kissinger – 1923–1968: The Idealist, 2016), amely ugyan nem olvasható magyarul, de számos történettudományi bestsellerét kiadták hazánkban, a legismertebb és legnagyobb vitát kiváltó művét, a Civilizáció – A Nyugat és a többiek című 2012-es összefoglalását többször is.

A tory punk

A „kultúrrasszizmussal” is vádolt sztártörténész és fenegyerek a Civilizáció című, tévésorozatként is fogyasztható művében arra keresi a választ, minek köszönhető az, hogy noha az 1500-as évek elején London még egy sötét, piszkos, fertőzött, férgektől hemzsegő nyomorúságos hely volt Pekinghez képest, Nyugat-Európa országai pedig messze elmaradtak technikai fejlettségben és gazdagságban a Mennyei Birodalomtól, mégsem Kína, hanem az atlanti országok hódították meg a világot. Meggyőződéses kapitalistaként Niall Ferguson a választ a versenyszellemben, a magántulajdonban és – Max Webertől ihletve – a felhalmozásra ösztönző „protestáns etikában” találta meg.

Kalózkirálynő tartotta rettegésben Kínát

A partmenti vidékekre pusztulást hozott 1553 tavasza, egymást követő támadások érkeztek a tenger irányából. „A harmadik hónapban [indítottak a kalózok] nagy hadjáratot a part ellen. Együttes flottájuk több száz hadihajóból állt, melyek elborították a tengert.” Ez a forrás, amely ezután felsorolja a fosztogatók áldozatául esett településeket, jól megmutatja e támadások léptékét, hatalmas hajóhadnyi, több ezer embert szállító kontingenst említve.

Ezeket a nagy léptékű támadásokat nem spanyol telepek ellen hajtották végre a karibi kalózok, és nem is berber martalócok a Földközi-tenger partvidékén, a leírás a kínai Ming-dinasztia történetét bemutató Mingsiből származik. Témája a wakōk, más néven japán kalózok támadásai, akik vezérük, Vang Csi irányítása alatt hatalmas flottákat állítottak fel a partvidék elleni rablóhadjáratokra.

A kalózkodás mindig is globális jelenség volt, évszázadokon keresztül prédálták fel a kalózok az értékes árukat szállító hajókat, illetve a védtelen partmenti településeket. Ugyan a köztudatban – és a hollywoodi filmekben – inkább az európai kalózok élnek tovább, Kelet-Ázsia és különösen Kína és Japán történelmileg a kalózkodás fontos központjai voltak.

Shakespeare-nek nagyon rossz véleménye volt a kapitalizmusról

A Titus Andronicus – William Shakespeare egyik legkorábbi, valószínűleg 1590 körül írt színdarabja – a főszereplő, Titus római hadvezér gótokkal vívott harcok utáni hazatérésével kezdődik. Az ezt követő erőszakos események halálról, rasszizmusról, kannibalizmusról és csonkításról szólnak, az egész darabot az emberi rasszok témája hatja át. Bár Shakespeare szereplői két társadalmi szinthez tartoznak – a rómaiakhoz és a „mások”-nak tekintett többiekhez –, ábrázolásuk még ezen belül is sokrétű. Tamora például a darabban többször is barbárként jellemzett nép, a gótok királynője, ennek ellenére – fehér lévén – képes beférkőzni a római társadalomba, ahol otthonosan mozog és Saturninus császár feleségül is választja.

Tamora független nő, tekintéllyel és olyan szabadságjogokkal rendelkezik, amelyek szerelmét, „Aaront, a mórt” nem illetik meg. A Tamora és Saturninus közötti interkulturális kapcsolat a kora újkori közönség számára elfogadhatóbb volt, mivel a gótokat az angolok őseinek hitték, Tamora és Aaron kapcsolatának gondolatától azonban kényelmetlenül érezhették magukat.

A 16–17. század fordulójára a fekete szereplők teljesen megszokottá váltak a színpadon. Ekkoriban az európaiak már egyre gyakrabban találkoztak a szubszaharai Afrikából származó emberekkel, és ez a változás a színpadi művekben megjelenő fekete szereplők növekvő számában is tükröződött. A legkorábbi példa talán Christopher Marlowe A nagy Tamerlán (Tamburlaine the Great) című darabja, amely 1587 körül íródott, tehát megelőzte Shakespeare Titus Andronicusát.

Ő volt a szerencsétlen harmadik császár Rómában

Nero Kr. u. 68. június 9-i öngyilkosságával vége szakadt a Iulius–Claudius-dinasztia közel egy évszázados uralkodásának is, a Római Birodalom pedig rég nem látott káoszba süllyedt. Ez pedig a következő évben ahhoz a példátlan eseménysorozathoz vezetett, amit „négy császár éve” néven őrzött meg a történelmi emlékezet.

