Best WordPress Hosting
 

Az első „Pesty-ügyben” annyi biztos, hogy a 7 milliárd forint állami támogatás nem jön vissza

Az ősfideszes Pesty László újságíró, egykori dokumentumfilmes még Tusványoson kezdett el beszélni arról, hogy a kormánypárti holdudvar egy része a „kirakatban lop, csal, zsarol, hazudik”, és belengette, hogy a korrupciós ügyek leleplezése során nevekkel is előáll majd. Ennek az első darabja – mint ismertettük – egy levél volt, szerzője B. E. vállalkozó, aki három évet ült letartóztatásban, és akivel kapcsolatban Pesty hangsúlyozta: állításainak valóságtartalmát nem ellenőrizte.

A tervek az ország egyik legnagyobb élelmiszer-feldolgozójának megépítéséről szóltak a Kecskemét melletti Kerekegyházán, ahol a megtermelt zöldséget, gyümölcsöt hűtőházakban tárolták volna, hogy aztán lekvárt, befőttet, savanyúságot, ivólét készítsenek belőlük a hazai, illetve külföldi piacokra. De a

7 milliárd forint közpénzből és a piarista rend milliárdjaiból végül gyümölcslekvár helyett méretes büntetőügy lett.

Az első „ügy”, amit Pesty László közzétett, egy sokmilliárdos csalás tíz év börtönnel fenyegetett főszereplőjéé

Pesty László a „Lölő-jelenség” és a NER gazdasági hátországát átszövő korrupció elleni fellépés szószólójaként az elmúlt két hónapban végignyilatkozta a független médiumokat, és azt állította: ősfideszesként azért vitte a témát a nyilvánosság elé, mert számos olyan ügyről van tudomása, melyben a politika által támogatott szereplők visszaéltek hatalmukkal.

Konkrét esetekről azonban eddig nem nagyon beszélt. Az egykori dokumentumfilmes a Tusványos után elindított nyilatkozatsorozata során csupán egyetlen olyan vállalkozó névével állt elő, aki szerinte a visszaélések áldozata lett: Mák István építési vállalkozóéval. Mákról a témában adott első nagyobb interjújában, a 24.hu-n beszélt, és azt állította:

Nemrég gyanús körülmények között, töredékáron vált meg a vállalkozásától.