Best WordPress Hosting
 

Az első „Pesty-ügyben” annyi biztos, hogy a 7 milliárd forint állami támogatás nem jön vissza

Az ősfideszes Pesty László újságíró, egykori dokumentumfilmes még Tusványoson kezdett el beszélni arról, hogy a kormánypárti holdudvar egy része a „kirakatban lop, csal, zsarol, hazudik”, és belengette, hogy a korrupciós ügyek leleplezése során nevekkel is előáll majd. Ennek az első darabja – mint ismertettük – egy levél volt, szerzője B. E. vállalkozó, aki három évet ült letartóztatásban, és akivel kapcsolatban Pesty hangsúlyozta: állításainak valóságtartalmát nem ellenőrizte.

A tervek az ország egyik legnagyobb élelmiszer-feldolgozójának megépítéséről szóltak a Kecskemét melletti Kerekegyházán, ahol a megtermelt zöldséget, gyümölcsöt hűtőházakban tárolták volna, hogy aztán lekvárt, befőttet, savanyúságot, ivólét készítsenek belőlük a hazai, illetve külföldi piacokra. De a

7 milliárd forint közpénzből és a piarista rend milliárdjaiból végül gyümölcslekvár helyett méretes büntetőügy lett.