Gyorsan cselekedett

A trónt még 68 októberében Galba szerezte meg, hogy aztán január 15-én korábbi támogatója, Otho felbujtására saját praetorianusai végezzenek vele. A gond csak az volt, hogy ez a változás nem hatotta meg Germania Inferior provincia helytartóját, Aulus Vitelliust, akit még január elején kiáltottak ki császárnak Germania légiói, de ami ennél is fontosabb, a legionáriusok sem akartak félbehagyni egy ilyen jól induló lázadást, ezért tovább vonultak dél felé. Othónak jóval kevesebb katonája volt, ezért megpróbálta addig húzni az időt, amíg az őt támogató pannóniai és más, Duna környéki seregek elérik Itáliát.

Egy csimpánz is indult a szenzációs repülőversenyen

Ha valaki 1969. május 4-én Manhattan keleti részén sétált, meglepő esemény szemtanúja lehetett: a hatalmas metropolisz fölött acél vércseként lebegett a történelem egyik legkifinomultabb vadászrepülőgépe. Ahelyett, hogy leszállópályán landolt volna, a repülő függőlegesen ereszkedett le, hatalmas porfelhő kíséretében. Amint földet ért, a pilótafülke teteje felpattant, a pilóta kiugrott, majd egy vörös motorkerékpáron elhúzott az Empire State Building irányába.

Mi a fene történt? És miért sietett ennyire a pilóta? Azért, mert ő volt a Daily Mail Transatlantic Air Race nevű verseny egyik versenyzője, és már csak pár kilométerre volt attól, hogy első legyen a kategóriájában, és elnyerje az ezzel járó 6000 fontos nyereményt.

Az óriási acélvércse, ami valójában egy Hawker Siddeley Harrier (a brit Royal Air Force egyik nagy becsben tartott gépe), a résztvevőket a verseny hét napja alatt az Atlanti-óceánon keresztül szállító rengeteg furcsa és csodálatos jármű egyike volt. A versenyzők mindent bevetettek – tandembiciklit, gyaloghintót, motorcsónakot és hőlégballont – annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban átszeljék a kiindulópont és a végcél közötti 5500 kilométeres távolságot. Mivel az autóversenyzőktől és atlétáktól kezdve a milliomos üzletembereken át a brit királyi család magas rangú tagjáig sokan ringbe szálltak, nem meglepő, hogy ez a féktelen, villámgyors verseny az egész világon a címlapra került.

Így akarta megállítani Eisenhower a kommunistákat

A hidegháború kezdetének hagyományosan Churchill 1946. márciusi fultoni beszédét tartják, amely világhírűvé emelte a „vasfüggöny” kifejezést, és ország-világ előtt egyértelművé tette, hogy a Hitlert legyőző szövetségesek immár ellenfélként tekintenek egymásra. Ugyan Eisenhower elnököt talán kevesen tartják Churchillhez hasonló formátumú politikusnak, 1954-ben mégis ő fogalmazta meg nyilvánosan azt az elméletet, amely aztán hosszú időre talpköve lett az amerikai hidegháborús gondolkodásnak, de a hatásai még ma is tetten érhetők.

Dominóelv a politikában

Az elnök 1954. április 7-én tartott sajtótájékoztatót, ahol az Ázsiában kialakult helyzettel kapcsolatban hosszan fejtegette nézeteit az újságírók előtt. Volt miről beszélni, hiszen ne feledjük, nem volt még egy éve, hogy megkötötték a koreai háborút lezáró, akkor még természetesen jóval ideiglenesebb megoldásnak szánt fegyverszünetet, és az elnök sajtótájékoztatója idején is zajlott a végül májusban véget érő Dien Bien Phu-i ütközet, amely a franciák indokínai uralmának végét jelentette.

Ez a háború vetett véget a lovagi csatáknak

A középkor és a kora újkor határán a francia Valois-ház uralkodói és a Habsburgok hosszú, több szakaszra bontható, az állandóan átalakuló szövetségeken keresztül a kontinens szinte összes hatalmát valamilyen mértékben megmozgató háborúkat folytattak az Itália feletti befolyásért. Az első összecsapás 1494-ben kezdődött, majd váltakozó sikerekkel, hosszabb-rövidebb szünetekkel egészen 1559-ig dúltak a harcok.

Harc a dominanciáért

A csatákat, hadjáratokat, háborúkat, szövetségeket és békéket pusztán felsorolni is hosszú lenne, a történtek hátterében viszont mindvégig alapvetően két fő tényezőt lehet felismerni.

Távollétében akasztották fel Buda polgármesterét

Az 1810-ben, Hassman néven jómódú német polgárcsaládban született Házmán Ferenc rögtön egyetemi tanulmányai elvégzése után Buda város szolgálatába szegődött. Karrierje szépen ívelt felfelé, a fiatalember pedig a reformok, sőt, a magyar nemzeti törekvések lelkes támogatója lett, egy 1844-es budai tanácstermi vitában az ő ajkáról hangzottak el az első magyar szavak e sokat látott helyiségben.

Halálra ítélték

Kossuth és Szemere híveként szerepet vállalt az 1849. áprilisi trónfosztás utáni kormányok munkájában is, és velük tartott az emigrációba. Törökországban internálták, végül 1851. szeptember 10-én szállt fel a hajóra, amely novemberben kötött ki New Yorkban. Házmán elkövette azt a „bravúrt”, hogy